2017. május 19., péntek

Rókatűz IV.

Viktuuri a láthatáron. :3
(Nem, nem bírtam ki, hogy ne frisseljek ebből a ficből...)



Yakov Feltsman sokat látott, komoly ember volt, akit nem lehetett csak úgy, egy virágkoszorúval levenni a lábáról.

Azzal viszont már igen, hogy az idegen férfi utánpótlást ígért, ha nem háborgatják az erdeiket, ráadásul valami különös módon még oroszul is beszélt. Viktort bízta meg, hogy tárgyaljon vele, mivel ő volt a legműveltebb közöttük, aki talán a legjobban ért a nagyvilági dolgokhoz. Az idegen habozás nélkül elutasította azt a kérést, hogy meglátogassák a falujuk piacát, lévén túl veszélyes az út, csak tengeren át lenne innen megközelíthető, és azt nem vállalhatják ilyen felszereléssel. Arról nem esett szó, hogyan jutott el ő idáig – bizonyára ez is a faluja titka volt, amit nem szívesen osztott volna meg velük.

Yakov nem bánta a titkolózást, amíg ez kölcsönös volt – végül is ő sem kötötte az idegen orrára, hogy prémvadászokat hozott a szigetre. Tisztában volt vele, hogy a bennszülöttek sehol sem rajongnak érte, ha valaki csak úgy odaállít, és elveszi azt, amiről azt hiszi, hogy neki jár.

Becsületes embernek vallotta magát, nem szerette a hazudozást, de tudta, hogy titokban kell tartaniuk ittlétük igazi okát, ha békességet akarnak a helyiekkel. Yakov márpedig némán megeskette magát, hogy több embert nem veszít. Neki már csak a rozoga, agyon foltozott hajó maradt, aminek egy része immár darabokra szedve hevert a parton, és a legénysége; otthon nem várta senki, a felesége rég elhagyta az életmódja miatt, gyerekei ugyanezért nem voltak, habár kimondatlanul a fiainak tekintette a matrózokat.

A vadászokról már nem volt elmondható ugyanez. Ők néma tiltakozással nem voltak hajlandóak elismerni vezetőjükként, Aleksandr Evgenievich úgy viselkedett vele, mintha egyenlő felek lennének egyenlő terepen, holott még a tojáshéj is alig hullott le a fenekéről. Partot érés után is külön helyet húztak fel maguknak, de ezt a részét az engedelmetlenségnek Yakov kivételesen nem bánta – legalább nem velük közös szálláson szítják a kedélyeket.

A kis Yuri különösen utálta őket, és még nem nőtt be annyira a feje lágya, hogy ezt véka alá rejtse. Valószínűleg abban rejlett az unszimpátia eredete, hogy a fiú jobban kijött az állatokkal, mint az emberekkel, és már az első napon gyakorlatilag örökbe fogadta a fedélzeti macskát, Pirogot, aki onnantól fogva mindig az ő kabinjában aludt. Egyszer aztán rajtakapta Igort, amint a bőrös kabin előtt lődörgő macskába rúgott, és onnantól kezdve életcéljának tekintette, hogy minél több borsot törjön a vadászok orra alá. Ebbe sajnos sokszor Milát is belevonta, és Yakov nem győzött nekik külön feladatot adni, nehogy valami rossz fát tegyenek a tűzre. Ő sem kedvelte különösebben a prémvadászokat, de nem akart lázadást a hajóján, mert ez ilyen összezárt közösségben, a tengeri viharokban hánykolódva egyet jelentett volna a halállal.

Viktor megint más eset volt. Kedvelte a fiatal férfit – ha éppen nem volt láb alatt –, valahogy mindenkinek belopta magát a szívébe az elbűvölő jellemével, ami oly’ ritka volt ilyen közösségben. Viszont az tény és való volt, hogy nem sok hasznát vették a fedélzeti munkákban, vékony testalkatú volt, és nem szokott a fizikai munkához. Az első héten szinte folyamatosan tengeribetegen kuporgott a kabinjában, Yakov nem csodálta volna, ha elviszi valami fertőzés. Sajnálta, de nem igen tudott rajta segíteni – erre az életre születni kell.

Nyílt titok volt, hogy Viktor nem önszántából csatlakozott hozzájuk. Kegyvesztett lett, amikor lelkesen támogatta az új tudományos nézeteket az evolúcióról, és az udvar így kívánt megszabadulni modern nézeteitől.

Bár ez még mindig izgalmasabb halál, mint egy cellában rohadni. Legalább világot is láthat, elmehet olyan helyekre, amikről még az olyannyira szeretett könyveiben is alig esett szó. Yakov azzal is tisztában volt, hogy ő az, aki megdézsmálja a gyertyakészletüket, de addig nem zavarta, míg nem gyújtott fel semmit. Szerencsére volt annyi esze, hogy az unszimpátia ellenére ne tegyen keresztbe Aleksandréknak, így általában ráhagyhatta az ötleteit, még ha kicsit hihetetlenek is voltak néha.

Nyugodt szívvel bízta rá a kommunikációt a helyiekkel – elvégre még mindig neki volt a legjobb modora közülük.


~*~


- Hol tanultál meg ilyen jól oroszul? – érdeklődött Viktor, ahogy követte a fiatal helyit egy jól kitaposott erdei ösvényen. Nem is értette, hogy eddig miért nem találtak rá; egész végig mintha a szemük előtt lett volna a vadak járta útvonal, valószínűleg csak pár méterrel téveszthették el múltkor. Viktornak fájt a szíve a lekaszabolt növényzetért.

- A mesterem sokat látott-tanult ember, ő tanított meg.

Röpke egy hete ismerték egymást, de Viktor úgy érezte, mintha már korábban találkoztak volna Yuurival, aki a magabiztos bemutatkozása után nagyon félénk volt rajta kívül mindenkivel. Ez talán abban rejlett, hogy Makkachin majdnem rávetette magát, amikor először találkoztak (nincsenek errefelé nagytestű kutyák? Viktor biztos volt benne, hogy Makkachin nem akart rosszat, ő mindenkivel olyan barátságos, hogy már az első találkozáskor valószínűleg a barátjának tekintette Yuurit), és ezt a viselkedést látva Yuri is fújt rá, mert a fiú sokkal többet adott az állatok véleményére, mint az emberekére.

Viktor úgy vette le, hogy Yuuri kedveli, és ezt teljes mértékben kihasználni szándékozott a túlélésük és a tudásszerzés érdekében. Elmondása szerint jól ismerte a különböző gyógynövényeket és főzeteket, és Viktor tisztában volt vele, hogy egy helyitől a legjobb tanulni.

Ez alatt a pár nap alatt már annyira kényelmesen érezték magukat egymás társaságában, hogy eljutottak a tegeződésig. Nem volt nehéz beleszokni ebbe, hiszen a másik egyszerűen csak Yuuriként mutatkozott be, és nehezen tudta kiejteni Viktor apai nevét, hiába beszélte a nyelvet.

Elgondolkozott, hogy vajon hány éves lehet; az arca még fiúsan puhának látszott, nyoma sem volt serkenő szakállnak, de Viktor sejtette, hogy az ázsiaiakon máshogy látszik a kor. A szemei alapján viszont húsznál idősebbnek tippelte, talán vele egy idős, vagy valamivel fiatalabb. Bizalomban egyelőre még nem jutottak el odáig, hogy erre rákérdezzen, de végül is nem is volt annyira fontos ameddig segített neki tudása kiegészítésében, és új környezete felmérésében.

És azt sem rejtette véka alá, hogy Yuuri mind külsőre, mind belsőre tetszik neki. Jó volt olyasvalakivel tölteni a szabadidejét, aki nem tartja unalmasnak a kutatásai, és aki szerint valami hasznosat tesz a világnak – mert Yuuri érdeklődött iránta, kritikus szemmel nézte meg a rajzait, és rámutatott a hibákra. A segítsége hasznos volt akkor is, ha olvasni nem tudott, mert ez volt a minden tudás, amit tanítója átadhatott neki. Viktor felajánlotta neki, hogy cserébe megtanítja neki a latin és a cirill ábécét, amire a fiú kis habozás után rá is bólintott.

- Hova viszel? – kérdezte, amikor már jó ideje járták az erdőt, és rég maguk mögött hagyták az oroszok táborát. Viktor előzőleg megállta, hogy leragadjon minden egyes bokornál, ami tele volt érett, dér csípte bogyókkal; majd visszafelé szemezget. Nikolai amúgy is megkérte, hogy gyűjtsön nekik gombát, később még megkérdezheti Yuurit, merre vannak a legjobb gyűjtőhelyek.

- Mesélted, hogy találtatok forrásokat… gondoltam mutatok egy természetes fürdőhelyet.

Viktor szélesen elmosolyodott, mert annak ellenére, hogy nem tudott úszni, mindig is vonzotta a víz. – Ezek szerint velem fürdesz?

Yuuri rámeredt, és összevonta szépívű szemöldökét. – Persze, nincs abban semmi.

Repesett a gondolattól, hogy a félénk, visszahúzódó Yuuri megoszt vele egy ilyen személyes dolgot. Bizonyára az ő kultúrájában sincs gond a meztelenséggel, és Viktor sem volt kifejezetten szégyellős. Az emberi test teljesen természetes dolog, nincs rajta mit szégyellni, főleg ha ismeri a saját adottságait.

Márpedig Viktor tisztában volt vele, hogy összességében nem utolsó látvány a teste.

Hamarosan egy apró tisztásra érkeztek, aminek a nagy részét egy gőzölgő, forró vízzel teli természetes medence töltötte be, és Viktort rögtön megcsapta az annyira hiányolt meleg és pára. Hirtelen honvágya lett; Szentpéterváron gyakran járt fürdőkbe a barátaival.

Fürgén levetkőzött, és mivel a fák árnyékában kifejezetten hideg szél fújt, óvatosan, figyelve a csúszós kövekre bele is lépett a gőzölgő vízbe. Jólesően felsóhajtott; a forróság ellazította utazásba fáradt tagjait, és hetek óta először kezdett rendesen felmelegedni. Figyelte, amint Yuuri bonyolult ruházatát bontja, ami olyan különös volt a praktikussághoz szokott szemeinek. Talán félre kellett volna néznie, amikor végül sikerült megszabadulnia a rengeteg rétegről, de képtelen volt rá; Yuuri formás testénél még sosem látott tökéletesebbet, pedig már nem egy férfi szeretője volt. Sejtelme sem volt, hogy ilyen szépséget rejt a sok réteg ruha.

Yuuri elvörösödött, ahogy találkozott a pillantásuk. – Megtennéd, hogy nem bámulsz ennyire?

Viktort mintha hideg zuhany érte volna. Hogy képzelte ezt az illetlen viselkedést? Mit is mondhatna most neki? Túl gyönyörű és tökéletes ahhoz, hogy ne bámulja vetkőzés közben?

- Ne haragudj – motyogta, ahogy lejjebb csúszott a forró vízben, és kis bosszúsággal vette észre, hogy elfelejtette összefogni hosszú haját, így az most szétterült a víz felszínén. Remélte, hogy nem fog emiatt megfázni, amikor visszamegy a szállásra. Yuuri elfordult tőle, hogy összehajtogassa a ruháit, ő pedig a sziklán napfürdőző teknősbékára szegezte a pillantását.

Egyikük sem szólt egy szót sem, amikor Yuuri vele szemben beleereszkedett a vízbe. Vetett egy pillantást az arcára; furcsán feszült volt, zárkózott. Viktor egyértelműen átlépett egy ki nem mondott határt azzal, hogy annyira megbámulta. Ha tehette volna, visszacsinálja – nem akarta, hogy legújabb barátja haragudjon rá, csak mert ostoba volt, és engedett a szépsége csábításának. Biztosan megbotránkoztatnák a hirtelen jött buja gondolatai, amiket maga sem értett teljesen. Igaz, mindig is a férfiakat részesítette előnyben a szerelmi életében, hiába volt ez kockázatos választás, de mindig is tudta türtőztetni magát, és egyértelműen látta, hol a határ, amit nem kellene átlépni. Yuuri mellett viszont úgy érezte, mintha köd szállt volna az elméjére, vonzotta és megbabonázta, akár egy ritka, egzotikus virág.

Néha eszébe ötlött, vajon van-e családja a falujában. Kora reggel jött, s késő este távozott, lehetetlen, hogy ideje legyen visszatérni a falujába éjszakázni, ha valóban csak a tengeren keresztül közelítheti meg. Valahogy sosem merült fel a téma közöttük, holott Viktor rettenetesen kíváncsi volt. Mi van, ha valami rossz helyen alszik, és egész éjjel fázik? Ezt nem engedhetik meg a segítőjüknek! Bizonyára Yakov is ezen a véleményen lesz, ha felveti ezen aggodalmát, és talán megengedi, hogy az ő szobájában elszállásolják az olyan estéken, amikor nem tud hazamenni. Makkachinnak persze olyankor kint kellene aludnia, hiszen Yuuri fél tőle, de ez kevés áldozat a kényelméért.

Yuuri hangosan felsóhajtott, ahogy állig merült a vízben, és Viktor nem állta meg, hogy ne pillantson rá újra. A fiú vonásai kisimultak, láthatóan neki is jól esett a melegség. Gyorsan félrepillantott, mielőtt Yuuri újra bámuláson kapta volna, és inkább elkezdte összegyűjteni gondolatban, mit szeretne még megtudni erről a helyről.


~*~


Yuuri kényelmetlenül érezte magát emberbőrben. Nem volt ahhoz szokva, hogy hosszútávon ügyeljen arra, minden tagja rendben van-e, nehogy kilógjon valami ismertetőjegy, amiből az utazók gyanakodni kezdenének.

Azt viszont magának is el kellett ismernie, hogy egész jól haladtak a dolgai. Az emberek gyorsan a bizalmukba fogadták, még ha a virágoktól valamiért nem ájultak el – nem árt majd mondani Minakónak, hogy az ő ideje óta változott a világuk. A vezetőjük menten barátságosabb lett vele, amint felajánlotta, hogy segíthetnek ellátni őket élelemmel, ha nem keresik a falujukat. A kapitány ráadásul pont azt a férfit rendelte ki mellé tárgyalófélnek, aki miatt ebbe a helyzetbe került.

Csillagköve elrablóját Viktor Nikiforovnak hívták, állítása és felszerelése alapján tudós volt, és a kíváncsisága is ezt támasztotta alá. Az első perctől fogva kérdésekkel bombázta, és Yuurinak mindig komoly fejtörést okozott, hogy vajon mennyit árulhat el anélkül, hogy gyanakvást keltene a tudása. Viktor így is furcsállta, hogy nem tud egyik emberi nyelven se írni-olvasni; Mila – akitől a nyelvtudást szerezte – se tanult meg, de ezzel mégsem érvelhetett. Így is kerülte Mila pillantását, valahányszor összefutottak. A lány valószínűleg nem tudta mire vélni a viselkedését, mert mindig csalódott kifejezés ült az arcára, amikor nem viszonozta lelkes köszönését. Abban pedig biztos volt, hogy a másik Yuri az első pillanattól fogva utálja. Nem, biztosan nem sejtette a valódi alakját, hiszen akkor nem működött volna az illúzió, de attól még mindig úgy meredt rá, mintha felkoncolt volna valakit.

Azon nem volt mit tagadni, hogy élvezi, amint Viktor körbeugrálja a tudásáért cserébe. Mégiscsak egész szimpatikus emberhez képest, ráadásul csinos is, és mindig lelkesen itta magába a szavait, ha mesélt neki. Yuuri észrevette a vágyódó pillantásokat; talán túlzásba vitte az álcája szépségét. Okosabb lett volna egy nem olyan vonzó alakot ölteni, de ezelőtt csak képeken és más kitsunéken látott emberi alakot, és a fajtájuk szerette a szépséget. Mégis honnan tudhatta volna, hogy nem mindegyiknek tökéletes a fogsora, vagy hogy egyáltalán nem olyan hajlékonyak?

Már belátta, miért lett volna egyszerűbb erővel visszavenni a csillagkövét. Sokszor érezte az erejét sugározni Viktor felől, és olyankor pattanásig feszült minden izma, az ösztönei arra sarkallták, hogy vesse rá magát, vegye vissza azt, ami az övé, akár az ember élete árán is. Olyankor a nyelvére harapott, hogy a fájdalom visszahozza a logikus gondolkozását.

Hiszen csak annyit kell tennie, hogy valahogy megszabadítja a ruháitól, és átkutatja a zsebeit. Akkor végre vége lesz ennek az egésznek, nem kell többé a kényelmetlen emberi testben feszengeni, és tisztességét helyre állítva hazamehet. Lehet, hogy Viktor társasága kicsit (nagyon) hiányozni fog, de ennyit nem ér a lelepleződés kockázata. Az ő világuk különálló, az emberek nem szeretik a más fajtákat, és nem akarta, hogy Viktor undorral pillantson rá.

Mi sem volt egyszerűbb megoldás Viktort vetkőzésre bírni, mint egy fürdő. Mesélte, hogy a társai már felfedezték a vulkanikus sziget természetes hőforrásait, és Yuuri ismert párat a falun kívül is.

A bökkenő csak annyi volt, hogy hiába túrta át Viktor levetett holmiját, most nem volt a férfinél a csillagköve. Yuuri átkozta a szerencséjét; persze, hogy ez vele, most történik meg, éppen, amikor elérne valami eredményt.

Viktor egészen különösen méregette, míg levetkőzött, és Yuuri torkán kellemetlen érzés kúszott fel. Mi van, ha a nagy elővigyázatosság ellenére rókafarka van, vagy kilóg a füle a hajából a feje tetején? Nem volt tükre, hogy ellenőrizze, és magát tapogatni mégsem állhat le, így gyorsan ő is vízbe ereszkedett. A gőz eltompítja az esetleges hibákat, és ha mégis lenne valami árulkodó jel, azt könnyedén rá tudja fogni.

Mióta rámordult Viktorra, hogy ne bámulja, a férfi mintha megszeppent volna, és kínosan ügyelt rá, nehogy találkozzon a pillantásuk. Yuuri ráfogta saját pirulását a forró vízre, mert az nem lehet, hogy ő ebben a közegben zavarba jöjjön. A kitsunéknél egyáltalán nem tabu a meztelenség.

A forró víz jót tett a sok varázslattól sajgó tagjainak, és Yuuri sóhajtva hajtotta a fejét a kövekre. Jó lett volna alámerülni, de semmi kedve sem volt vizes fejjel rohangálni ebben az időben, Viktor előtt pedig nem száríthatta meg magát bűbájjal.

- Yuuri? – szólította meg Viktor tőle szokatlanul bizonytalan hangon. – Bocsáss meg a korábbiért. Illetlenség volt tőlem.

- Nem haragszom – felelte, és remélte, hogy a hangja nem árulja el, hogy zavarba hozta a helyzet. Hallgatásba burkolóztak, csak a vízcsobogás és az erdő neszezése törte meg a csendet. Yuuri kinyújtóztatta a lábát, és véletlenül Viktorba ütközött közben, mire a férfi puhán rámosolygott.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze – biccentett. Nem akart túl bizalmatlannak mutatkozni a korábbi kínos szituáció miatt.

- Hol töltöd az éjszakákat?

- Tessék? – kérdezett vissza kicsit élesebben.

- Korán jössz és későn mész. Azt mondtad, hogy a falud messze van. Van hol aludnod? Nem akarunk neked kényelmetlenséget okozni a segítségedért cserébe.

- Nem okoztok kellemetlenséget – szögezte le gyorsan.

- Aludhatsz nálunk – hadarta Viktor. – Van elég hely és tűz is.

- Nem szükséges, van egy kunyhóm az erdőben – hazudta.

Viktor arcán mintha csalódottság suhant volna át, és Yuuri inkább felpillantott az égre. A nap lebukóban volt a vulkán mögött, menniük kell, ha nem akarja, hogy Viktor sötétben botorkáljon vissza az orosz táborba.


*


Phichitnek gyanúsan jó kedve volt, amikor bemászott az egyik fa alá fájt rögtönzött vacokba. Hogy ne lett volna jó kedve, amikor egész nap páholyból figyelte a szerencsétlenkedését, és még a legutóbbi kínos beszélgetésnek is fültanúja volt?

- Ne mondj semmit - motyogta morcosan.

- De Yuuri…

- Végre kihámozom a ruháiból, erre nincs is nála! Miért vagyok ilyen szerencsétlen?!

Szinte érezte, amint pár fokot csökken a környezet hőmérséklete, mert Phichit is kezdte átvenni a rossz hangulatát, és muszáj volt szabadkoznia. – Ne haragudj, nem akartam rajtad levezetni. Csak frusztrált vagyok, de ez mind az én hibám.

- Hé – érintette meg gyengéden a karját –, én is nyakig benne vagyok, nem kell egyedül cipelned a súlyt. Csak azt akartam mondani, hogy beszéltem korábban anyukáddal, és szeretné, ha hazamennél egy kicsit.

Yuuri torkán pánik kúszott fel. Mi van, ha a szülei rájöttek a titkára, és kitagadni készülnek a rájuk hozott szégyenért? Még meg is érdemelné. Hazudott nekik, most pedig egy emberrel játszadozik ahelyett, hogy egyszerűen szemrebbenés nélkül visszavenné azt, ami az övé.


- Yuuri, nyugi, ne gondold túl! – szólt rá gyorsan Phichit. – Nem azért, amire most gondolsz. Azt üzeni, hogy Yuuko hazajött. Neked mond ez a név valamit, igaz? 

6 megjegyzés:

  1. Jó lett várom a következőt! :)
    Amúgy hány fejezetet tervezel ennek a történetnek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett! ^^
      Eredetileg hét fejezetet terveztem, de már két fejezet csúszásban vagyok plusz jelenetek miatt, szóval lehet lesz kilenc is. :D Ma kezdtem el a hatodikat.

      Törlés
  2. Nem bírtad ki, ugye? ;) Na, én se, hogy ne olvassam el.
    A mai napom nem mondanám életem legfényesebbjének, de ezzel feldobtad valamelyest. Tehát köszi!
    Várom a következő részt~ <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem bizony, azt akartam, hogy végre ti is lássátok találkozni őket. :)
      Örülök, hogy sikerült feldobnom vele a napod! <3
      Köszönöm, igyekszem~

      Törlés
  3. Hosszú hajú Viktor jeeeej!
    Yuuri, olyan kis szerencsétlen vagy x'D Sebaj, így szeretünk.
    Én meg türelmetlen vagyok, szóval itt kapsz lábnyomot :3 Hajrá a folytatással!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bezony, muszáj volt, hogy legalább itt hosszú hajjal ismerje Yuuri. :3
      Szegénykém nincs éppen a toppon, de így szeressük. xD
      Én mindenhol örülök a nyomoknak. <3 Köszönöm, igyekszem! ^^

      Törlés