Étvágy

Yuurinak rossz kedve van, ezért kihagyja a vacsorát, ami aggasztja Viktort, és bekopog hozzá, hogy beszéljenek róla.

(Még halványan reménykedem benne, hogy nem az utolsó friss így utazás előtt... :D) 



Yuuri különösen hosszú és fárasztó napon volt túl; Viktor egész nap rettenetesen szőrszálhasogató volt, minden apró hibát kiszúrt és belekötött, hogy aztán tökéletes, hibátlan technikával megmutassa, mit kellene csinálnia.

Hálás volt érte, mert ő is maximalista volt, de Viktor néha tényleg túl sok volt. Időnként úgy érezte magát mellette a jégen, mint egy zsák krumpli, ami határozottan nem volt előnyös, ha éppen Erost játszott.

A frusztráltságtól nem volt étvágya. Otthon azt mondta, már evett hazafelé, ami persze füllentés volt.

Viktor elől persze nem sunnyoghatta el a vacsorát.

Begubódzott a takaró alá, és elindította altatónak a kedvenc filmét, amit már annyiszor látott, hogy kívülről fújta az egészet. Alig telt el belőle tíz perc, kopogtattak az ajtón.

- Yuuri!

Nem reagált; talán elhiszi majd, hogy nem hallja, vagy már alszik, és akkor békén hagyja.

- Yuuri! – Viktor hangja most már kicsit türelmetlenebbül csendült. – Mindketten tudjuk, hogy nem vacsoráztál, és hogy ez így nincs rendben.

Yuuri felhorkant. Tudta, hogy nem egészséges kihagyni az étkezést, de nem mintha rendszeresen csinált volna ilyesmit, egyszer nem hal bele. Viktor viszont úgy leste, mit, mikor és mennyit eszik, hogy néha nagyon kényelmetlenül és furán érezte magát.

Viktor még öt perc múlva van tágított, így kinyitotta neki az ajtót. Az orosz rámosolygott, és gyorsan beslisszolt a szobába, mielőtt meggondolhatta volna magát. Lehuppant az ágyára; Yuuri úgy érezte, zavarnia kellene, hogy ilyen szinten behatol a személyes terébe. Biztos volt benne, hogy a yukata alatt semmit se visel, tapasztalatból tudta, hogy általában meztelenül alszik. Egy vendégtől ez illetlenség lett volna, de Viktor már rég nem volt az.

A férfi megpaskolta maga mellett a helyet. – Gyere, együnk – mondta, ahogy kicsit megemelte a tálat, amit hozott. Yuuri bizonytalanul ült le mellé, és figyelmen kívül hagyta a felé nyújtott pálcikát.

- Nincs étvágyam.

- Majd lesz.

Viktor olyan obszcénul élvezkedő hangokat adott ki evés közben, amitől Yuuri menthetetlenül elvörösödött. Mintha soha nem evett volna jobbat annál az unalmas párolt zöldségnél és csirkehúsnál.

- Ez isteni, biztos, hogy nem kérsz egy falatot? – Felcsippentett egy darab húst, és az ajkaihoz tolta, de Yuuri makacsul csukva tartotta a száját. Jó illata volt az ételnek, és érezte, ahogy beindul a nyáltermelése, de nem akarta ilyen gyorsan megadni magát. – Kérlek, legalább egy falatot a kedvemért.

Végül mégis evett – és Viktornak igaza volt, szüksége volt rá, és utána jobban érezte magát egy kicsivel. Megosztoztak a tálka tartalmán, és Viktor elégedettnek látszott, amikor lerakta az ágy mellé az edényt a tetejére fektetett pálcikákkal.

- Talán egy kicsit túl kemény voltam ma veled – vallotta be. – Ne haragudj.

- Jogos volt.

- De nem akartalak elkedvetleníteni vele. Nem így terveztem. Tudod, neked is kellene visszajelzést adnod, ha valamit nem jól csinálok. Ez az első alkalom, hogy edző vagyok, még én is tanulok. És te is tanítasz engem.

Yuurit szórakoztatta a gondolat, hogy ő is taníthat valamit Viktornak, egyszerűen túl abszurdnak tűnt, hogy igaz legyen. A férfi viszont most nem mosolygott, komoly pillantással figyelte, és biztatóan megszorította a kezét. – Rendben.

- Valami kritika a mai nappal kapcsolatban?

Yuuri beharapta az ajkát, aztán úgy döntött, hogy őszinte lesz. – Imádom nézni, ahogy korcsolyázol, de… néha nem hagysz nekem teret kibontakozni.

- Oh? Ezt hogy érted?

- Engedd, hogy magamtól jöjjek rá bizonyos dolgokra.

Néha frusztrál a tudat, hogy még akkor sem tudlak túlszárnyalni, amikor nem versenyzel, de ezt nem mondta ki hangosan.

- Rendben, máskor szólj előbb. – Végigsimított a karján egészen a válláig. – Még valami?

- Miért etettél meg?

- Nem szeretném, ha elvesztenéd az evés iránti szereteted.

Yuuri arca egy kicsit megrándult. – Ne gúnyolódj.

- Komolyan mondtam. Attól még, hogy diétán vagy, enned kell.

- Eszek is, egyszeri alkalom volt.

- Tudom. – A hangja puha volt, szinte túlságosan is. – Csak ígérd meg, hogy egyszeri alkalom volt.

- Az volt – ígérte. – Miért ilyen fontos ez?

- Nem akarom, hogy beteg legyél amiatt, amiket mondtam neked.

- Beteg? Mégis miért…? – És hirtelen leesett. Viktor azt hitte volna, hogy megtagadja magától az ételt, csak mert régebben, teljesen jogosan megjegyzést tett a súlyára? – Nem kell aggódnod, nem leszek anorexiás. Ahhoz túlságosan szeretek enni.

Viktor megrázta a fejét. – Nem is hagynám. Figyelni foglak.

- Viktor…

- Tudom, hogy kezdődik. Először csak egyet-egyet raksz ki, kalóriákat számolsz, aztán csak azt veszed észre, hogy azért iszol vizet a méredzkedés előtt, hogy becsapd a mérleget és magadat…

Yuuri szemei riadtan kerekedtek el. – Nem, erről szó sincs! Ne aggódj feleslegesen miattam.

Aztán hirtelen leesett, szinte koppant – Viktor örökös soványsága, hogy szezonon kívül se szedett magára semmit régebben, hogy itt is habzsolta az ételt, de meg sem látszott rajta, és tudta, hogy reggelente önkéntelenül fülelni fog egy darabig, hall-e valamit, ami arra utal, hogy visszaesett, mert azt pletykálták, hogy ha egészségügyi okokból nem vett részt egy versenyen, akkor az főleg az étkezési zavarai miatt volt.

- Nem tudtam, sajnálom – bukott ki belőle.

- Yakov olyankor nem engedett jégre – mondta, és nyelt egyet. – És tudtam, hogy igaza van, de dühített, és mindent megtettem érte, hogy ne vegye észre. Nem fogom hagyni, hogy te is keresztül menj ezen, csak mert rosszul válogattam meg a szavaim.

Viktor zavartan félrepillantott, és Yuuri nem tudta, mit mondjon erre. Talán bánta, szégyellte a vallomását, hogy kimutatta a gyengeségét, hogy valamivel ő is küzd? Yuuri úgy érezte, meg kell nyugtatnia, mielőtt még túlgondolná, de erre nem voltak szavai. Átölelte a vállait, és a csontjai egy egészen kicsit szúrták a felkarját.

- Köszönöm, hogy vigyázol rám.

És én is vigyázni fogok rád, ígérte magának, amikor majd visszamész Oroszországba versenyezni.

Viktor összeszorította az orcájukat. – Akkor aludhatok ma itt?

Yuuri fülig vörösödve tolta el magától, és úgy húzódott félre, mintha égetett volna.

- Még mit nem! Múltkor is összenyálaztad a párnámat!

Viktor bőszen tagadta a vádakat – az Makkachin volt, de Yuurinak nem esett meg rajta a szíve.