Akármennyire is valószínűtlen, hogy bármelyikükből akuma legyen, egy szösz erejéig eljátszottam a gondolattal, és itt az eredmény.
(És szívás, hogy pont franciául nem beszélek, így nem lesznek francia címeink, szipp. Hacsak valaki nem segít rajtam vagy nem lopok dalcímeket.)
Akuma!Adrien és Chat Blanc
Marinette tisztában volt vele, hogy túl sokat
stresszel, de ami sok, az sok.
Elege volt azokból az álmokból, amikben Adrienből
akuma lesz.
Először törtfehérbőrű, tökéletes porcelánbaba volt, távolról
egészen emberinek tűnt, de ahogy a száját nyitotta, hogy válaszoljon a kérdéseire,
a szeme előtt kezdett szétmállani. A jól ismert, szeretett arcon
hajszálrepedések futottak végig, ahol a porcelán megdermesztette az
arckifejezését, és a szemeiből könnyek helyett kaolinpor kezdett peregni
fekete-ezüst ruhájára. A haját vadul tépte a szél, ahogy lassú, darabos
léptekkel közeledett felé, és ő moccanni sem bírt, amikor ráemelte a pengét,
ami egy érintéssel elszívta az eleven lényekből az életkedvet, hogy aztán
szépen mázolt-lakkozott dísztárgyakká fagyjanak.
Aztán az évek során Adrien mégsem vált akumává, és ő
megtudta, hogy ő Chat Noir, és az álmok megváltoztak.
A fekete macskából fehér lett, és ő zokogva
figyelte, ahogy a fekete bőr kifakul, és társa vigyora inkább vicsorba fordul,
és hiába kérte, követelte, hogy zárja ki a fejéből Papillont, ő nem
hallgatott rá, inkább felvetette, hogy csatlakozzon hozzá; nem kell többé
tökéletesnek lenniük, egyszerűen elszökhetnek a világ elől és szabadok lehetnek.
Máskor ájultan, kívülről figyelte az eseményeket,
Papillon Chat Noirt hibáztatta a sebesüléséért, és szövetséget ajánlott neki,
amit ő látszólag elfogadott, hogy aztán darabokra szaggassa a férfit. Vér
mocskolta be a karmait, és ő nem tudta megtisztítani a lelkét.
Az álom azon részén, amikor meghalt volna, felriadt,
vagy éppen Adrien rázta föl, mert őt hitte az ellenségnek.
- Jól vagy? – kérdezte olyankor álomkásás hangon,
mire Marinette aprót, füllentőset biccentett. – Rosszat álmodtál?
- Akuma lettél.
- Ó, már megint? Lassan én tartom a rekordot.
- Ez nem vicces, rettenetes érzés.
Kedvese összedörgölte az orrukat, majd a füléhez
hajolt.
- Felhatalmazlak rá, hogy belátásod szerinti
mértékben behúzz nekem, ha mégis megtörténne.
Marinette remegősen felnevetett.
- Mintha ez így menne, cicuskám…
- Egyszer én is láttalak akumaként… - jegyezte meg
elgondolkozva. – Fekete özvegy voltál.
Marinette nyelt egyet, és látta Adrienen, hogy
ugyanaz a gondolatuk támadt: a fekete özvegy megöli a társát.
- Képtelen lennék bántani téged.
Adrien szerelmesen rámosolygott, közelebb húzta egy
csókra, és a haját simogatta, míg megnyugodott és elaludt. Marinette azt
viszont nem sejtette, hogy párja szemére az éjszaka további részén nem jött
álom.
*nyöszörög* Annyira édesek együtt. Annyira sajnálom, hogy nekem max 100 szó az, ami kiszalad a billentyűzetből, ha velük akarok írni. Olyan jól átadod az érzéseket és a fanartok is csodásak! :)
VálaszTörlésFluff páros, és nézd meg, miket írok velük! (Oké, azok után, hogy miket műveltem a Hetaliában a kedvenc párosaimmal, őket még nem is bántom.) Hátha lesz az több is, szerintem azért ne add fel. ^^ Örülök, hogy tetszett, és köszönöm, hogy írtál! ^^
TörlésHa tudnád ÉN mit művelek a karaktereimmel XD imádom őket kínozni és mégis megvan nekik a furcsa happy end-jük. :)
TörlésMinden jó, ha a vége jó. :3
TörlésNagyon jók a ladybug szösszenereid! Kérlek folytasd!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek! ^^
Törlés