Segítő kéz

Just_A_Blogger ötletére... :)

Yuri szeretné mindenben túlszárnyalni Yuurit, ezért meg akar tanulni rúdtáncolni. Otabek próbál neki segédkezni. 

Yuri bizalmatlanul méregette a rudat. Nem lehet olyan nehéz, mondogatta magának, hiszen még Katsudon is simán tud tekeregni azon a vackon.

Elszánta magát, és nekilendült; a fém égette a tenyerét, ahogy lecsúszott, és meglepetten nyögött, amikor csöppet sem kecsesen a földre huppant, nem volt éppen kellemes találkozás. Nyöszörgött egy kicsit, aztán újra próbálkozott; hasonló lett a végeredmény. Perceken belül számtalan sajgó pontot szerzett olyan részeken, ahol a korcsolyázástól szinte sosem. Dühösen szusszantott, majd lenyakalt egy fél üveg szénsavmentes ásványvizet. Nyújtott, és közben ráírt Otabekre.

Segíts.

Baj van?

Erre nem felelt, csak elküldte a címet, és hogy hozzon pirogot.  

Amikor Otabek fél órával később befutott az edzőterembe, Yuri ismét a rúdon volt, habár már nem számolta a kudarcba fulladt kísérleteket. Káromkodott és magán kívül volt, legszívesebben összetörte volna a tükröt, mert nem értette, hol a hiba. Mindig is könnyen jött neki az összes mozgásforma, elég volt egyszer látnia egy lépéssort, hogy megtanulja. Erős és hajlékony. Akkor mégis miért nem megy neki?!

- Yura? – szólította meg halkan a másik fiú. – Mit csinálsz azon a rúdon?

Sértetten szusszantott. – Szerinted mégis mit csinálok? Rúdtáncolok.

Otabek mintha zavarba jött volna, és inkább nem felelt az amúgy is költőinek szánt kérdésre. Yuri meglehetősen paprikás hangulatban volt, és nem volt szüksége rá, hogy még az ő fejét is leharapja. Ahogy azonban megzörgette felé a péksüteményes zacskót, menten felderült a fiatalabbik arca.

- Hoztál pirogot?

- Az nem volt. Remélem, hogy szereted a vaníliás csigát.

- Elmegy – rántotta meg a vállát, és odalépve hozzá szinte kimarta a kezéből a barna papírzacskót. Az evés gondolata elvonta a figyelmét a sikertelen próbálkozásokról, a fűzöld szemekben most nem lobogott az a vad láng, mint amikor ideért. Otabek felpillantott rá, és gyengéden a füle mögé tűrt egy rakoncátlan tincset, ami kicsúszott a fiú feje tetején ülő kócos kontyból. Yuri sokat nőtt, mióta évekkel ezelőtt megismerkedtek Barcelonában, legalább már öt centivel magasabb volt, és Otabek – a legnagyobb bosszúságára – még mindig éppen csak súrolta a százhetven centit. Korcsolyával a lábán. A családjában mindenki alacsony növésű volt, így nem fűzött nagy reményeket ahhoz, hogy valaha behozza barátját, aki úgy nőtt, mintha húznák.

Yuri elhessegette a kezét, és Otabek gyorsan kapcsolt, hogy most túl frusztrált lehet a gyengéd pillanatokhoz. Nem mondták ki, mi van köztük, Yuri gyorsan változó hangulata döntötte el, hogy éppen mit volt szabad, és mit nem.

Míg az orosz fiú a vaníliás csigán nyammogott, levette a cipőjét, és átvedlett könnyebb edzőruhába. Ha Yura a segítségét kérte, akkor biztos nem lelki támogatásra gondolt a padról. A körülményeket tekintve hála az égnek nem is balettozni akar. Míg nyújtott, Yuri elindított a telefonjáról egy amerikai popszámokból álló listát, mire magyarázatot várva felvonta a szemöldökét. Ez egyikük zenei ízlésébe se vágott. Yuri nem magyarázkodott, csak újabb támadást indított a rúd ellen, ami szinte rögtön a földre küldte. Otabeket rázta a néma jókedv, míg Yuri szemei szikrát szórtak.

- Ne röhögj, gyere ide és tarts meg.

Otabek szerint így csalás volt, de nem mert ellenkezni. Így legalább hozzáérhetett Yurihoz anélkül, hogy a fiú fújt volna rá, akár egy elveszett kismacska. Felsegítette valami rúdra tekeredős pózba. Elég volt, hogy csak egy pillanatra vonják el a figyelmét a szép szemek, és Yuri már rá is zuhant teljes súlyával. Alapvetően nem volt nehéz, de a gravitáció megtette a dolgát, ráadásul az orosz könyöke kifejezetten hegyes volt, és pont a hasába fúródott.

- Blyat, Beka, meg kellett volna tartanod – morogta az orra alatt, mire ő csak a fejét csóválta. – Egyben vagy? – kérdezte aztán egy árnyalatnyival puhábban, amikor leszállt róla, és Otabek még fekve maradt a padlón.

- Mi lenne, ha olyasvalakitől kérnél segítséget, aki ért is hozzá? Mondjuk Katsukitól vagy Giacomettitől.

- Persze, majd odaállítok elé, hogy: hé, Katsudon, taníts már meg rúdtáncolni! Rámenne minden pénzem, mire leitatnám annyira, és tudod, milyen részegen.

Habár nem mondták ki hangosan, Otabek már tudta, honnan fúj a szél: Yuri és Katsuki között egészséges versengés folyt, és Yuri szinte rögeszmésen mindenben jobb akart lenni nála. Az csak tüzelte a harci kedvét, hogy a japán az utóbbi években rengeteg aranyat elvitt előle a második vagy a harmadik helyre utasítva ezzel a dobogón, és Yuri nehezen birkózott meg ezzel a szituációval és a hirtelen növő testével. Mindez büszkeségi kérdés volt számára.

Azért megnézte volna, amint ezzel a kéréssel Katsuki elé állít. Nem hitte volna, hogy a férfi oda lenne az ötletért.

- Akkor legalább nézzünk utána, hogy kellene csinálni – hagyta rá, amibe Yuri belement, mert nem akart több zúzódást szerezni. Amikor okosabbnak érezték magukat, újra próbálkoztak, és Otabek végig valami ürügyen törte a fejét, amivel véget vethet ennek a meddő próbálkozásnak, mielőtt Yuri komolyan meghúzná valamelyik testrészét. Az csak tovább rontott a helyzeten, amikor Otabek is kipróbált egy alapmozdulatot, és ő hamarabb ráérzett az egész ízére. Yuri pengevékonyra préselte az ajkait, nem szólt semmit, de áradt belőle a tömény irigység.

Egy óra múlva letelt Yuri teremfoglalása, amit csak dúlva-fúlva volt hajlandó elfogadni, habár keze-lába remegett a megerőltetéstől. Tömegközlekedéssel mentek a lakásáig, és Otabek egészen a társasház kapubejárójáig kísérte, ahol aztán Yuri felé fordult, és cserfesen rámosolygott.

- Feljössz?

Hogy is mondhatott volna nemet egy ilyen ajánlatra?

Aztán Yuri teste egészen egyszerűen keresztül húzta a számításaikat. Zúzódásokkal borított combja a legkisebb érintésre is remegett, hiába ért hozzá finoman. Yuri makacsul hajtogatta, hogy nem fáj, mire Otabek csak megveregette a vállát, gyengéd puszit nyomott a homlokára, és elment összeütni maguknak valami vacsorát.

Yuri még pár alkalommal megkörnyékezte a rudat (állandó kudarccal), és két hét múlva Otabek fültanúja volt, amint fogcsikorgatva megkérdezte Katsukit, tanítana-e neki trükköket.

Legnagyobb meglepetésükre Yuuri belement – de az is lehet, hogy csak azért, mert így visszaadhatta az orosz fiúnak a töménytelen piszkálódást a jégen. Meglepően szigorú és kemény tanárnak bizonyult.

Yuri egy hónap után feladta, hogy túlszárnyalja a rúdon.