Májusi hó

Meglepi szösz - cukorfluff Viktuuri. :3 

Ihletődött onnan, hogy múltkor tele volt azzal a fészbúk, hogy havazik Helsinkiben. Májusban. 

Yuurinak nem volt különösebb baja a hóval.

Csak azzal a ténnyel, hogy május tizedike volt, pont a szabadnapja, és Viktorra úgy tervezték, hogy kimennek megnézni a Carszkoje Szelót; az utóbbi napokban elég jó idő volt, még pár bátor virág is előbújt a földből.

Természetesen tudta, mennyire északon vannak, hogy ezen a szélességen bizony májusban sem ritka a hó, de élőben megtapasztalni sokkoló volt.

Yuuri egyáltalán nem úgy tervezte a napjukat, hogy latyakban caflatnak.

Viktor csak annyival nyugtázta le a havat, hogy biztos nagyon fújhat most a szél, nincs értelme kimenni a cári nyaralóhoz, aztán adott egy röpke puszit az arcára, mielőtt leszaladt volna a pékségbe a reggelijükért.

Azt remélte, hogy ha visszabújik a pihe-puha takaró alá, akkor elmegy a neki nem tetsző idő, de amikor fél óra múlva elődugta az orrát, már vékony, fehér réteg fedte az épületek tetejét. Viktor épp akkor érkezett vissza, és az ágyban reggeliztek, mert ő is fázott.

- Sajnálom, solnyshko, ezzel nem számoltam – simogatta meg a haját, míg Yuuri a teát kortyolgatta.

- Hó. Májusban.

Viktor csak vállat vont. – Csodáltam volna, ha nem kapunk valamikor.

Yuuri sértetten szusszantott. – Akkor is.

- Elmehetünk helyette moziba – vetette fel, de Yuurinak semmi kedve sem volt beülni egy filmre, amiből egy kukkot sem ért, hiába javult rohamosan az orosza. Azt megteheti itthon is, elég hozzá bekapcsolnia a tévét.

A hangulata nyomott volt szinte egész nap, és Viktor ezt megérezhette, mert nem kezdeményezett feleslegesen beszélgetést. Halk klasszikus zenét kapcsolt, és az ölébe hajtotta a fejét, míg olvasott, néha-néha pedig felkelt csókokat lopni Yuuritól, vagy átvenni a házhoz rendelt ebédet. Yuuri egészen addig játszott a telefonján, míg teljesen le nem merült, és nem tudott párjától és Makkachintól felkelni a töltőért. Viktor kicsit meglazította a szorítását, amikor mocorogni kezdett, majd fordult egyet, és teljesen elfeküdt rajta. Összefűzte az ujjaikat, és csókot lehelt a kézfejére, a jegygyűrű fölé.

- Fürdesz velem? – kérdezte reménykedve, és Yuuri gyengéden kisimította az arcából a selymes, fakó tincseket, hogy láthassa a szemeit.

- Talán – felelte, mire Viktor a tenyerébe simította az arcát és felsóhajtott. – Van még abból a fürdősóból? A levendulásból?

- Megnézem. – Viktor fel akart pattanni, de Yuuri rácsimpaszkodott, és eldőltek a kanapén; Makkachin még épp időben ugrott félre előlük.

- Maradj.

Viktor örömmel teljesítette a kérést, és ahogy kényelembe helyezte magát, Yuuri pólója alá csúsztatta a kezét, mire a fiú összerezzent; a kezei jéghidegek voltak.

- Hé, ezt ne csináld – szólt rá játékos szigorral, mire élete párja ártatlanul pislogott rá.

- De fázom, és te finom meleg vagy.

Yuuri elengedte, és oldalba bökte, mire Viktor felnyikkant. – Akkor mehetsz fürdővizet ereszteni.

- Yuuri…! – tiltakozott feltápászkodva róla, és a fiatalabbik gyorsan ki is használta a lehetőséget, és kislisszant alóla. Viktor megpróbálta elkapni a csuklóját, de Yuuri kuncogva kerülte el, majd egy kacsintás után eltűnt a konyhában. Viktor csak megilletődve pislogott utána.

Mire belépett két bögre kakaóval a levendulaillatú fürdőszobába, Viktor már megeresztette a forró vizet, és meztelenül ücsörgött a kád szélén. Yuuri halványan elpirult, ahogy végigmérte – jegyese gyönyörű, mint mindig –, letette a mosógépre az innivalókat, majd engedte, hogy Viktor apró csókokat hintve a bőrére kibújtassa a ruháiból.

Talán mégsem bánta a májusi havat.