Tükör

Itt a negyedik~ 

(Szeretnék én velük hosszabbat is írni, de mostanában csak egypercesekre futja minden párossal, szörnyű.)

Néma képmására bámult. Nézte őt, ahogy hitetlenkedve, talán ijedten bámul vissza rá, a haja kócos, az arca nyúzott és kialvatlan, sápadt arcán piros foltok égnek a nem sokkal ezelőtt történtektől, míg ő maga a mosdókagyló peremébe kapaszkodik, és a legszívesebben hányt volna, de nem tudott. Nem, ez nem lehet ő, Norvégia, ez valaki más, egy idegen, akit az alkohol hozott ki belőle. Az elméje kezdett kitisztulni.

Hát megtette. Megbánta? Meg. Gondolkozott vajon előtte, mit is tesz? Naná, hogy nem! Visszaforgatná az időt? Lehet.

Ahogy a fürdőszobában állt, a tükörbe meredve, egy szál takaróba burkolódzva, még mindig érezte magán Dánia érintéseit és csókjait. Ahogy végigsimít a testén…

Kipirultan bámulta a tükörképét, és a szívverése nem csitult, ahogy rá gondolt. A leheletétől párás lett az üveg. Igen, az ott a túloldalon nem ő, az csak egy másik világ béli hasonmása.

Hogy lehetett ilyen idióta?! Hát persze, hogy otthagyta, amint alkalma adódott rá. Mire Norvégia felébredt, már üresen ásított mellette az ágy. Annyira szorította a kagyló szélét, hogy az szinte már fájt. A fehér porcelán nem tiltakozott.

Hirtelen megjelent valaki a tükörképe mögött. Norvégia megpördült, puszta kézzel akart nekirontani, de Dánia lefogta a karját.

– Azt hittem, hogy még alszol.

– Megfojtalak! – szűrte ki a fogai között Norvégia. Dánia felnevetett azon a bosszantó hangján és magához húzta őt.

– Egyszer biztosan, de az nem most lesz – mondta, és az ujjaival elkezdte kifésülni Norvégia haját. – Kérsz kávét?