Tündérek

Egy új darab, egy kis NorFin is van benne, de csak beszélgetés szintjén, a végén RusFin utalás. :) 

 

– Bárcsak én is láthatnám a tündéreket! – sóhajtotta vágyakozva Finnország, míg Norvégiával egy virágos réten sétáltak, és ő egy százszorszép szirmait tépkedte.
 

– Én a helyedben nem kérnék ilyesmit – mordult Norvégia. – Tudod, miért vannak itt?
 

Finnország lassan megrázta a fejét. – Fogalmam sincs, de gyönyörűek lehetnek…
 

– Ők jelképezik az elveszett, elérhetetlen álmokat és vágyakat, az elméd szülöttei, s mégis nagyon is élnek; ha egyszer feltűnnek, egész életeden át elkísérnek. – Norvégia szembefordult a finn fiúval, és valahová a válla fölé bámult fókusztalan szemekkel. – Most is itt vannak körülöttünk… Ezer álom, ezer vágy, egy sem lehet a tiéd… Még mindig annyira szeretnéd látni őket?
 

Finnország hevesen megrázta a fejét, és nem tudta, hogy megérintheti-e Norvégiát, hogy felrázza a rémálmából. Ijesztő volt a tekintete, nem is evilági. 

Apró moccanás a szeme sarkában, halvány csillogás, egy leheletnyi fénygömb – Finnország otthagyta a jégvirágok kapargászását az ablakról és felnézett a függönykarnisra. Tényleg azt látta, amit hitt, vagy csak a képzelete játszott vele?
 

– Indulhatunk, Tino? – kérdezte egy lágy, mosolygós hang. – A vadak nem várnak ránk.
 

Finnország ellépett az ablaktól. Az elméje mélyére űzte a gondolatait holmi tündérekről, és követte Oroszországot.