2017. február 10., péntek

Friss reggel

Megszületett az első Seungchuchu szöszöm (miezashipnév) ajánlva  Rorónak (aki belerángatott) és Briginek, mert bombázott engem délután képekkel, és mert ő keresztelte el Seung-gil kutyáját~

Friss, ropogós reggelre ébredt, és szeme sarkából látta, hogy a Namsan toronyra néző ablak bukóra van nyitva. Hunyorgott, átkarolta a párnáját, ahogy elbújt a tolakodó napsugarak elől. A huzaton halványan érezte még Seung-gil illatát.

Tényleg, ő hol van?

Megmozdította a lábát, és fél percnyi céltalan tapogatózás után a bokája valami elevenbe ütközött.

- Ne rugdoss – szusszantott sértetten Seung-gil az ágy végéről. Phichit bocsánatot motyogott a párnának, és a huzatba fúrva arcát maga alá húzta térdeit. Seung-gil háttal ült, így nem látta a kihívónak szánt pózt. Phichit kénytelen volt felülni. Négykézláb mögé kúszott, és karját lazán átvetette a vállán éppen csak az átpillantva fölötte. Azzal a játékkal játszott, amit tegnap töltött le neki, és pont ugyanúgy ignorálta, mint ahogy ő szokta, ha az Instagram közelébe került. Mindig azt mondták, egye meg, amit főzött (szó szerinti és átvitt értelemben is), de most azt tűzte ki reggeli céljául, hogy visszacsábítsa párját a takaró alá.

- Foglalkozz velem – nyafogta a vállába, és az ujjai pont ott vájtak a bőrébe, ahol éjszaka is. Seung-gil a füle botját se mozdította, csak bökdöste a cukorkákat a képernyőn. – Jéghideg nélküled az ágyam, hercegem – búgta bársonyos, mély hangon.

- Ami igazából az én ágyam – horkant fel nevetősen a másik.

- Kegyetlen vagy – morogta a bőrének. Seung-gil megborzongott, amikor a nyakcsigolyájára csókolt, de nem volt hajlandó addig mozdulni, míg be nem fejezte a pályát. Aztán a puha szőnyegen nyugvó Cosinus mellé ejtette a telefonját, aki lustán pislantott gazdájára. Hirtelen mozdulattal megfordult, és Phichit az ölébe csúszott. Felmosolygott rá, sötét szemei csintalanul csillogtak, ahogy orrával feltűrte a sötétkék pólót, és a köldöke fölé tapasztotta az ajkát. Seung-gil lélegzete elakadt.


A mai napra tervezett városnézés várhat. 

2 megjegyzés:

  1. Még nem találkoztam semmilyen formában ezzel a shippel, de te rögtön kilóra vettél ezzel *.* Köszi!

    VálaszTörlés