Szertefoszló elhatározás

Játszódik szinte közvetlenül a kilencedik rész után, és halványlila gőzöm sincs, hogy ezt most angst vagy fluff akar lenni, de a fiúk legalább kiölelgetik egymást.

Élete egyik legrosszabb repülése volt, amikor egyedül utazott vissza Japánba. Nem igazán tudott aludni a turbulenciától és a rohanó gondolataitól. Viktor becsekkolás után még felhívta, hogy minden rendben van Makkachinnal, ne gondolkozzon túl sokat a történteken, csak pihenjen, otthon megbeszélik.

Igen, biztosan megbeszélik, mert többé nem lehet ilyen önző.

Azzal az elhatározással szállt le a gépről, hogy elmondja neki: visszavonul a döntő után, többé nem tartja meg magának a világ elől, aztán az érzelmei átírták a jelenetet.

Yuuri ezelőtt röhejesnek tartotta a jeleneteket, amikor a párok egymás felé rohannak a filmekben. Akkor azonban ez eszébe sem jutott.

Viktor remegett az ölelésében, és végre úgy érezte, teljes. Nem akarta elengedni, úgy csimpaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta, és szinte neki is fizikailag fájt eltolni magától. Az égkék szemek szeretetteljesen és aggodalmasan ragyogtak rá, a pupillái szinte természetellenesen kitágultak. Elbeszéltek egymás mellett a viszontlátás örömében, de Yuuri túl elcsigázott volt ahhoz, hogy elmondja neki a döntését. Majd ha kiheverte az időeltolódást és a stresszt…

Visszatérve a zuhanyzásból botlott bele az ajtajában összebújva kuporgó Viktorba és Makkachinba. Óvatosan megrázta férfi vállát; isten ments, hogy itt aludjon el takaró nélkül, azért ahhoz még náluk is hűvös van télen…

- Yuuri? – pislogott fel rá álmoskásan. – Nem voltál a szobádban, és Makkachin téged keresett…

Leguggolt hozzájuk, és elkezdte dögönyözni a kutyát. – Jól ránk ijesztettél, hallod-e!

Viktor végigsimított a vállán, ahogy feltápászkodott. – Gondolom most te is le akarsz pihenni, Makkachin pedig… - Az említett halkan szűkölni kezdett, amikor rájött, hogy gazdája nélküle akar visszamenni a szobájába.

- Szerintem nem akar kettőnk között választani.

- Akkor mi legyen?

- Aludj velünk, Viktor – kapta el a csuklóját. – Kimerültél.

Viktor arca ellágyult, és az ajkához emelve a kezét a tenyerébe csókolt. – Oh, kedvesem…

Yuuri érezte, hogy halványan elpirul, de már közel sem érezte kínosnak a helyzetet a burkolt fiúkérése után. Ahogy az arcára simította a kezét, a bőrét karcolta Viktor láthatatlan borostája.

Kicsit szűk volt a hely hármójuknak, de megoldották – Makkachin kettejük között szuszogott teljesen elégedetten, míg Viktor az ágy széléről megpróbálta mindkettőjüket szorosan átkarolni. Yuurit különös módon megnyugtatta a közelsége, ahogy félálomban lusta, mosolygós csókokat váltottak, míg el nem nyomta az álom.

Nem is emlékezett rá, mikor aludt utoljára ennyire nyugodtan. Amikor felébredt, már kivilágosodott odakint, de a leeresztett redőnyöknek köszönhetően jótékony félhomály borult a szobára. Makkachin kisurranhatott a nyitva felejtett ajtón, mert Viktor sokkal közelebb volt hozzá; arcát a nyakához fúrta, Yuuri nem is értette, hogyan kap levegőt. Szorosan karolta magához, akár egy túlméretezett alvósbabát, és ekkor vette észre, hogy alig érzi a karját, amin Viktor a fejét nyugtatta. Óvatosan átfordult a hátára, aminek az lett az eredménye, hogy Viktor immár félig rajta feküdt. Yuuri szívverése egy pillantás alatt felgyorsult. Edzője sokkal fiatalabbnak és védtelenebbnek tűnt álmában, akár egy mennyből kitaszíttatott angyal. A lélegzete mély és egyenletes volt, Yuuri libabőrös lett tőle, és nem segített az a gondolat sem, hogy a vékony pizsamáikon át érezte Viktor testének hőjét. A szája még jobban kiszáradt, és gyengéden a férfi kócos hajába simított. Egyszerűen túl csábítóak voltak a puha tincsek, még ha tapasztalatai szerint a férfi nem szerette, ha hozzájuk érnek.

Viktor mocorogni kezdett, és Yuuri mozdulatlanná dermedt, még levegőt venni sem mert. Nem akarta felébreszteni, mert az azt jelentené, hogy meg kell ejteniük egy komoly beszélgetést a jövőjükről, amit elodáztak a reptéren… érezte, hogy a félelem kibimbódzik a mellkasában, és felfelé úszik a nyakán összeszorítva a torkát. Viktor megérezhette a feszültségét, mert a kulcscsontjára szorította az ajkát, és Yuuri nagyot nyelt.

- Valami baj van, solnyshko? – pillantott fel rá. – Kényelmetlen?

- El-elfeküdted a karom – motyogta zavartam. Viktor fura nyikkanást hallatott, legördült róla, és ha Yuuri nem kapta volna el a derekát, akkor leesett volna az ágyról. Visszahúzta az ágy közepére ezzel a falhoz szorulva, mire Viktor átkarolta a derekát, és hasonló pózban magára húzta, ahogy előtte ő volt. Yuuri a mellkasára hajtotta a fejét, ha kialudták magukat, ráér zavarba jönni, a félhomályban úgy sem látszik, mennyire vöröslik az arca… Viktor szíve egyébként is hasonlóan gyorsan zakatolt, mint az övé, ezen a ponton már nincs értelme tagadni a vonzalmukat. Magukra húzta a takarót. Viktor a hajába túrt és csókot kezdeményezett, az ajkai szokatlanul cserepesek voltak, és amikor elváltak, állát megtámasztotta a feje búbján.

- Aludj, kicsim, holnap majd megbeszéljük.

Rászorított a pólójára, és érezte, hogy mindennemű elhatározása szertefoszlik.