Macskabatyu

Igazából nem ezt akartam első HongIce-ként felrakni, de ez lett kész legelőbb, még egészen friss. Szóval fogadjátok szeretettel~ 

– Tartsuk meg.

– Felejtsd el, Puffin úr kiutálná.

– De nézd, milyen aranyos. – Hongkong már nyúlt volna a sáros földön kuporgó, remegő kismacska felé, aki erre belekapott a kezébe és hangosan fújt. Letérdelt hozzá, levette a sálját, és úgy bebugyolálta a meleg anyagba az állatot, hogy az mozdulni sem tudott, nem hogy karmolni. – A bolond madarad mindenkit ki akar utálni.

– Kösz – morogta Izland, és összevont szemöldökkel figyelte, ahogy a másik felveszi a múmiává lényegült rémült cicát, és magához öleli. – És most mit akarsz vele csinálni?

– Megtartom – felelte könnyedén Leon. – Ha te ilyen szívtelen lennél, hogy itt hagynád…

– Ha minden útszélen talált állatot befogadnék, akkor meg sem lehetne mozdulni a házamban.

– Kifogás.

Sigurður eleresztette a füle mellett a megjegyzést, felesleges lett volna vitatkozni. Inkább kezén fogta, és húzni kezdte az utcán a másik irányba – egy állatkával úgy sem engedik be őket sehová.

– Így meg fogsz fázni, hazamegyünk – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Leon viszont megtorpant, lehúzta félig a kabátja cipzárját, és berakta alá a sálas cicát, és csak azután követte. Izland egész hazaúton nem szólt hozzá, s nem tudta eldönteni, hogy ez most azért van, mert duzzog, vagy csak elmerült a gondolataiban. Amint visszaértek az északi házához, kiderült, hogy inkább az előbbi.

– Megfürdetni nem akarod? – kérdezte gunyorosan Sigurður, míg az előszobában levették a cipőjüket. Leon éppen fél kézzel szenvedett a kabátjával, mire vendéglátója készségesen átvette a macskabatyut.

– De, most hogy mondod, ez egy jó ötlet.

– Ez egy macska.

– Nem mondod.

Így landoltak végül mindenestül a fürdőszobában. Hongkong óvatosan leszedte az állatról a sálat, amit az nem túlzottan értékelt, és pici körmeivel új külsőt varázsolt a ruhadarabnak. Amikor pedig az Izland által kieresztett fürdővizet meglátta, eszeveszett vernyákolással kapaszkodott fel az ázsiai karján át a nyakába, csinos vörös karmolásokat hagyva maga után a fiú karján. Leon ezt egykori gyámjánál tanult káromkodások legjavával hálálta meg, amin párja jót derült.

– Ne röhögj, inkább szed le rólam – sziszegte. Izland gyorsan elfojtotta a nevetést, elvégre nem szép dolog így vidulni a kedvesünkön, és finoman lefejtette Hongkongról a ragaszkodóvá vált macskát. Az akármennyire is ellenkezett, csak belekerült a meleg vízbe, és nagyokat prüszkölve fogadta a nedvességet és az édes illatú babasampont. Sigurður arcáról gyorsan leolvadt a somolygás a nagy koncentrálásban, hogy ne váljon a keze darálthússá. Leon megszánta, és amint beforrtak a karmolások a kezén, a segítségére sietett egy bolyhosabb törülközővel. Kiemelte és a puha anyagba csavarta a viaskodásban elcsigázott cicát, és gyengéden elkezdte szárazzá törölni a fehér bundát. Izland eközben hideg vízzel lemosta magáról a vért, és elégedetten nyugtázta, hogy a sebei rögtön beforrnak; nem tartozott azok közé az országok közé, akik panaszkodhattak volna a regenerációjukat illetőleg. Elnézte, ahogy Hongkong babusgatja a macskát, aztán kiment a konyhába, hogy összeüssön maguknak valamit.

Vacsora után is az volt az érzése, hogy Hongkong észre sem veszi; csak a macskával foglalkozott, és akármilyen helyes is volt az a dög a sötétbarna monoklijával és rózsaszín tappancsaival, féltékeny volt a figyelemre, amit kapott. Úgy tett, mintha nem zavarná, egykedvűen kapcsolgatta a televízió adóit, míg Leon rá nem szólt, hogy ez nagyon zavaró, aztán csak tovább gügyögött a cicának éneklő kínai nyelven. Izland eddig bírta; lecsapta a távirányítót, felpattant, és átvonult a kanapéhoz. Lezuttyant párja mellé, és az ölébe hajtotta a fejét, mire vetélytársa rögtön leugrott a földre, és onnan villogtatta rá kék szemeit sértetten, hogy aztán elsomfordáljon a tálkájához.

– Én vagy a macska? – szegezte az ázsiainak a kérdést.

– Megijesztetted szegényt.

– Döntsd el, hogy kivel jársz.

– Hú, féltékeny vagy egy macskára? – Leon majdnem felnevetett erre az elképzelésre, de látva a másik arckifejezését türtőztette magát. Sigurður felült, keresztbe fonta a karjait. – Gyere vissza. – Magához húzta duzzogó párját, és meglepetésére Izland szinte a nyakába vetette magát.

– Bocs, hogy már megint undok vagyok – motyogta alig hallhatóan a pulóverébe, aztán félresöpörte a kávébarna tincseket, és a nyakába szuszogott. Ahogy megérezte a hátán a simogatást, még közelebb fészkelődött Hongkonghoz, és még az ellen sem volt kifogása, hogy tulajdonképpen már az ölében ült.

– Csak néha – mosolygott. Izland fészkelődött, felemelte a fejét és hagyta magát megcsókolni.

– Akármilyen aranyos is az a macska, nem maradhat nálam – jelentette ki két perc múlva, amikor kissé kifulladva elváltak egymástól, és Leon vállára hajtotta a fejét.

– Majd hazaviszem. Úgy is van már otthon egy, majd megbarátkoznak egymással.

– Le fognak vele szállítani a repülőről – bökdöste meg a mellkasát Izland. – Sőt, fel sem engednek.

– Megoldom. Legfeljebb azt mondom, Kínának viszem alapanyagnak – vont vállat könnyedén. Izland és a visszatérő cica egyforma megdöbbenéssel meredtek rá. Az állat gyanakodva fixírozta, és jobb híján Izland lábaira ugrott fel. Sigurður szórakozottan túrt a puha, tömött bundába; a fene érti ezeket az állatokat, egy másfél órája még karomélesítőnek használta őket, most pedig itt dorombol az ölében.

– Nincs is rajta hús, nézd milyen sovány. Nem érné meg felhizlalni sem. Au! – Az északi az ajkához kapta a mutatóujját, és elhessegette a hálatlan dögöt. – Mellé álltam, erre megharapott.

– Szerintem hasonlít rád – jegyezte meg Hongkong nem is titkolva, milyen jól szórakozik rajta. – Először fúj, aztán bújik és harap. 

– Sosem haraptalak meg – tiltakozott Izland – pedig megérdemelnéd.

– És mi tart vissza?

Izland már vágott volna vissza, de aztán mégsem szólt semmit; mindketten elpirultak, és annak a lehetősége rémlett fel, hogy most eldőlnek a kanapén, és jobb elfoglaltságot találnak maguknak, mint társalgás semmiségekről. Ha nem bámulta volna olyan szemrehányóan őket a kismacska, valószínűleg meg is valósítják. Sigurður megköszörülte a torkát, kihúzta magát és makacsul farkasszemet nézett az állatkával, míg semlegesebb téma után kutatott figyelme eltereléséül.

– És van már neve? – kérdezte végül.

– Persze, Ice-nak hívják.

– Te képes voltál rólam elnevezni egy macskát?!