Horror

Valamelyik nap arról beszélgettünk Dennyvel, hogy mit olvasnak szívesen kedvenc skandinávjaink... Ő éppen Stephen King Tortúráját olvasta és elképzeltem, mi lenne, ha Svédország olvasná... és íme a komolyan nem vehető eredmény. xD

Békésen feküdtem az ágyunkban, és vártam a pihenést hozó álmot, mikor egyszer csak odafeküdt mellém Svédország, és olyan szorosan átölelt, hogy moccanni sem tudtam; a világért sem engedett volna el. Az arcát a mellkasomba fúrta és magamon éreztem, ahogy nagyon lassan, mélyen felsóhajt. Amikor felocsúdtam, átöleltem a derekát és átvetettem fél lábam az ő lábán. Végigfuttattam bal kezem a hajában, hogy megcirógassam a tarkóját.

– Mit olvastál már megint?

– King – nyögte szenvedve. Hirtelen eszembe jutott az a két héttel ezelőtti eset, mikor is hasonló felállásban landoltunk az ágyban.

– Mondtam már, hogy ne fogadj el többet Nortól könyvet – róttam meg finoman, miközben a hátát simogattam.

– Ugye az az orosz sohasem…? – Nem fejezte be a mondatot, de már sejtettem, mit olvashatott. Norvégiának szokása volt (ki tudja milyen megfontolásból) végigkommentálni és elmesélni nekem, miket olvasott. Innen ismertem Stephen King munkásságát. A Tortúra pedig még nála is kiverte néha a biztosítékot, pedig Norvégiának kötélidegei vannak.

– Nem, persze, hogy nem. Ivan sokkal jobb volt, mint Annie Wilkes – nyugtattam meg sietve és belegondoltam, hogy mekkora szerencsém volt; vannak még Ivannál is rosszabbak, akikhez mégolyannyira sem szívesen kerülne az ember. És az elől a nő elől valószínűleg még Oroszország is sikítva menekülne.

Különben meg jobb pillanataiban még kedveltem is Oroszországot, de ezt nem szerettem Svédország orrára kötni.