Marry me

Ez nem az, aminek látszik.
Csütörtökön néztem az Uuden Musiikin Kilpailut (a finnek eurovíziós válogatóját), és volt egy dal ezzel a címmel. Itt megleshetitek: Krista Siegfrids - Marry Me
Lejla felvetette ezt az ötletet, én pedig képes voltam rá, hogy megírjam... xD Ne vegyétek nagyon komolyan~
Avagy az ok, amiért Ivan soha többé nem piszkálja Tinót.
Szerk.: Megjósoltuk, zsenik vagyunk, Lejla. Mi is indulunk jövőre. 

Történt egyszer, hogy Ivan meghívta magához Tinót; a finnek fogalma sem volt, mit akarhat, habár az utóbbi időben egészen jóban voltak, így hát kíváncsiságból elment Moszkvába.

Egy kicsit korábban érkezett, mint tervezte, de szerencsére tudta az utat az orosz házához, így nem kellett a reptéren várakoznia. Persze fel akarta hívni a férfit, hogy ne jöjjön ki feleslegesen elé, de egyszerűen nem tudta elérni, ráadásul az ajtó is nyitva volt, így gyorsan be is tessékelte magát. A konyhából motoszkálást hallott, ám amikor átlépte a helyiség küszöbét, rögtön lefagyott; nem Oroszország volt ott, ahogy remélte, hanem a húga, s egy pillanatra megfordult a fejében, hogy lelép, míg nem veszi észre. Későn eszmélt, a lány felé fordult és egy pillanatig döbbenten meredtek egymásra.

– Mit keresel te itt? – tört ki belőlük egyszerre a kérdés. Natalia keresztbe fonta karjait, és ellenségesen meredt rá; igen, nyilvánvaló, hogy ő akkor is itt van, amikor nem hívják.

– Ivan hívott – felelte végül Tino, és habozva beljebb lépett. Fehéroroszország gőgösen felvonta a szemöldökét.

– Valóban?

Finnország bólintott, kihúzott egy széket az asztal mellől és leült. Pár percig kínos hallgatásba burkolództak, Natalia babrált valamivel az ablakban, Tino a falat bámulta és igyekezett megőrizni a nyugalmát, ami elég nehéz volt emellett a lány mellett. Végül a fehérorosz nem bírta tovább, és levágott egy üveget elé azzal a felkiáltással, hogy ő képtelen elviselni a társaságát józanon. A fiú nem vallotta volna be, de kivételesen egyet értett vele.

Azzal arányosan, ahogy fogyott a jóféle orosz vodka – Ivan egyik vésztartaléka – oldódott valamelyest a hangulat, s hogyhogy nem az Eurovízióra terelődött a téma.

– Belenéztem az egyik nemzeti válogatódba… – kezdte a lány, mire ivótársa szeme felcsillant; végre egy semlegesebb téma, aminél nem kell félnie, hogy bármelyik pillanatban a torkának ugrik Natalia.

– Bevallom, ezzel most nagyon megleptél – vigyorgott Finnország. – Nem gondoltam volna, hogy pont te kíséred figyelemmel.

– Volt egy dal, ami felkeltette az érdeklődésemet. Mondd csak, kinek szólt a Marry me?

A finn zavartan elpirult; mégse olyan jó ez a téma. Persze annál minden jobb, mint amikor az ember akcentusán gúnyolódnak.

– Az a dal nem jelentett semmit…

– Ó, dehogynem, ismerem én ezt. Mindig így kezdődik, következőnek már a bátyámnak adod elő. De tudod mit? Van egy ötletem, hogy egyszer s mindenkorra eldöntsük ezt a konfliktust… – Közelebb hajolt Tinóhoz és a fülébe suttogott valamit; ha ez lehetséges, a fiú még pirosabb lett, de most inkább az ingerültségtől, mint a zavartól. – Tehát elfogadod a kihívást? A tét Ivan.

– Ehhez még nem vagyok elég részeg – felelte végül kitérően Finnország, mire Fehéroroszország számító mosollyal az arcán újra töltött neki.

 *

Ivannak határozottan rossz előérzete lett az estével kapcsolatban, amikor hiába várta a reptéren Tinót, és még csak elérni sem tudta. Kicsit aggódott érte, hiszen a kicsi Finnország mindig is tehetségesen keveredett bajba, s ki tudja, hová tűnhetett.

Nagy sokára hazament – az, hogy a bejárati ajtót nyitva találta, vegyes érzelmeket ébresztett benne. Egyrészt reménykedett, hogy Tino mégis eltalált hozzá, másrészt viszont tartott tőle, hogy más valaki látogatta meg. Valahogy sikeredett mindkettőnek igazolódnia, mert az előszobában két szőke ugrott elé, könnyedén közrefogták, és a nappaliba vonszolták meglepett zsákmányukat, hogy aztán ott nagy hévvel a kanapéra lökjék. Oroszország rémülten pislogott Finnország és Fehéroroszország kettősére. Rögtön felismerte, hogy ezek még csak a józanság közelében sincsenek, s a lány majdnem az ölébe is huppant, hogy szerelmetesen megcsókolja, ha társa nem akadályozza meg. A fiú valami megállapodásról sziszegett neki. Egymást támogatva álltak a nappali közepén, magukhoz ragadtak egy-egy üres vodkás üveget, mintha mikrofon volna, és Natalia belerikácsolt a magáéba.

– Mivel aféle versengés van közöttünk…

Finnország sértetten felmordult; ő csak azért ment ebbe bele, mert a lány azzal cukkolta, hogy úgy sem meri, mert gyáva.

– … úgy döntöttünk, hogy előadunk neked egy duettet. A kicsi finnek volt egy jó száma a válogatóján, tippelhetsz, mi a címe. – Fehéroroszország hirtelen élesen, fület bántó hangon felnevetett. Ivan riadtan pislogott az egymást támasztó párosra, akik egy pillanatig kihívóan meredtek egymásra, majd lányoké az elsőbbség elven Natalia zendített rá elsőként.

– Spying on you undercover, drinking coffee with your mother, am I getting closer?

Oroszország szemei ezt hallva rémülten kikerekedtek, s még az első versszak alatt megkísérelte a szökést. Fehéroroszország nagyon csúnyán nézett rá a mikrofonja mögül, Finnország pedig egy laza mozdulattal visszalökte, majd egészen közel hajolt hozzá és lágyan duruzsolva átvette a dalt.

– I’m your slave and you’re my master, oh baby, come on, take your shot…

Szerencsére a refrénre ellépett tőle Finnországra, egymás felé fordultak Fehéroroszországgal, és egymás arcába ordítva énekelték:

– So marry me, I’ll be your queen, I love you endlessly, I do it for you, for you, for you!

Ivan szorosan lehunyta a szemeit, hogy ne is kelljen látnia a két ugráló, részeg alakot – ráadásul Natalia ki tudja honnan, de szerzett egy hófehér, egyszerűbb menyasszonyi ruhát –, és lassan lejjebb csúszott ültében. Nataliától nem is várt mást, de Tino… a kicsi Tinuska, pedig mindig olyan szelíd volt! Ki hitte volna, hogy titokban neki is ilyen vágyai vannak, és ő még elé is ment a végzetének azzal, hogy elhívta magához, hogy beszélgessenek a régi szép időkről… Most szabályosan megrémült tőle. A lehető legfeltűnésmentesebben elővette a telefonját, pötyögött egy gyors sms-t Svédországnak, és nagyon reménykedett benne, hogy a közelben jár, és be tud ugrani Finnországért, hogy legalább ő ne zaklassa.

És Berwald történetesen pont arra járt.

*

Finnország olyan jellegzetes fejfájással ébredt, ami akkor szokta gyötörni az embert, ha előtte való nap alaposan beiszogatott. Majd szétment a feje, a fény hasított és vágott, és nagyon nem akaródzott felkelnie. Az ágyban nyöszörgött egy ideig – még Svédország sem volt mellette, hogy hozzábújhasson. Végül már képtelen volt tovább feküdni, inkább meglátogatta a fürdőszobát, frászt hozta magára önnön sápadt tükörképével, aztán kicsoszogott a konyhába, hogy kifejezze kávé utáni végtelen vágyát. Férje már egy ideje ott tevékenykedhetett, mert volt reggeli is az életmentő koffein mellé, még ha Berwald a megszokottnál is mogorvább képet vágott. A kávéja után az asztalra borult, és kedvtelenül figyelte, ahogy Svédország mosogat.

– Macskajaj? – kérdezte a svéd egyfajta furcsa elégtétellel a hangjában. Tino felnézett rá, aztán bólintott, és egy jaj kíséretében visszaejtette a fejét az asztallapra.

– Alig emlékszem valamire a tegnapból… – motyogta. – Vagy várj csak, mégis… Jézusom, ugye nem csináltam semmi hülyeséget Ivannál?

Svédország gyanúsan hamar megrázta a fejét. Finnország szenvedve nyöszörgött, majd megkérte, hogy inkább mondja el a tegnap esti eseményeket, mert nem szeretné, ha meglepetések érnék, így a svéd kénytelen volt röviden elbeszélni a történéseket: amikor megérkezett Ivanhoz, Tino és Natalia éppen ott tartottak, hogy kikötözték az oroszt a kanapéhoz, majd szépen összevesztek azon, hogy kié az elsőbbség. Finnország elszörnyedve hallgatta; először viccesnek találta, hogy duettet énekelt a fehérorosz lánnyal, de a többi része már nagyon nem tetszett neki, és szenvedve temette az arcát a kezébe.

– Jajajaj… most mit fognak rólam gondolni?

Svédország vállat vont és elfordult, hogy elrejtse az ajkán játszó halvány mosolyt; pontosan tudta, hogy ezzel a produkcióval Tino örökre elásta magát Ivannál, és soha többé nem kell tőle féltenie őt.