Tous les mêmes

Párosdebüt: fiatal Viktor Nikiforov/Christophe Giacometti – Christ meglepetésként éri, hogy újdonsült barátja, Viktor eljön hozzá meglátogatni Svájcba. Köszönjük a fic születését a keresztanyjának, Kijának, aki Vikrist akart olvasni tőlem. Hallgatmány, ahonnan a cím is jött: Stromae - Tous Les Mêmes

Christophe izgatottan toporgott a lausanne-i vonatállomáson. Viktor késett, habár nem önhibájából – a járatát Szentpétervárról Genfbe halasztották egy órával, így nem érte el a vonatcsatlakozást, amit előtte kinéztek. Küldött neki egy üzenetet a reptérről, hogy még ne induljon el, aztán eltévedt az ismeretlen városban, és kettővel későbbi vonatra szállt fel.

Ő meg persze, hogy kijött korán, mert nem jutott eszébe megnézni az üzeneteket.

Tulajdonképpen igazi meglepetés volt, hogy Viktor elfogadta a meghívást. A barátságuk még friss volt, akár az a vörös rózsa, amit az első találkozásukkor kapott tőle. És ami most kiszárítva lógott a tóra néző ablakban, az íróasztala fölött. Nem volt szíve elhervadni látni, és kidobni. Nem is vette le, majd később aggódik, ha Viktornak feltűnik a szentimentalitása – már ha egyáltalán emlékszik még a virágra.

Végül is miért ne jött volna – elvégre nem rejtette véka alá, mennyire imád utazni, és ha nála lakik, még hotelt se kell foglalnia. Kora nyár van, messze vannak még az igazi szezontól, mindkettőjüknek van ideje, és Viktor igazán megengedhet magának egy kis nyaralást. Christophe szülei is elutaztak, hívták őt is, de neki most nem volt kedve délre utazni, szóval nyaggatták, hogy akkor hívja meg valamelyik külföldi barátját, hogy ne legyen olyan egyedül a lakásban.

Gondolatban végigpörgette a listát, amit lehetséges programként összeállított. Múzeumok és kastélyok várnak rájuk (már ha Viktort érdekli), a város tele van szebbnél szebb kis kávézókkal és borozókkal (habár ő még nem múlt el tizennyolc), ott a Genfi-tó és a hegyek, és ha felszállnak a vonatra, az bárhová elgördíti őket. Jég is van, ha nagyon hiányozna az edzés, nem véletlenül van Lausanne-ban a Nemzetközi Korcsolya Szövetség székhelye. Nem mintha korcsolyázni hívta volna őt. Azt fognak eleget télen, és nem akarta feleslegesen frusztrálni magát Viktor mérhetetlen tehetsége mellett.

Kettesben lesznek az apartmanban, no!

Az pedig úgy se marad titokban, hogy egy icipicit bele van esve Viktorba. De ki ne lenne? Kedves, karizmatikus személyiség, valami gond van azzal, aki erre nem figyel fel, nyugtatta magát. Teljesen normális, ha tetszik neki az első igazi külföldi barátja, aki ráadásul őt kérte meg, hogy segítsen csiszolni a franciáján. Hiú ábrándokat viszont nem fűzött a dologhoz. Semmi kedve sem volt egy távkapcsolathoz.

A bambulásból a hangosbemondó enyhén recsegő hangja riasztotta fel. Megérkezett a genfi járat – a digitális kijelző szerint két perc késéssel, az órája szerint pontosan –, amin remélhetőleg már Viktor is rajta lesz. Hacsak nem volt olyan süket, hogy egy ellenkező irányba tartó vonatra szálljon fel, és valahol Franciaország közepén lyukadjon ki. Hagyta magát az izgatottan hadaró, bőröndös turistatömeggel a peronra sodorni. Vendége elfelejtette megírni, melyik vagonban van, és már nyúlt volna halásznadrágja zsebébe a telefonjáért, hogy rácsörögjön, amikor egy ismerős, világos üstököt látott meg tőle pár méterre. Viktor visszafogott mosollyal integetett, amikor végre ő is észrevette, és a fejére tolta napszemüvegét, ami megakadt kócos lófarokba fogott hajában. Ki volt pirulva, bár biztos volt benne, hogy nem a találkozás örömétől, hanem inkább a zsúfolt vonaton való utazástól.

- Salut, Christophe – ragyogott rá, ahogy üdvözlésképp kezet nyújtott. Chris rögtön hallotta, hogy azzal a borzalmas tankönyvi franciával beszél, ami mindig is annyira verte a fülét. Most lesz rá egy hete, hogy egy kis svájcit tanítson neki.

Csak akkor döbbent rá, hogy nincs otthon semmi főtt étel, amivel megkínálhatná a fáradt utazót, amikor hazaértek.

- Szeretnéd, ha összeütnék neked egy tojásrántottát vagy…

- Ne hülyéskedj, meghívlak, ha már kijöttél értem és aludhatok nálad.

Így végezték egy a tóra és magas hegyekre néző teraszon egy napernyő alatt rántott hússal és krumplisalátával. És mint kiderült, Viktort nem annyira érdekelte Svájc múzeumokban raktározott kulturális öröksége. 

- Festményeket otthon is láthatok – magyarázta a húst nyiszálva, és Chris igyekezett nem megsértődni a hangnemén. Még nem járt Szentpéterváron, de régi cári főváros lévén biztos fényűzőbb volt, mint bármi Lausanne-ban. – Nem azért jöttem idáig, hogy poros, régi épületekben legyek. Hegyet akarok mászni! És végre élőben tehenet látni.

Chris kezéből majdnem kiesett a villa. – Nem láttál még tehenet?

- Városi vagyok – vont vállat. – Nem nagyon van időm vidékre járni. Tudom, hogy néznek ki, szóval nem kell elmagyaráznod, melyik az eleje és a fara – kacsintott rá.

Chris nem tudta hirtelen, hogy sírjon-e vagy nevessen, aztán az utóbbi mellett döntött. Valahogy abszurdnak tűnt a gondolat, hogy ő lesz az első, aki különböző haszonállatokat mutathat Viktor Nikiforovnak.

- Rendben, nagyvárosi fiú – biccentett –, akkor bocinézőbe megyünk.

Viktor elégedetten rávigyorgott, majd forgolódva nézelődni kezdett. Megbámulta a többi vendéget, az alattuk lévő macskaköves utcán az emberek forgatagát, a kikötőt a távolban, és amikor nem figyelt eléggé, lopott a salátájából, hogy végre nevessenek, és enyhítsen a téma híján beállt kínos csenden.

Azt várta volna, hogy Viktor kicsit pihenni akar majd, mégiscsak órákig utazott és várakozott, talán nincs kedve ismeretlen utcákon kódorogni, még ha most esélye sincs eltévedni, mert nincs egyedül. Viktor viszont a kései ebéd után majd’ túlcsordult az energiától, és lelkesen rohangált vele fel-alá a régi-új utakon, addig kattintgatva apró, könnyen hordozható fényképezőgépével, míg le nem merítette az elemet. Nem panaszkodott, de lerítt róla, hogy a meleget kicsit megszenvedi; a homlokán, a haja tövénél folyamatosan izzadság gyöngyözött, akárhányszor is törölte le.

- Mindig ilyen jó idő van nálatok?

- Nem, kifejezetten neked rendeltem.

- Akkor legközelebb kicsit állíttasd vissza a hőfokot, nekem túl meleg van. – Felcsillant a szeme, ahogy a vízre esett a pillantása. – Lehet a tóban fürödni?

- Ha nem zavar, hogy még elég hideg, akkor persze.

- Mit értesz a hideg alatt?

- Húsz fok sincs.

Viktor könnyedén legyintett. – Az tökéletes.

Chrisnek más véleménye volt erről. A maga részéről inkább kényelemszerető volt, és hiába nőtt fel magas hegyek tövében, ahol télen nem volt ritka a méteres hó és a mínuszok, jobban szerette a meleget. Az alig húsz fokos tó határozottan nem minősült annak. Talán mégis kivételt tehet egyszer – ha fürdeni mehetnek, lecsekkolhatja Viktor testét. Hülye lenne kihagyni ilyen lehetőséget, és neki sincs mit szégyellnie, még ha múlthéten le is égett a válla, és most hámlik a bőre.

- Christophe, esetleg van egy fürdőnadrágod kölcsönbe? Otthon felejtettem.

Beletelt pár pillanatba, hogy túltegye magát rajta, hogy Viktor még egy napja sincs itt, de már az ő ruháját akarja felvenni – persze csak azért, mert a sajátját otthon felejtette, világos. Nem kell sokat belelátni. Mégis valahogy nagyon intim gesztusnak tűnt, hogy valakinek kölcsönadjon egy ilyen ruhadarabot.

Viktor gyerekes lelkesedéssel vetette magát a vízbe, és hujjongva ugrándozott a part közelében, ahol csak derékig tudott elmerülni. Chris már óvatosabban merészkedett bele, megvárta, míg hozzászokik a hőmérséklethez. Amikor Viktor elfordult, hogy a kiskacsákat figyelje a nádasban, futólag végigmérte; hasonlóan képzelte el a testét, szálkás, határozott izomzat feszült a bőre alatt, és valamivel vékonyabb volt nála, könnyebb csontozatú, légiesebb.

Csalna a szeme, vagy tényleg ki van szívva a nyaka?

A francba, mit is gondolt, persze, hogy van barátnője odahaza. Oroszország legjobb műkorcsolyázója nem azért látogatja meg, hogy összegabalyodjanak. Hova is gondolt, csak barátok.

A keserűvé vált hangulatból Viktor riasztotta fel; tudnia akarta, mennyire hirtelen mélyül a tó, mert nemigen tud úszni. Gyorsan félretette a csalódottságát, és odament a másik fiúhoz, mielőtt még bele találna fulladni a Genfi-tóba.

Majd este rákérdez. Jó a kapcsolatuk, nem olyan átlátszó, ha érdeklődik egy tapasztaltabbtól. Azzal viszont nem számolt, hogy Viktoron kiüt a fáradtság, amint vízszintes helyzetbe ér, és még azelőtt elalszik, hogy rendesen felhúzhatta volna neki az ágyneműt.

*

Végül nem kellett megkérdeznie; két nappal később, amikor a fogaskerekes vasút felfelé kapaszkodott velük a Rochers de Naye-ra, Viktor egyszer csak áthajolt a kihajtható asztalka fölött, és megcsókolta. Chris a pillanatnyi döbbenet után becsukta a szemét és viszonozta, keze az orosz fiú vállára rebbent, hogy megkapaszkodjon benne. Nem érezte különösebben szenvedélyesnek a csókot, egyszerűen csak kellemes volt. Ahogy elváltak egymástól, Viktor rámosolygott, majd visszafordult a panorámához. Chris megilletődve elengedte, és hátradőlt az ülésen hitetlenkedve megérintve mutatóujjával az ajkát.

Még gondolatban is ostobának hangzott a kérdés, hogy mi volt ez. Inkább a miértre lett volna kíváncsi. Nem, nem rejtette véka alá, hogy tetszik neki Viktor, ha rákérdezett volna, simán megmondja; tegnap este is olyan közel ültek egymáshoz filmnézés közben, egy ponton még a vállára is hajtotta a fejét.

Ki hitte volna, hogy az érzés kölcsönös.

- Azt hittem, van barátnőd – mondta végül.

Viktor arcán átsuhant valami érzelem, amit nem tudott hova tenni, aztán magára öltötte a megszokott, barátságos maszkot. – Évek óta nem volt barátnőm. És soha többé nem is lesz.

- Oh. – Chris egy kicsit megkönnyebbült, hogy mégsem hagyták cserben a megérzései, amiket néha elhessegetett; az első pillanattól fogva, hogy beszélgetni kezdtek, érezte, hogy hasonlítanak. Viktor is meleg, és most ezt kicsit burkoltan elmondta neki. Talán nem volt ezt könnyű elfogadnia, elvégre az ő hazája nem olyan liberális, mint Svájc. Egy valami viszont még motoszkált a fejében.

- Akkor a pasid szívta ki a nyakad?

- Nincs pasim.

Összevonta a szemöldökét; miért tagad, ha éppen előbb mondta el, hogy nem szereti a lányokat? Ne nézze már annyira naivnak, hogy megpróbálja beetetni, hogy nem ismeri fel, ha valakinek kiszívták a nyakát. Ő is járt már így, legalább ne tagadja le. Mielőtt azonban közölhette volna a véleményét, Viktor folytatta.

- Szakítottunk.

- Sajnálom – mondta, és közben az zengett a fejében, hogy ezek szerint most ő játssza a pótlékot; és ami igazán ijesztő volt benne, hogy nem zavarta annyira a helyzet, mint illene. Így legalább lelkiismeret furdalása se lesz, ha történne köztük valami. – Akkor legalább tetszem.

- Olyan ártatlanul aranyos vagy – nevetett fel halkan Viktor, és végigsimított az asztalkán nyugvó balján, de Chris elrántotta előle a kezét. Nem éppen az ártatlan és aranyos szavakat akarta magára hallani, miután csókolóztak. A végállomásig nem is szólt hozzá, csak keresztbe font karral, durcásan bámult ki az ablakon. A szemei nem fogták fel az eléjük táruló látványt, a csipkézett hegyoldalakat, a zöld réteket és a nyugaton gomolygó sötét felhőket.

Majd ő megmutatja, ki az ártatlan!

Odafent már kénytelen volt megtörni a hallgatást, amivel Viktort akarta büntetni – meg kellett beszélniük, melyik turistaútvonalat válasszák, hogy még időben visszaérjenek, mire a vonat leviszi őket a hegyről. Viktor kicsit idegesítő volt, úgy tett, mintha mi sem történt volna, lelkesen fecsegett a jó levegőről, és hogy még nem nagyon volt ilyen magasan. Hátha látnak mormotát is, elvégre van itt valami parkféleség is.

Chris összepréselte az ajkát. Rendben, akkor játsszanak így.

Amikor felértek az egyik kereszthez, odaállt Viktor mellé egy fotóra. Ahogy átkarolták egymást, kicsit felgyorsult a szívverése, de igyekezett figyelmen kívül hagyni a teste reakcióját.

*

Az utolsó járattal jöttek le a hegyről, és a montreux-i állomáson kellett szembesülniük azzal, hogy nincs mivel visszamenniük Lausanne-ba. Egy hirtelen feljött, délutáni szélvihar leszaggatta a felsővezetékeket, fél nap megjavítani – csak kerülővel mehetnének, de az plusz másfél óra, és legalább két átszállás.

Viktor a hegyek felé nézett. Az még neki is világos volt, hogy az ormok nem sokáig fogják fenntartani a mögöttük tornyosuló sötét viharfelhőket, amiknek már odafönt érezték az előszelét. Viktor nem bánta az erősebb légmozgást, felfrissítette a hűvösebb nyárhoz szokott testét. Viszont nem szívesen aludt volna egy hegyoldali szénakazalban. Nyűgös volt, és meleg zuhanyra vágyott, mára elég volt a köves utakon való botladozásból.

A turistatérkép elé toppant, hogy kisilabizálja, merre lehet valami szálláshely, amit mindketten meg is tudnak fizetni. Chris megkopogtatta a vállát, és egy kék-fehér trolibuszra mutatott.

- Arra ott felszállunk. A nagyszüleim Villeneuve-ben laknak, szívesen látnak minket.

Viktor nem kételkedett a szavában – az eddigi legnagyobb kultúrsokk a helyiek közvetlensége volt, és azon kapta magát, hogy lelkesen, pocsék kiejtéssel viszonozza az osztrák nyugdíjas csoport grüß euchát is, miután Chris megmondta, hogy az egy köszönés. Chris, mint kiderült, beszélt németül is, és Viktor nagy lelkierőről tett tanúbizonyságot, amikor nem röhögte ki hangosan. A nyelv furcsán köpködősnek hangzott tőle, és szerinte egyáltalán nem illet a svájci fiú jelleméhez.

Mire helyet foglaltak hátul, csöpörögni kezdett az eső, és a völgyre leereszkedett a szürke, nyúlós felhő, amitől alig lehetett valamit látni. Az eddigi szép idő odalett, akár a kirándulás könnyed hangulata is.

Mégis honnan szedte, hogy jó ötlet lesz megcsókolni Christ? Mielőtt meglátogatta volna, eszébe se jutott ilyen butaság; aranyosnak aranyos volt, de nem kifejezetten az esete. Egyszerre elég egy frusztráló se veled, se nélküled kapcsolat.

Azt viszont nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy Chris mindig bámulta, ha azt hitte, éppen nem figyel rá. A személyes terébe hatolt, előző este is majdnem összebújva ücsörögtek az ágyán, míg valami nagyon rossz amerikai vígjátékot néztek. Igenis kelleti magát, talán nem is direkt, csak tudat alatt. És ott voltak a kétértelmű mondatai is, amiknek a második jelentését még nyelvtanulóként is könnyedén kitalálta.

Talán bocsánatot kellene kérnie? Nem, nem sajnálja, hogy megtörtént; élőben nagyon megtetszett neki Chris. A sajnálom szó így csak üres lenne.

- A következő megállónál szállunk – jegyezte meg a másik. Mióta leültek, ez volt az első mondata hozzá. Biztosan neheztelt rá, de majd kitalál valamit, hogy kiengesztelje.

Olyan szinten szakadt az eső, amikor kiszálltak a buszból, hogy Viktor alig tudta beazonosítani a házak körvonalait, ráadásul már sötétedni is kezdett. Nem volt náluk se esernyő, se esőkabát, még csak váltóruha se, és seperc alatt bőrig áztak. Chris megragadta a kezét, és a tenyerével árnyékolva a szemét rohantak a domboldal felé, ahol olyan tipikus alpesi házak álltak. Chris behúzta az ajtón, a fejük felett szélcsengő csilingelt jelezve az érkezésüket a háziaknak. Lerúgták nedves-sáros cipőiket. A ruhái kényelmetlenül tapadtak a bőrére, és szinte cuppogtak minden egyes mozdulatnál. Kirázta a hideg. Attól, hogy megáztak, csak még nyűgösebb lett.

Chris kiáltott valamit németül, mire egy ősz, göndör hajú asszonyság tűnt fel, aki korát meghazudtoló fürgeséggel mozgott.

- Christophe, Schätzi, végre idefújt a szél! – Megölelte unokáját, és cuppanós puszikat nyomott az arcára, mielőtt a vállánál fogva eltolta volna, hogy végignézzen rajta. – Idáig úsztatok? Ki a jóképű barátod?

Viktornak futotta annyira a némettudása, hogy bemutatkozzon és elmondja, honnan jött, mielőtt Chris nyelvet váltott volna, hogy megértse őket. Bár még a franciájukkal is komoly gondja akadt, hiába igyekezett barátja az írott nyelvet beszélni. Meglepetésére ő is kapott puszit, sőt még arccsipkedést is, mire Chris csak fáradtan csóválta a fejét.

- Szerencsétek volt, mert éppen indultam zárni az ajtót. Éhesek vagytok? Maradt még knédli ebédről, de előbb forró zuhany, a szobádban biztos találtok váltás ruhát, a vizeseket pedig adjátok ide, kimosom. Remélem, nem terveztek még ma este visszamenni Lausanne-ba, rémes idő van.

- Leszakadtak a felsővezetékek – mondta Viktor, hogy gyakorolja az újonnan tanult kifejezést, és megnyugtassa magát, hogy azért még tudja a nyelvet. Nagyjából a felét fogta csak fel annak, amit a néni mondott.

Teli hassal, átmelegedve már sokkal jobb volt a világnézete. Chris is így lehetett vele, mert elhagyta a mondataiból azt a sértett hangsúlyt, amivel órák óta beszélt hozzá. Az ágynemű kellemes öblítő illata az otthonára emlékeztette, és a hatalmas matrac szinte beszippantotta a testét; akár ketten is elfértek volna azon az ágyon.

- Még jó, hogy nem főszezonban estünk be, mert olyankor általában kiveszik a két plusz szobát… Mondjuk nem ez a fő megélhetési forrásuk, hanem a tehenészet, szóval holnap majd elmehetünk hátra megnézni az állatokat, ha még van hozzá kedved.

- Az izgalmas lenne. – Kinyújtózott a takaró alatt, meztelen lábujjai az ágy hátsó támlájának fáját érték. – Örülök, hogy nincs harag.

- Miért lett volna?

- Elég furán viselkedtél, miután megcsókoltalak – vont vállat. Le akarta rendezni ezt maguk között, hogy a barátságuk visszaálljon a régi állapotba, amikor semmi sem volt kínos közöttük. És ha belegondolt, ő tette kínossá a helyzetet ezzel a nyílt vonzalom-kifejezéssel.

- Csak nem tudtam hova tenni. – Chris felkönyökölt és felé fordult. – Előtte egy szóval sem utaltál rá, hogy esetleg…

- Nem csalok meg senkit veled, ha erre gondolsz – szusszantotta. – Ennyi gerincem nekem is van. És kapcsolatot se akarok.

- Azt én sem.

Az ágy halkan felnyikordult, ahogy Chris felkelt, hogy bekéredzkedjen mellé. Viktor arrébb húzódott, és hívogatóan felemelte a takarót, pizsamás testük egymásnak feszült.

- Úgy tűnik, mégsem vagy olyan ártatlan, mint gondoltam – jegyezte meg mosolygós hangon, ahogy átkarolta.

- Fogd be.

A mostani csókok nem voltak olyan finomkodóak, mint a délutáni. Chris szégyenérzet nélkül ölelte, a keze óvatosan meglazította az éjszakára kontyba fogott haját, hogy belemarkolhasson a hajtöveknél. Viktor felszisszent, és kicsit ráharapott az ajkára.

- Csak ne húzd, azt nem szeretem.

- Bocs – motyogta, ahogy engedett a szorításán. Viktor benyúlt a felsője alá, és végigsimított az izmos háton, mielőtt rámarkolt volna a fenekére, hogy közelebb húzza magához, és összepréselte a csípőjüket.

- Váó – lehelte. – Máris…?

Chris nem reagált rá szavakkal, csak a nyakára tapasztotta az ajkát pont megtalálva azt a részt, amire olyan érzékeny volt. Átvetette a lábát a másik testén, és lassan ringatózni kezdett. Chris felnyögött, az ujjai a vállába martak, ahogy felvette a ritmusát.

Mint aznap este kiderült, igenis Chris volt kettejük közül az ártatlanabb.

*

Viktor egyedül ébredt; a nyitott ablakon át friss szellő és napsugár szökött be. Fájt a feje, korán kelő volt általában, és mégis túlaludta magát.

Ezek szerint végre elég jó idő van ahhoz, hogy ne csak a házban kuksoljanak. Jól esett a tegnapi egész napos lustálkodás a sok túra után, mert ha egészen őszinte akart lenni, kicsit már elege volt a hegyekből. Nem ilyen terephez szokott, és Chris persze, hogy jobban bírta a gyűrődést. A házban viszont nem volt túl sok szórakozási lehetőség, fél napon keresztül csak a sportközvetítésen bambultak az étkezőben, míg Viktor úgy nem döntött, hogy ideje könnyíteni fényképezőgépe memóriáján. Feltöltötte a privát oldalára az új képeket, hogy az otthoniak megnyugodjanak, hogy nem ette még meg semmilyen alpesi élőlény. Olyan is került, amin kettesben vigyorogtak Chrisszel.

És akkor írt rá Sasha.

Felkavarodott a gyomra, ha eszébe jutott a hokijátékos; ismét egy veszekedős fázisban voltak, és egyre jobban elege volt belőle. Viktor igazán szeretett volna dolgozni a kapcsolatukon, hogy működőképes legyen, de ehhez egyedül kevés volt. Főleg úgy, hogy Sasha megint azzal a marhasággal jött, miszerint mindketten jobban járnának egy lánnyal.

Aztán meg számon kérte rajta, mit keres Svájcban.

Dühösen pötyögött vissza, a nyelvet sem állította át, hogy cirill betűkkel írhasson, és abban sem volt biztos, hogy a helyes átírást használja. Nem érdekelték az ilyen részletek, azt úgy is megérti, ha elküldi a francba.

Ki akarta szakítani az iránta érzett érzéseket a szívéből. Semmi köze, hol és kivel van, főleg amikor az orra előtt randizik egy lánnyal. Mégis milyen jogon kéri akkor számon, csináltak-e valamit Chrisszel?

Könnyű volt elmondania Chrisnek, hogy meleg, és érdekes módon ő nem lett fel hülye kérdéseket, amikor felfedezték egymás testét. Pedig még szűz volt.

- Azért maradjon valami a billentyűzetből. – Chris áthajolt a válla fölött, ahogy lerakott a monitor mellé egy bögre gőzölgő teát. Tudta, hogy nem beszél oroszul (a pár káromkodáson és a korhatáros dolgokon kívül, amit ő tanított neki), de mégis kellemetlen érzés volt úgy veszekedni az exével, hogy mögötte áll az, akivel összefeküdni készül. – Omi megkért, hogy ugorjak el a boltba pár dologért, jöhetsz, ha van kedved.

- Oké, csak előbb még lerázom ezt a gyökeret.

Chris biccentett, majd kerített egy széket, és lehuppant mellé. Unalmában elkezdett játszani Viktor egyik hosszú tincsével ügyelve arra, nehogy meghúzza – azt már megtanulta, hogy azért szó szerint harap, és nem annyira a szexi értelemben. Gyorsan lepattintotta Sashát, kilépett az oldalról, és ujjait a forró bögre köré fonta. Chris cukrot is hozott neki, amiből bőségesen szórt az italba. Most szüksége volt valami édesre.

- Az exed volt? – tippelt Chris, amikor az utcán sétáltak. Nem volt nehéz kitalálnia, nagyon sok kellett ahhoz, hogy konkrétan valakire csúnyát mondjon.

- Ki más? – kérdezett vissza, majd megrázta a fejét. – Csak ki akarom végre verni a fejemből. Nem akarok róla beszélni.

Chris átkarolta a vállát. – Mondd, miben legyek a szolgálatodra – kacsintott rá. Viktor ráhunyorgott; már egy magasságban volt a szemük, a svájci fiú sokat nőtt és férfiasodott, mióta két éve megismerkedtek.

- Gondolod, hogy elég vagy te ahhoz?

Chris már nem sértődött meg az ilyen mondatain – helyette inkább megtalálta azt a pontot, ahol rettenetesen csiklandós volt, és hangosan röhögcsélve estek be a boltba, ahol az eladó csak egy röpke pillantásra méltatta őket. Az óvszert és a síkosítót azért már ő vette meg, miután barátja kiment; mégiscsak falun vannak, itt beszélnek az emberek.

És végül is nem bánta, hogy lefeküdtek Chrisszel. A tapasztalatlansága ellenére még mindig odaadóbb szerető volt, mint az eddigiek. Amiatt volt csak morcos, hogy magára hagyta az ágyban, mert nagyon szívesen összebújt volna vele akkor is, ha nem érzett iránta többet, mint barátság és testi vonzalom.

Nyögve az oldalára fordult; az éjjeli szekrényen cetli hevert, miszerint Chris elment segíteni tehenet fejni, és ha akar állatnézőbe jönni, akkor a hátsó ajtó mellett kint talál egy gumicsizmát.

Viktort fellelkesítette a friss tej gondolata, így gyorsan magára kapkodta a ruhákat. Mint kiderült, túl későn kelt fel, és már rég lekésett magáról a fejés műveletéről, pedig maga is szívesen kipróbálta volna. A konyhában összetalálkozott Chrisszel, aki éppen kisebb üvegekbe töltögette a friss tejet.

- Kérsz? – lengetett meg felé egy bögrét, és Viktor bólintására töltött is. Mohón ivott; sokkal finomabb volt, mint a dobozos valaha, ráadásul még kellemesen langyos. Chris rögtön elmosta a bögréjét, majd játékosan rácsapott a fenekére. – Készen állsz arra, hogy találkozz azzal, aki ezt adta?

Eredetileg hajókázást terveztek volna aznapra, de Chris nem számolt azzal, mekkora állatbolond Viktor – végigsimogatta az összes tehenet, fotózkodott velük, és közölte, hogy Chrisnek is pont olyan szép bociszemei vannak, mint nekik. Utána megtalálta a kecskéket, az egyikre feladta a napszemüvegét, amit a jószág nem nagyon tűrt jónéven. Megölelgette a juhászkutyájukat, mert hiányzott neki Makkachin, és a végén az állat szinte menekült a szeretetrohama elől. Valahogy Chrishez került a fényképezőgép, és szorgosan örökítette meg a jobbnál jobb pillanatokat, míg a fűben ücsörgött egy tarka macskával az ölében.

Határozottan vicces egy ennyire városi emberrel vidéken lenni.

*

Az együtt töltött hét gyorsan elrepült. Amint visszamentek Lausanne-ba – annak ellenére, hogy a nagyszülők nagyon marasztalni akarták őket, és a nagymamája szinte bele volt szerelmesedve Viktorba, és ahogy franciául beszél –, Viktornak már pakolnia kellett. Ahhoz képest, hogy nem is sokat voltak a lakásban, a cuccai a legfurább helyekről kerültek elő, és Chris szerint egyszer még az eszét is vendégségben fogja hagyni.

Azért késődélután még volt idejük egy romantikus sétára a parton, és este az erkélyről nézték az utolsó közös svájci naplementéjüket, amihez Viktor ragaszkodott, mert Szentpéterváron ilyet nem fog látni egészen augusztusig. Az utolsó, gyenge napsugarak narancssárgára és rózsaszínre festették az eget a hegyek felett, és Chris a vállára hajtotta a fejét, míg az édes vörösbort szopogatta, amit a nagyapjától kaptak. Eredetileg búcsúajándék volt Viktornak, de úgy sem tudta volna hazavinni, így inkább együtt itták meg.

És határozottan becsiccsentettek tőle, mert majdnem az erkélyen vetkőztették le egymást, ahová tökéletesen oda lehetett látni az utcáról. Viktort felszabadította az érzés, hogy végre valakivel ilyen nyíltan csókolózhat anélkül, hogy undorítónak neveznék, vagy hogy a testi épségét kell féltenie.

- Mikor jössz Szentpétervárra meglátogatni? – érdeklődte kedvesen Viktor, amikor másnap reggel a pályaudvaron ácsorogtak, és arra vártak, hogy beálljon a vonata. Chris mindenképpen meg akart róla bizonyosodni, hogy a megfelelő járatra száll fel; Viktornak valahogy nagyon máshol járt az esze, mióta felkeltek. – Szívesen látnánk Makkachinnal.

- Még nem tudom, amint eleget spóroltam rá – felelte az igazságnak megfelelően. Neki még nem volt annyi érme világversenyekről, hogy csak úgy, ide-oda repkedjen Európában a szezonon kívül.

Nemsokára bemondták a genfi vonatot, és Chris feladta a bőröndjét a lépcsőn; szinte biztos volt benne, hogy többet nyom, mint amit a repülőn megengednek, de ez már Viktor gondja. A gallérjánál fogva lehúzta magához a másikat, hogy búcsúzóul két oldalról puszit nyomjon az arcára. Az orosz meglepetten pislogott; talán azt hitte, szájon akarja csókolni.

- Örülök, hogy itt voltál, jöhetsz máskor is.

Viktor rávigyorgott; tökéletes fogsora elővillant keskeny, csókolnivaló ajkai közül, és szívesen eltöltött volna még vele pár szenvedélyes éjszakát – teljesen kötetlenül, mert ez nem szerelem, amit éreznek. Igazából egy hét összenőve vele bőven elég volt akkor is, ha barátként nagyon is kedvelte. Hosszútávon egyértelműen egymás agyára mennének. Ebben az értelemben egy kicsit sikerült kiábrándulnia – Viktor is csak egy ember, nem tökéletes, akárcsak ő.

Integetett neki, amíg a vonat el nem távolodott annyira, hogy ne tudják kivenni egymást.

Fütyörészve sétált hazafelé, és könnyedén ugrált a macskaköveken, mintha valami új táncot járna, amit csak ő ismer. Büszke volt magára, amiért sikerült elcsábítania Viktort, és remélte, hogy a legközelebbi versenyen megismételhetik az éjszakát valamelyikőjük hotelszobájában.

Most úgy teszek, mintha nem gugliztam volna jó pár órán keresztül, mi hol van.

(Lábjegyzet, jej!)

Lausanne Vaud svájci kanton központja a Genfi-tó partján, és az ISU székhelyen valóban ott van, szerintem simán lakhat ott Chris. A Rochers de Naye hegy Montreux várostól nem messze keletre van, és tényleg visz fel oda fogaskerekes vasút, Villeneuve pedig Montreux-tól délre található, szintén a Genfi-tó partján. Ingyen földrajzóra vége (és tegyünk úgy, mintha Susie nem lenne beleesve az Alpokba).

A svájci francia elméletileg legalább annyira különbözik a franciaországitól, mint a németjük a Hochdeutschtól, szóval sok sikert, Vitya.

salut (francia) – szia

grüß euch (délnémet/orsztrák) – üdv

Schätzi (német) – kincsem

Omi (német) - nagyi

Ha elolvastad, nagyon hálás lennék pár sornak, hogy tetszett-e! :)