2017. július 4., kedd

A kunyerálás mellékhatásai

Ma nem lesz fic.

Ne haragudjatok, de ez a probléma kezd nagyon elharapódzni - probléma, mert engem rettenetesen frusztrál és nyomaszt, amikor megmondják, hogy mit és hogyan írjak. Nem csettintésre írok; ez az egyik hobbim, ami mostanában nagyon előtérbe került (akik régebb óta követik a blogot, azok tudhatják, hogy egyes években alig posztoltam valamit), de emellett van más dolgom is, más hobbijaim is.

Meg lehet velem osztani az ötleteket, de ez nem garancia arra, hogy írok is rájuk valamit. A követelődzéstől pedig kiborulok. Akkor tudjátok mi van? Csak azért sem fogok olyat írni. Pont az ellenkezőjét éritek el a nyaggatással. Tudom, hogy valakit motivál, de engem egyáltalán nem.

Korhatáros fic akkor van, amikor kedvem tartja. Fluff és akármi más szintén. Az pedig teljesen más dolog, amikor a barátaimnak írok ficeket - higgyétek el, azokból az ötletekből se lesz sokszor semmi. Nem egy írógép vagyok. Mindezt a szabadidőmben csinálom, senki sem fizet érte, és ahhoz képest, hogy mennyi időmet "beleölöm" úgymond, néha alig kapok rá valami reakciót.

Akár tetszik, akár nem, nyáron lesz más dolgom is. Kevesebb mint két hét múlva Finnországban leszek, és nem a bloggal vagy az írással fogok foglalkozni.

Köszöntem a figyelmet.


Ui.: félreértés ne essék, nem azokról van szó, akik rendszeresen írnak, és felvetnek valami ötletet. Azzal van a bajom, ami pillanatnyilag a chatben zajlik.

7 megjegyzés:

  1. Ez mind szép és jó. DE HOL A HONGICEOM? xd

    VálaszTörlés
  2. Helló!

    Szerintem teljesen igazad van, írd azt, amit kedved tartja, mert akik olvasnak, és tényleg szeretik a munkáid, azoknak mindegy, csak ne hagyd abba.

    Aki meg követelőzik, azt hagyd a fenébe, és kész. Remélem, az illetők hallottak már a fordított pszichológiáról, mert az a legtöbb emberen működni látszik, így rajtad is.

    Azért remélem, ha lesz kedved, minél előbb lesz fic is~

    (Egyébként jó vagy címezésben, mert először azt hittem, ez is fic lesz :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm a megértést. <3 Kicsit féltem, hogy túlreagálom, de ez most kikívánkozott belőlem.

      Amúgy az a poén, hogy fic lenne raktáron. Mármint tegnap még fordítottam is egyet, miután befejeztem a Rókatüzet.

      Törlés
    2. Egyáltalán nem reagálod túl, ettől ne tarts. Ha kikívánkozik belőled, akkor ne tartsd magadban, mondd el bátran, senki nem fog szólni érte (ha meg mégis, akkor megverem, jó? ;).

      Én csak azt bírom ebben az egészben, hogy így az sem tudja elolvasni, aki nagyon szeretné, és máshol nem tud. Itt nem feltétlen magamra célozgatnék, mert azért az én nyelvi korlátaim kicsit kevésbé kötöttek, ezért máshol is tudok olvasni. A te munkáidat speciel nagyon imádom, de azért valljuk be, a "színvonalasabb" magyar írások nem túl gyakoriak (tisztelet a kivételnek).

      Mellesleg, ha érdekel a véleményem, akkor ne foglalkozz az ilyen gyerekes követelőzőkkel, ha nem értenek a szép szóból. Megértem, ha felhúztak, de próbálj azokra az emberekre koncentrálni, akik nem csinálsz ml majd ilyesmiket. A drágaságos illetőket meg büntesd azzal, hogy nem teszed meg, amit kérnek. Hisztizzen csak nyugodtan, kit zavar?

      De ha tényleg gyökerestül ki akarod irtani a problémát, egyszerűen csak szüntessed be a chatet. Ennyi az egész. Volt-nincs gond.

      Huhh, már megint jó sokat írtam... Na mindegy, pedig most telefonon vagyok. (Írnék én még többet is, de mászik valami a falamon, tehát rövidre zárom a mondanivalóm. ❤ Wiedersehen!)

      Törlés
    3. Nem szeretném törölni a chatet, mert alapvetően azért lett létrehozva, hogy cseréket kérjenek az emberek, stb. (Meg ennyi erővel a Merengőről is törölhetném a dolgaimat, ott is van ilyen.) Nyilván nem fogok velük foglalkozni, de a legutóbbi azért esett rosszul, mert éppen akkor fejeztem be a Rókatüzet, és örültem magamnak, de mindegy.
      Azóta amúgy megnyugodtam, mert kiadtam magamból, csak most elég stresszes vagyok, mert egy hete tudtam meg, hogy meg kéne tanulni nyáron vezetni. Zsúfolt nyár, vii.

      Törlés
    4. Juuj. Hajrá, biztos ügyes leszel. (Velem anno az egyik tanárom közölte, hogy ha én valaha megtanulok vezetni, és jogsim lesz, jeleztem valahogy, merre járok éppen, hogy nagy ívben elkerülhesse a környéket.)
      Nézd a dolog jó oldalát. Legalább nem unatkozol. :)

      Törlés