Vágyakozás

Kicsit fura szösz - az első rész történései Viktor szemszögéből. 

Viktor vágyakozott.

Határozott érzés volt, mégis valahogy különbözött az akarástól. Sok mindent akart életében: sikert, elismerést, hírnevet és aranyérmeket, és ha eleget törte magát, mind meg is kapta. Oroszország, sőt az egész világ a lábai előtt hevert.

Vágyakozni viszont más volt. Összezavarta ez az új érzés, mert az nem csak tőle függött, hogy megkapja-e Katsuki Yuurit, aki a bankett után se szó, se beszéd faképnél hagyta. Viktort nem sokszor ejtették, és a mostani is csak azért fájt annyira, mert akkor úgy tűnt, hogy a japán korcsolyázónak is tetszik. Elvégre, ha valakit részegen megölelsz, nem kezd el csak úgy magától, szuggesztíven mozogni a csípőd, ha nem vonzódsz hozzá.

Viktort megijesztette ez a vágyakozás. Yakovot az őrületbe kergette a rászakadt melankóliájával.

- Vitya, akármi is jár a fejedben, felejtsd el – mordult rá némileg barátságtanul edzője, amikor rajta kapta, hogy ebédszünetben Japánról szóló oldalakat böngész a telefonján. – Nem ér annyit az a fiú, hogy eldobd miatta a karriered. Hónapok óta nem hallani róla.

- Nem érdekel a karrierem – vetette oda Viktor, ahogy rácsapta a telefonjára a tokot. – Te is láttad, hogy mozog, tehetséges.

Yakov gúnyosan felhorkant; legszívesebben megint ordibált volna vele, de aznap már egy hétre elegendő fejmosást osztott ki tanítványának, akinek mintha átvette az agya helyét a farka.

Katsuki túl öreg, Viktornak pedig semmi tapasztalata sincs abban, hogyan legyen valaki edzője. Amikor ezt megjegyezte, Viktor megsértődött, amiért feltételezte, hogy túl önző ahhoz, hogy tudjon másról gondoskodni. Elvégre ő sem hal éhen, és Makkachin is jól nevelt, tökéletes egészségnek örvend. Yakov itt újból felhorkant – annyira jellemző, hogy azt hiszi, egy tanítvány összehasonlítható egy házi kedvenccel.

Felhalmozott hát egy polcnyi könyvet Japánról és a pedagógiáról, kifaggatta az animéző ismerőseit a kultúráról, míg otthona csendes magányában végignézte Yuuri összes előadását, amit elő tudott keríteni az internet bugyraiból, és győzködte magát arról, hogy ez egyáltalán nem olyan, mintha stalkerkodna utána. Ha komolyan fontolgatja azt, hogy az edzője lesz, akkor ismernie kell a stílusát.

Mindig ugyanazok a hibák – elrontotta az ugrásokat a döntő versenyeken, holott az edzésekről és kisebb fellépésekről készült videókból tisztán látszott, hogy meg tudja őket ugrani. Idegesen hadarva, csapongva a témák között nyilatkozott az interjúban, holott a jégen igazán elbűvölő volt.

És a rajongójaként hivatkozott magára.

A rajongója, aki galádul elcsábította azon a decemberi éjszakán, és még egy számot se hagyott neki, hogy felhívja – nem mintha a sajátjaival jobban törődött volna, mert a japán nemzeti után felszívódott Amerikában azzal az ürüggyel, hogy befejezi a tanulmányait. Ami egy teljesen jogos érv volt, de mégis becsapva érezte magát, amikor ezt fordítózott cikkekből és Katsuki egyik barátjának Instagramjáról tudta meg, aki valahogy rávette őt arra, hogy pózoljon vele egy-egy kép erejéig. Bekövette hát Phichit Chulanont-t, és visszamenőleg lájkolta az összes képet, amin Yuurival szerepelt. Nem mintha ettől kapott volna bármiféle üzenetet tőle.

Utoljára tizenhat évesen érezte magát ilyen idiótán vágyakozni, és ez megrémítette. Egy gyenge pillanatában elkezdte intézni magának és Makkachinnak a vízumot, hátha mégis kap egy hivatalos felkérést.

Nem kapott. Helyette volt egy kézi kamerával készült, kicsit remegős, néhol életlen videó, amiben álmai hercege az ő programját korcsolyázta teljes odaadással, némi súlyfelesleggel a derekán. Változtatott ugyan az ugrásokon, de sokkal jobban megfogta a történet lényegét, mint ő valaha.

Viktornak több se kellett, hogy repjegyet foglaljon, és ezer wattos mosollyal búcsút intsen Oroszországnak. Előtte azért szerzett egy japán társalkodási zsebkönyvet, és azt tűzte ki célul az út végére, hogy megtanul alap kifejezéseket, mert Yuuri biztosan várni fog rá a reptéren hallva a jó híreket. A mellette ülő néni nevetve, lelkesen segített a kiejtésben.

Az összes magára szedegetett kifejezést elfelejtette, mire landoltak a szigetországban.

Senki sem várta, hiába járta körbe a terminált, miután összeszedte a riadt-fáradt Makkachint. Rendben, talán nem volt lehetősége eljönni érte, meg tudja bocsátani, és a napszemüvege mögé rejtőzve vonatjegyet váltott Hasetsube.

Annyit még az utazástól elcsigázottan is felfogott, hogy egyáltalán nem számítottak rá, és Yuuri olyan arckifejezéssel rontott rá az onsenben, mintha valami különösen ritka, kihalás szélén álló állatfajt látna.

Yuuri eleinte egy épkézláb mondatot se tudott a közelében összerakni, és heves pirulással válaszolt, valahányszor flörtölt vele. Biztos volt benne, hogy direkt tesz úgy, mintha semmi sem történt volna közöttük, de ezt a játékot ketten játsszák.

Viktor tovább vágyakozott.