Zombiapokalipszis

Szóval Yuuri kánon kocka, és tuti együtt játszanak Yurival, míg Viktor inkább biztos távolból figyeli őket... Muszáj volt egy ilyen szöszt írnom~


Viktor nem tudta, mire számítson, amikor Yuuri azt üzente, Yurival tölti a pihenőnapját – rendben, barátféleségek voltak, és szezonon kívül elég megbízható volt a fiatalabbik fiú. De hogy egy egész napot összezárva töltsenek? 

Egy kicsit tartott tőle, milyen állapotban talál rájuk. Békés szándéka jeléül vitt haza ebédet, de mint kiderült, feleslegesen aggódott – kedvese és Yuri békésen ücsörögtek a kanapé előtt, kezükben konzolok, nyakukban fülhallgató, és nem mutattak arra utaló jeleket, hogy összeugranának. 

Úgy vetették magukat az ételre, mintha tegnap óta nem ettek volna. 

- Egy angyal vagy – mondta Yuuri teli szájjal. – Teljesen kiment a fejünkből, hogy ebédidő. 

Viktor meglepetten pislogott – ők ketten, amint elfelejtenek enni? Hihetetlennek tűnt. Yuuri megköszönte mindkettőjük nevében is, aztán már rohant is folytatni a játékot. Viktor egy pillantást vetett rájuk – éppen egymást lökdösték –, majd vállat vont. Tizenévesen ő is sok számítógépes játékot játszott, de aztán valahogy ráunt. 

Amíg békesség van, csinálják nyugodtan. 

Csakhogy nem sokáig volt nyugalom. Viktor szabályosan összerezzent, és kicsit erősebben markolt az ijedtében az ölébe ugró Makkachin bundájába, mint kellett volna, mert Yuuri felordított.
Yuuri, akit soha nem ismert hangosnak, még az ágyban sem. Egyszer hallotta felemelni a hangját, de az aztán sírásba fulladt. 

Yuri visszaordított. 

- Baszd meg, az lett volna a dolgod, hogy fedezz!

- Ez egy vissza nem térő lehetőség volt, te is ezt tetted volna. 

- Leszarom! – sikította a szőke, és keményen Yuurihoz vágott egy díszpárnát. – Pont azért vagy te a hátvéd, mert tőled nem ezt várná az ember. 

- Nyertünk, nem az a lényeg? 

- De közben engem kinyírtak! Szemét áruló a férjed, hallod, Viktor?!

- Pártatlan vagyok – emelte fel a kezét védekezőn. Yuri hátrafordult, és pisztolyt formálva a kezéből képzeletbeli lövést intézett felé. 

- Még hogy Katsudon hugrabugos… - morogta, míg az emlegetett berakott egy új játékot. Viktor ekkor jött rá, hogy nem annyira tudja követni őket. Gyorsan összeszedte Makkachint, mert nem merte rábízni a megkérdőjelezhető idegállapotú duóra, akik éppen zombikat irtottak (immár külön csapatként, mert Yuri még mindig meg volt sértődve). Észre se vették, hogy elment. 

Este, amikor újra hazajött, fülelt, mielőtt kinyitotta volna az ajtót. Nyugalom volt, talán Yuri már hazament. 

Nem talált. Még mindig a kanapén terpeszkedtek, közöttük egy nagy tál pattogatott kukorica, amiből Yuri éppen egy marékkal tömött a szájába. Mögéjük állt, és egy darabig velük nézte az animét – amíg meg nem ették benne az óriások az első embert. Yuri gonoszkásan nevetett rajta, amikor menekülőre fogta dolgot. 

Valahogy nem nyugtatta meg a gondolat, hogy Yuuri virtuális lőtehetségének hála biztosan lenne esélye túlélni egy zombiapokalipszist az oldalán.

(Igen, az a headkánonom, hogy Yuuri hugrabugos lenne.)