Szentpétervári ősz

Roro szavaira~ :3

Az ötödik résztől számítva egy évvel később játszódik, Viktor elviszi látogatóba Szentpétervárra Yuurit - öveket becsatolni, némi erotikus tartalom következik!


Szentpétervár utcáit vidám színű falevelek borították, amikor Yuuri először járt ott mint turista; az ősz jóval hamarabb köszöntött be, mint otthon, a tenger felöli szél pedig gyakran megélénkült. A sirályokat ez látszólag nem zavarta, mert hangosan, élesen rikoltozva szelték az eget a város fölött, és Viktor ajkán halvány mosoly látszott, ahogy a homlokára tolta napszemüvegét, hogy jobban láthassa őket.

Tudta, hogy a férfit régóta gyötörte a honvágy, hiszen életében először élt huzamosabb ideig külföldön, ráadásul egy olyan országban, aminek a kultúrája szöges ellentétben állt a sajátjával. Kapva kapott a lehetőségen, hogy a következő verseny előtt, melyet amúgy is Moszkvában rendeznek, eltöltsenek két hetet a szülővárosában.

Végül is jég van Oroszországban is.

Miután kijöttek az Ermitázsból, Viktor rávette, hogy lőjenek egy szelfit maguknak és a rajongóknak az épület előtt, aztán csak sétáltak a Néva partján és figyelték a csónakokat a csatornán. Viktor könnyed komolysággal megígérte, hogy a következő nyáron elviszi egy hajókörútra Helsinki, Stockholm és Tallinn érintésével.

Ha ezt egy évvel ezelőtt ígéri, csak legyint; az együtt töltött idő során azonban sokat fejlődött az ígéretek megtartása terén, míg ő neki köszönhetően komoly önbecsülésre tett szert.

A nézelődésnek Yuuri tüsszentése vetett véget – igazából amint kiléptek a sorház ajtaján tudta, hogy a vastagabbik sálat kellett volna felvennie, de az utcáról már nem akart visszafordulni. A kabátja még csak-csak elegendőnek bizonyult, de ha az elkövetkezendő napokban hidegebbre fordulna az idő, bizony kénytelen lesz kölcsönkérni Viktor egyik norvég mintás kötött pulóverét.

Yuuri belepirult, ahogy párja megcirógatva az arcát a nyakába tekerte saját sálját.

– Nem most kéne megfáznod, solnyshko. – Talán még homlokpuszit is kapott volna, ha otthon lettek volna, lévén Viktor szerette kijátszani a személyes térről mit sem sejtő külföldi kártyát. A saját országában viszont felhúzott maga köré egy láthatatlan korlátot, a média már így is eleget csámcsogott rajtuk.

- Köszönöm – mosolygott rá.

Yuurit tulajdonképpen meglepte, milyen békésen fogadta a szűkebb környezetük, hogy együtt vannak. Hivatalos eseményeken persze türtőztették magukat, és sosem mentek tovább egy szoros ölelésnél, a baráti körük pedig már megszokta a viselkedésüket, habár Yuri szerette őket parodizálni a hátuk mögött vagy éppen az orruk előtt. Mila egyszer csilingelő nevetéssel küldte őket szobára, és Viktor abban a pillanatban boldog volt, hogy Yuuri orosztudása egyelőre megrekedt a könnyed csevegés szintjén.

*

Elégedetten nyúlt el a nagy kád forró fürdővízben. Viktor szentpétervári lakása kicsi és szerény volt ugyan, viszont igen otthonos, és valami romantikus megfontolásból nem spórolt azon, ahogy berendezte a fürdőszobát. Teljes magasságában végig tudott nyúlni a vízben, és éppen sóhajtva alámerült volna, hogy megmossa a haját, amikor a házigazda egy szál ádámkosztümben berontott. Az kivágódó ajtó hangjára összerezzent, és prüszkölve lenyelt egy nagy korty vizet.

- Csatlakozhatok? – mosolygott rá ártatlanul Viktor, ahogy megveregette a hátát, hátha úgy kevésbé akar megfulladni. Amikor úgy látta, megmarad, a vállába kapaszkodva bemászott mögé és átkarolta a derekát.

- Miért kérdezed, ha úgy sem érdekel a válasz? – nevetett fel halkan, ahogy belesimult az ölelésbe és hátradöntötte a fejét szeretője vállára. A kristályszín szemek gyengéden simogatták, és Yuuri szívét minden egyes alkalommal megdobogtatta, amikor ilyen őszintén, a pillantásával mosolygott rá.

- Mert úgy is tudom a választ. – A nyakára hajolt, és finom csókokat hintett a bőrére, mire Yuuri késztetést érzett arra, hogy kislányosan kuncogjon. Régebben zavarba jött volna és kényelmetlenül érezte volna magát, most viszont a vágy ébredt fel benne váratlan hevességgel. Végül is egész nap alig értek egymáshoz, leszámítva az edzést, ami után Yakov fejmosást tartott Viktornak, mennyire nem viselkedik professzionálisan edző létére. – Mennyire vagy fáradt?

Yuuri nem bírta elfojtani a somolygást. – Attól függ, mit szeretnél – suttogta, ahogy ujjai végigsiklotta a férfi őt ölelő karjain. Viktor egy régi orosz slágert dudorászott vidáman, aminek egyikőjük sem emlékezett a címére vagy a szövegére, megszorította a derekát, és gyengéden ringatta magukat. Az álla a vállán pihent, és Yuuri nem bírta tovább: egy hirtelen mozdulattal megfordult a karjaiban, a fürdővíz felhullámzott körülöttük és kiloccsant teljesen eláztatva a kilépőt, és az orosz meglepetten felnyögött, ahogy hevesen megcsókolta. A derekába markolt, és lejjebb csúszott a kádban, hogy kevesebbet kelljen támaszkodnia. A testük szorosan összepréselődött, Yuuri határozottan nem volt fáradt, és Viktor halkan felnevetett, amikor a nyakába harapott. Tisztán emlékezett rá, milyen ügyetlen és bátortalan volt az első pár alkalommal, aztán gyorsan magabiztosságot nyert, és Viktor nem is lehetett volna boldogabb a fejlődést látva.

A baljával még a csípőjét markolta, míg jobb keze végigszántott Yuuri csapzott-nyirkos fekete tincsein, ahogy magához húzta, hogy megcsókolja a füle tövét. A nyelve csak lassan tudott szavakat formálni, legszívesebben az anyanyelvén szólalt volna meg.

- A felső polcon találsz óvszert és síkosítót.

- Ahhoz el kell engedned.

Közel a harminchoz, sok partnerrel a háta mögött nem kellett volna elpirulnia a megjegyzésre, és Yuuri elégedetten mosolygott, ahogy félig kimászott a kádból, hogy magához vegye az említett dolgokat.

*

Viktor magáról alig sejtve valamit terült ki a hatalmas franciaágyon. Boldog vigyor kúszott az ajkára, ahogy Yuuri megszorította a kezét. Az elmúlt másfél órában csinálták a kádban kisebb szökőárt hagyva maguk után (a csodát, hogy utána nem csúsztak el, amikor nagy nehezen kikászálódtak, annak a számlájára írta, hogy lévén műkorcsolyázók, tökéletes mindkettejük egyensúlyérzéke, legalábbis józanon), aztán felavatták az ágyat is, és Viktor úgy érezte, elérte fizikális és érzelmi határait. Szerette volna átölelni, de túl lusta volt hozzá, hogy megmozduljon. Felé fordítva az arcát már kérte volna, hogy bújjon hozzá, amikor meglátta azt a kihívó kifejezést a szemeiben, amivel már annyiszor elcsábította.

- Yurochka… - suttogta rekedten. – Nem hiszem, hogy…

- Css. – Yuuri felült, még ugyanazzal a mozdulattal átlendítette a lábát rajta, és a mellkasához simulva finoman cirógatta a bőrét. – Nem kell semmit sem csinálnod.

- Embertelen az állóképességed – nyögte megadóan. – Ya lyublyu tebya, solnyshko. – Az orosz szavak lágy természetességgel gördültek le az ajkáról; valahogy őszintébbnek érezte a vallomást az anyanyelvén, a turistáskodástól és a szeretkezéstől fáradtan nehezére esett angolul megfogalmaznia a gondolatait.

Yuuri amúgy is már kívülről fújta ezt a mondatot.


Viktor szentpétervári, ezt a negyedik részből tudtuk meg; az Ermitázs múzeum a Téli Palotában található, a Néva partján. 
Yurochka – az orosz Yuri név becézett alakja, mondjátok, hogy nem hívná így. :D
Ya lyublyu tebya, solnyshko. – Szeretlek, napocska.