A sajtigéző kalandjai

Ez az egész kezdődött azzal, hogy szerettem volna írni valamit Plaggal és Tikkivel, és valahogy a harmadik oldal körül kezdték átvenni az irányítást... hagytam magam.
(Hónapok óta először valami, ami több mint 3000 szó! Jej!)

Plagg éhes, mint mindig. Adrien az órára figyel. Marinette csak otthon csekkolja a fura hangokat kiadó táskáját. Tikki arra jut, hogy egy kis szórakozás még neki se árthat.

Plagg a szokásos, egész napos szépségkúráját aludta, amikor csalhatatlan szag ütötte meg az orrát – sajt! Pedig már megkapta a napi adagját, melyet a biztonság kedvéért már a gyomrában tárolt, szóval Adrien felől nem jöhet. Azért módszeresen átforgatta a fiú táskáját, biztos, ami biztos, és a falat ért rúgás alapján Adrien jobban örült volna, hogy ha nyugton marad.

Több mint ötezer éve van a Földön (kisebb-nagyobb megszakításokkal), nehogy már meg akarja zabolázni! Majd leszámolnak később, és úgy is neki lesz igaza, ezt Adrien is tudja.

Amint megbizonyosodott róla, hogy a fiú teljes figyelmét leköti a tanóra, kibújt a táskából, és keresésre indult. Nem tartott sokáig, míg megtalálta az illat forrását – Adrien egyik osztálytársának szatyrából áradt, és amint sikerült elráncigálnia a cipzárt, belebújt. Szerencsére a tanár éppen nagyon lelkesen magyarázott valamit táblakarcolás közepette, így senkinek sem tűnt fel.

Odabent otthonos összevisszaság uralkodott. Ez a lány tud valamit, gondolta Plagg, ahogy kibontotta a szendvicset. Túl nagy volt, hogy magával vigye, így úgy döntött, ott fogyasztja el. Arra viszont nem számított, hogy ott nyomja el közben az álom, és így mindegyik fél akaratán kívül elszakad Adrientől.

*

Túl későn vette észre. Persze gyanús volt, hogy Plagg nem nyafog egész úton, hogy etesse már meg, ezt a gondolatot azonban elhessegette azzal, hogy biztosan valami rossz fát tett a tűzre, amiért majd otthon félórát pörölnek egymással, és akkor megint apró karmolásokkal lesz tele a keze, amiért Nathalie majd jól leszidja.

Azt viszont álmában sem gondolta volna, hogy egyszerűen szó nélkül eltűnik.

Az első reakciója a düh volt. Az a kis szemétláda biztosan szórakozik vele, és most jót röhög a markában, hogy felforgatja utána a szobáját. Esetleg elaludt a rejtekhelyén.

Azután aggódni kezdett. Ha ez egy rossz vicc lenne, Plagg nem bírta volna ki ilyen sokáig anélkül, hogy leleplezze magát, és a camembert illatára rég előjött volna. Biztosan elkóborolt, kiesett a táskájából, vagy Papillon elrabolta, és akkor vége Párizsnak és Ladybugnak is.

Ladybug pedig azt fogja hinni, hogy cserben hagyta.

A kétségbeesése jogos volt; hiába furikáztatta magát végig azokon a helyeken, ahol legutoljára járt, a talizmánjának nyoma veszett.

Elérte hát a fekete macska balszerencséje, amiről Plagg olyan lelkesen mesélt rémtörténeteket.

*

Alya már korábban felhívta rá a figyelmét, hogy a táskája fura hangokat ad ki. Először a telefonjára gyanakodott, de amikor megnézte, nem volt rajta nem fogadott hívás vagy bejövő üzenet.

Így ráhagyta Alyára – biztos csak képzelődött, amúgy is túl élénk a fantáziája, hiszen róla is képes volt azt hinni, hogy ő Ladybug.

(Igazából ijesztő, mennyire rá tud érezni egyes dolgokra.)

A táskája azonban tagadhatatlanul horkolt, amikor ledobta a sarokba, és méltatlankodott, ahogy a földre huppant.

Tikkivel meglepetten, halvány ijedtséggel egymásra meredtek, már nyúlt volna a táskáért, de a katica megállította.

- Jobb lesz, ha ezt én nézem meg előbb – azzal eltűnt a rózsaszín anyag alatt. – Ajjaj, ez nagyon nem jó…

- Papillon…? – Válaszra sem várva elhúzta a cipzárt, és a tokára fagyott a szó. A táskáját a szokottnál nagyobb rendetlenség uralta, és a könyvein és a szendvicse maradványai között egy apró, fekete, macskaszerű lény feküdt mancsait domborodó hasán nyugtatva. Tikki megrázta a vállát.

- Hé, na… még szundiidő van, kölyök… - Fél szemét lustán felnyitotta (fényes, zöld, nem evilági pillantás, akár Chat Noiré), Tikkit megpillantva viszont rögtön élénkebb lett. – Tikki? Hol vagyok? Ladybug!

Marinette első épkézláb reakciója a csittegés volt; a macskatalizmánnak éles, nyávogásszerű hangja volt, amit ha valamelyik szülője meghallana, rögtön feljönne megérdeklődni, minden rendben van-e.

- Te… te Chat Noir talizmánja vagy, ugye?

- És te elraboltál! – szegezte rá vádlón apró mancsát. – Hm, a legutóbbi Chat Noir óta nem hittem volna, hogy ennyire hiányzom Tikkinek. – Belebökött társa oldalába, mire az felkuncogott.

- Menj már…

Marinette kicsit kívülállónak érezte magát a talizmánok örömében – ezek szerint a partnerkapcsolat régebben is fennállt. Ez azonban nem változtatott a tényen, hogy akaratán kívül hozzá került Chat Noir ereje, és hogy ez a lebukásukhoz vezethet.

Igazán igyekezett, hogy a pánik ne uralkodhasson el rajta; felpattant, és a hajába tépve köröket kezdett róni.

- Úristen, úristen, úristen, most mit csináljak…

- Végre egy halandó, aki ismer egy tisztességes megszólítást! Camembert rendel.

Marinette megtorpant és rámeredt. – Csak sajtos roló van.

*

- Legyél vele kedvesebb, vagy megcsíplek – figyelmeztette Tikki, ahogy rendesen megölelték egymást.

- Úgy sem tennéd – vigyorgott rá Plagg. – Túlságosan szeretsz.

- Buta macska… hogy kerültél Mari táskájába?

- Sajtos szendvics. Pont mögöttünk ült és…

- Gondolhatnál a hasadon kívül néha másra is – forgatta meg a szemét. – Várj, akkor… jól tippeltem! Én nyertem ezt a fogadást!

- Milyen… Ja, hogy az. Még nem, mert még nem tudják a másikról.

- És Marinette nem is rajong az ötletért – húzta a száját Tikki.

- Akkor megnyertem a fogadást, hacsak… - A füléhez hajolva elsuttogta az ötletét. Tikki húzta a száját, de túl nagy volt a csábítás.

- Megtehetjük ezt velük? Nem akarom kiborítani Marit…

- Rajtad áll – rántotta meg a vállát. – Komolyan kitapétázta a kölyökkel a falát? Nem semmi ízlése van, ha tudná, hogy igazából milyen béna… És még azt hittem, az a beteges, hogy Adrien…

- Csitt, jön!

*

- Finom, friss sajtos roló – trillázta Marinette jó hangosan, ahogy fellökte a csapóajtót. – Pont ahogyan szeretem.

Amint lerakta rakományát, a fél könyvespolcát rápakolta az ajtóra – ki tudja, mikor jut eszébe valamelyik szülőjének, hogy felnézzen hozzá, és most igazán nincs szükség arra, hogy megzavarják őket. Plagg közben Tikki rosszalló tekintetével kísérve úgy vetett magát a rolóra, mintha napok óta nem evett volna.

- Szóval te lennél Chat Noir talizmánja… Plaggnak hívnak, igaz?

- Az úristen megszólítás jobban tetszett – csámcsogta. – De amúgy, ja.

- Hogy kerültél hozzám? Chat egész végig a közelemben lett volna?

Plagg lenyelte az utolsó falatot, és elégedetten böffentett. – Az emberek rettenetesen vakok.

- Azonnal vissza kell menned hozzá!

- Rendben. Megadom a címét, és hazaviszel.

- Állj, állj! Akkor meg fogom tudni, ki az civilben. – Marinette frusztráltan rázta meg a fejét, hogy aztán újra felpattanjon. – Ez így nem jó. Mi lenne akkor, ha valahol kiraknálak, ahol Chat biztosan megfordul?

- Magára hagynál egy ekkora, ártatlan macskát? Tudod te, milyen veszélyek leselkednek rám egy ilyen nagyvárosban?

- Marinette, ez lenne a legnagyobb felelőtlenség – csóválta a fejét Tikki. – Még a végén Papillon szárnyai közé fut.

- Igen, igazatok van… - Marinette levetette magát az irodai székbe, és kedvtelenül pördült egyet. – Akkor hát mit tegyek?

- Kivárod, míg Chat Noir magától felkeres.

- És ha addig történik egy támadás?

- Akkor így jártál – fintorgott rá Plagg. – Végül is csak te nem akarod tudni, ki Chat Noir valójában, kvittek lesztek. Egyedül is elbírsz egy akumával.

Marinette arra jutott, hogy a macskaszellem visszajuttatása a holnap gondja lesz.

*

Adrien igen elgondolkodtató helyzetben térdelt a padok között, és szinte törvényszerű volt, hogy Marinette fel fog botlani benne reggeli kótyagosságban. Egyetlen alkalommal nem késik el, és az is csak azért van, mert nem tudott aludni a macskahorkolástól.

Így amikor félálomban igyekezett a helyére, elterült a földön kúszó-mászó Adrienben. Felsikított, a fiú pedig elkáromkodta magát.

Még sosem hallotta káromkodni, de egyszer ennek is eljött az ideje.

- Adrien?! Mi-mi-mit…

- Ne haragudj, nem neked szólt – mosolygott rá bocsánatkérően, ahogy feltérdelt. – A kontaktlencsémet keresem.

- Nem is tudtam, hogy rossz a szemed. – Marinette gondolatban feljegyezte ezt az információt, és gondolatban már különböző szemüvegfazonokat tervezett Adriennek. Aztán arra jutott, hogy tényleg kár lenne eltakarni a szép zöld szemeit.

- Fotózásra kellett… mindegy.

- Á, vagy úúúúgy… - Marinette zavartan felnevetett, és vigyort erőltetett magára. Adrien pillantása alapján elég természetellenesre sikeredett.

Csak Plagg és Tikki ismerték valódi szándékát – és Tikki nem győzte lefogni a macskát, nehogy lebuktassa őket. Ha már megegyeztek egy tervben, ahhoz tartják is magukat. Akkor is, ha Plagg gyomra egész nap camembert után fog kordulni.

*

- Mit csinál Adrien? – vonta fel a szemöldökét Alya, ahogy a szünetben a bokrok alatt kúszó szőkét figyelte.

- A lencséjét keresi.

- Nem is tudtam, hogy szüksége van rá – ámult Nino.

- Csak egy forgatásra – mondta mindentudóan Marinette. – Reggel a tanteremben kereste, de ezek szerint nem lett meg. És én felbuktam szegénykémben! – Szégyenkezve a kezébe temette az arcát. – Most mit gondolhat rólam… Lehet, hogy ráléptem, és most örökké utálni fog!

Alya lemondóan csóválta a fejét, míg Nino csak furán nézett rá.

- Ha ennyire izgat, mit gondol rólad, menj és segíts neki.

- Miii? – Marinette nevető barátnője karjába csimpaszkodott. – Csak ha ti is jöttök, ti is a barátai vagytok!

Így történt, hogy végül a fél osztály Adrien nem létező kontaktlencséjét kereste – először csak négyen, aztán csatlakozott Sabrina Chloé parancsára, Juleka a poén kedvéért, Rose pedig megsajnálta őket. Nathaniel az árnyékban skicceket vetett papírra az osztályszintű kúszás-mászásról.

*

- Nem mondom, nem semmi műsort rendeztek le a tiszteletemre – nyávogta Plagg, amikor végre kiszabadultak a táskából. Megmozgatta elmacskásodott tagjait, és körberepülte Marinette szobáját. Gonosz kuncogást hallatott. – Mit fog ez a kettő csinálni, ha rájönnek…

- Lehet, hogy le kellene állnunk – jegyezte meg tétován Tikki. – Nem hiszem, hogy jót tesz ez nekik, és te sem lehetsz túl sokáig távol a tárolódtól.

- Lárifári. Ne rontsd el a játékot. Most már ne akarj kitáncolni a dologból, ha reggel nem hagytál elmenni, amikor lehetőségem lett volna.

Tikki az ajkába harapott, de válaszolni már nem volt ideje, mert Marinette visszatért.

- Sajnálom, Plagg, semmi sajtosat nem találtam… de hoztam csokis sütit.

Tikki érdeklődve rebbent felé, elvett egyet a tálról, ami majdnem akkora volt, mint ő maga, és cuppanós puszit nyomott a lány arcára.

- Bleh – fejtette ki tömören a véleményét Plagg. – A macskáknak mérgező a csokoládé.

- Érdekes, ezt az aztékoknak nem mondtad, amikor kakaóban fürösztöttek.

Plagg eleresztette a füle mellett a megjegyzést, pedig Marinette-et érdekelte volna a történet. – Mit szólna Adrien, ha megtudná, hogy el akartok tenni láb alól…

- Ad-Adrien? Hogy jön ide Adrien? Ismeritek egymást?

Tikki a fejét fogta.

- Futólag. És ki van vele tapétázva a szobád.

Marinette az ágyra rogyott. – Vége az életemnek, és még csak Alyának se mesélhetem el… várjunk csak… ha ismered Adrient, akkor ő is Chat Noirt! Megvan, ki segíthet! – Minden tiltakozás ellenére az arcához ölelte a tiltakozó Plaggot. – Köszönöm.

Tikki csak magában jegyezte meg, hogy ez egész jó ötlet lehetne, ha Marinette meg tudna szólalni Adrien közelében.

Marinette megtalálta Plagg füle tövét, amit a macskaszellem jobban értékelt, mint az ölelgetést. Tikki vagy száz éve nem hallotta dorombolni.

- Azt hiszem, megváltozott a véleményem a macskákról. Lehet, hogy megtartalak.

*

Adrien az utóbbi időszak legstresszesebb napjait tudta maga mögött. A dolgozatok és a végeláthatatlan fotózások miatt esélye sem volt tüzetesebben keresni Plaggot.

Éppen fontolgatta, hogy kitapétázza az utcákat a rosszcsont macska után, amikor megtörtént a csoda.

Plagg integetett neki Marinette oldaltáskájából, és szemtelenül nyelvet öltött rá. Adrien annyira meglepődött, hogy csak tátott szájjal bámult a lány után.

Meg kell szereznie azt a táskát!

Tucatnyi szalonképtelenebbnél szalonképtelenebb ötlet jutott az eszébe, hogy aztán mindet elvesse. Nem lophatja el, Marinette valamiért így is tart tőle, és azzal sem állhat elé, hogy ő Chat Noir és jött egy pofátlan macskaszellemért, aki két pofára zabálja a camembert-t.

Adrient majd szétvetette a düh. Attól az ördögfajzattól kitelik, hogy észrevétlenül élősködjön Mainette-en, és kizabálja a vagyonából a komplett Dupain-Cheng famíliát!

Adrien fizikaórán is tovább szövögette sötétebbnél sötétebb terveit, amikor a megoldás felkínálta önmagát. Fél füllel, tudattalanul mindig hallotta Alya és Marinette eszmecseréjét – a két lány sosem zavartatta magát órán, ha valami fontos megbeszélnivalójuk akadt.

- Meg fogok bukni – suttogta elszörnyedve Marinette. – Egy kukkot se értek ebből az egészből.

- Miért nem kérsz meg valakit, hogy korrepetáljon? Adrient például…

- Adrient? Hogy gondolod, hogy pont őt kérjem meg? Tudod milyen elfoglalt.

Billegni kezdett, majd felkönyökölt a lányok padjára. Marinette elnémult és hátrahőkölt.

- Éppenséggel volna egy kis időm ma délután…

Marinette elkerekedett szemekkel bámult rá, aztán váratlanul felujjongott – pechjére éppen síri csöndben magyarázott a tanár, és annyira nem értékelte a lelkesedését, hogy kiküldte.

Sínen vagyok, gondolta Adrien. Még nem is sejtette, mennyire.

*

Marinette az elkövetkezendő órákat azzal töltötte, hogy leküzdötte a reménytelennek hitt zavart, amit afelett érzett, hogy Adrien Agreste személyesen fogja korrepetálni fizikából. Csak győzzön odafigyelni! Ma már éppen elégszer blamálta magát…

- Szóval mit nem értesz? – érdeklődött Adrien, amikor megérkezett. – A súrlódás elég egyszerű, ha megtanulod a megfelelő képleteket, az állandók pedig ott vannak a függvénytáblázatban.

- Úgy az egészet nem – vallotta be. – Bocsi, so-sok dolgod lesz velem. Kérsz valamit inni?

Marinette egy tálcán italokat egyensúlyozott, míg Adrien hozta a süteményt. Igyekezett elhessegetni a gondolatot, miszerint a fiú csak a hasára gondolt, amikor felajánlkozott segíteni.

Nagyon remélte, hogy sikerült minden árulkodó posztert leszedni.

Arra viszont nem készült fel, hogy a szobáját őskáosz uralja, és hogy az apró fekete macska rögtön letámadja Adrient, amint az felért a lépcsőn.

- Eltartott egy ideig, kölyök – mordult rá, ahogy érdes nyelvével végignyalt Adrien arcán, mire a fiú csak grimaszolt és megragadta a grabancánál. – Azt hittem már, hogy végleg lemondtál rólam, és Ladybug halálra fog éheztetni.

- Te kis hálátlan… - szisszent fel a lány, aztán eljutott a tudatáig, mit jelent ez. – Cha-Chat Noir?!

- Hoppá… - Nem úgy tűnt, hogy Plaggnak különösebben bűntudata lenne. – Elszóltam magam?

- Ladybug?!

Marinette korábban bármit megadott volna azért, hogy Adrien ilyen bambán, szinte csodálattal meredjen rá, most viszont csak el akart süllyedni a padlóban.

- Tikki! Ja, az hittem, hogy ilyen névbekiabálós játékot játszunk. Hoztál sajtot? – Eltűnt Adrien inge alatt. – Nagyon elvitte a cica a nyelveteket.

- Én nyertem! – trillázta előrebbenve Tikki, és Marinette-et az ájulás kerülgette. – Holnaptól kezdheted szállítani az emberöltőnyi csokoládét.

- Tikki, te tudtál róla?! – A világért sem nézett volna a fiúra; nem tudta volna elviselni, ha a szeretett arcon csalódást fedezett volna fel, mert mást, jobbat várt Laybugként.

- Plagg, te disznó – sziszegett Adrien a macskára. – Tudtad jól, hogy Ladybug titokban akarja tartani, erre…

Marinette sírósan felnyikkant. Chat heves érzelmeinek tükröződése Adrien arcán túlságosan is ismerős volt (hogy nem vette eddig észre, sok szenvedést megspórolhatott volna), és inkább a tető felé vezető létra felé iramodott, hogy ne kelljen megszólalnia.

- Jaj, ez nagyon nem jó… - kapta a kezét a szája elé a katica. – Mari, Mari!

- Marinette Ladybug – suttogta elképedve Adrien, ahogy lehuppant a rózsaszín forgós székbe.

- Remélem, elégedett vagy, kölyök.

*

Adrien kezdett aggódni. Marinette már vagy negyed órája eltűnt, nem is adott magáról hírt. Mi van, ha valami hülyeséget csinált? Az is az ő (és főleg Plagg) hibája lesz.

Úgy tervezte, hogy önszántukból fogják felfedni a civil énjüket, amikor már Ladybug is kész lesz a kapcsolatukat egy új bizalmi szintre emelni. Semmiképp sem a véletlen vagy a talizmánok játékára akarta bízni.

Marinette bizonyára nagyot csalódott most benne – Chattól mit várhatna, no de Adrien?! Kettős személyiségének átka most összecsap a feje fölött, és elragadja tőle a legkedvesebb személyt.

Miután kiveszekedte magát Plaggal, lerakta az asztalra. Arra jutott, hogy az a legokosabb döntés, ha megbeszélik, már ha a lány hajlandó vele beszélni ezek után.

Létramászás még soha életében nem tartott ilyen sokáig.

A tetőtéri terasz kicsi, hangulatos hely volt egy asztalkával és rádióval. Szerette volna, ha Marinette mutatja meg neki, még ha Chat Noirként már járt is itt. Tikki megérezhette a feszültségét, mert felrebbent a lány válláról és kettesben hagyta őket.

Még sosem voltak igazán kettesben.

Marinette – Ladybug! – a kis asztalkánál ült karjaira hajtott fejjel, és Adrien lefagyott, amikor észrevette, hogy a vállai remegnek.

Chat Noir odamenne hozzá, átkarolná és mosolyogva megígérné neki, hogy nem lesz semmi gond. Talán reménykedve, szemtelenül közelebb is hajolna.

Adrien viszont nem volt ilyen bátor, és fogalma sem volt, mit kezdjen egy pityergő lánnyal, aki ráadásul a szerelme.

Most, hogy lelepleződtek, észrevette, mennyire nyilvánvalóan hasonlítanak Ladybuggal. Akár az ikrek, de a varázslat őt is megcsalta, ahogy mindenkit, és a megkönnyebbüléstől szinte nevethetnékje támadt. Hiszen Marinette is a barátja, ebből olyan könnyen lehet szerelem, elvégre…

Aztán eszébe jutott, mennyiszer utasította el Ladybugként, és hogy Marinette milyen tartózkodóan viselkedik a közelében. Lehet, hogy Chat Noir miatt végképp megutálta.

Egy kapcsolat két emberen áll.

- Marinette?

A lány összerezzent, a szipogás abbamaradt.

- Ha… ha szeretnéd, elmegyek, de kérlek, beszéljük meg.

- Csalódott lehetsz – suttogta sírós orrhangon a lány; továbbra sem fordult meg, de végre felemelte a fejét és kihúzta magát. – Hogy én vagyok Ladybug.

- Nem, dehogy! – tiltakozott, közelebb lépni azonban nem mert. – Csak még… friss a tudat, hogy végre tudom, ki van a maszk mögött. – Összeszedte a bátorságát, és a vállára tette a kezét, mire 

Marinette összerezzent. – Ezt mindkettőnknek fel kell dolgoznia. Hétkor a Notre Dame-nál?

*

Felszabadult, amikor sok nap kihagyás után ismét felvette Chat Noir alakját. Kicsit olyan volt, mint első alkalommal, új erővel töltődött fel, tagjai ruganyossá lettek, akár egy macskáé.

Felszökellt a házak tetejére, a homállyal egybeolvadva rohant a tetőkön, és a templomhoz érve a vízköpőkhöz lendült, közöttük egyensúlyozott a fotósok és a papok nagy örömére. Ha most lezuhanna, nem lenne itt Ladybug, hogy elkapja, és szégyenszemre nem esne a talpára.

Aztán egy piros, elmosódott alak suhant el mellette és ő elmosolyodott – nem úgy, ahogy Chat szokott, hanem inkább szerelmesen, ahogyan Adrien ábrándozik.

Árnyként követte szíve hölgyét egy játékbolt elhagyatott padlására, amit már ő is jól ismert.

- Plagg mutatta – magyarázta a lány. – Azt mondta, itt fogott neked szép kövér egereket, míg ki nem irtották őket.

- Azóta a büdös sajtját akarja inkább megetetni velem.

Ladybug felkuncogott, és Adrien úgy érezte, van remény számukra. Hiszen ők mindent átvészelnek… Már készült volna levenni a gyűrűjét, amikor a lány megállította.

- Ne! Így kevésbé érzem magam hülyén.

De talán mégis várhattak volna ezzel a beszélgetéssel – Adrien azonban képtelen lett volna végigülni az órákat másnap azzal a tudattal, hogy Marinette haragszik rá, csalódott benne vagy netalán utálja.

Ladybug talált két poros párnát, és az egyiket felé nyújtotta, leültek egymással szemben, törökülésben. Adrien nem bírta megállni, hogy ne bámulja kihasználva azt, hogy Plaggnak köszönhetően sokkal jobban lát a lánynál a félhomályban. Érezte, hogy úgy vigyorog, mint egy idióta hősszerelmes, és társa zavartan pirulva félrenézett.

Csak viselkedj természetesen, már lebukástól sem kell tartani. Chat Noir a személyiséged része, és végre, végre valaki ismeri a valódi Adrien Agreste-et.

- Én… szeretném, ha minden megmaradna közünk, ami eddig volt. A jó csapatmunka.

- Természetesen, kisasszony. – Tétován a kezéért nyúlt, és csókot lehelt az ujjaira, Ladybug, ha ez lehetséges, még jobban elvörösödött.

- Nem gondoltam volna, hogy te ilyen… ilyen vagy.

- Milyen?

- Esendő.

Adrien halkan felnevetett. – Mondd el, mit gondoltál eddig Adrien Agreste-ről! Mintha egy idegennek mesélnél róla.

- És az mire lenne jó?

- Kíváncsi vagyok. Utána én is mesélek a Marinette-ről, akit megismertem.

- Oh… - Elhúzta a kezét és elrejtőzött mögötte, úgy nyöszörgött. – Ez annyira kínos…

- Egymás között vagyunk. – A szívéhez emelte macskakarmos kezét és kacsintott. – Eskü nem mondom el neki.

Ladybug szenvedve felkuncogott. – Rendben… kedvelem Adrient, mert kedves, segítőkész és szerény annak ellenére, hogy milyen jól… milyen tehetséges. De azt hiszem, attól még nem ismerem jól, hogy követem a munkásságát a divatban.

- És Chat Noir?

- Az első benyomásom az volt, hogy idegesítő, és semmit se vesz komolyan.

- Össze fogod törni a szívét – sóhajtotta drámaian.

- Aztán később rájöttem, milyen hűséges és megbízható társ, akire mindig számíthatok – folytatta mosolyogva. Chat Noir viszonozta, közelebb fészkelődött hozzá, és újra összefűzte az ujjaikat.

Marinette még mindig nem hitte el egészen – tényleg Adrien lenne Chat Noir maszkja mögött? – Most te jössz.

- Szeretném ezt Marinette-nek címezni.

A lány összefűzött ujjaikra bámult – ha társa eddig menekülni akart volna, már megtette volna. Csak Ladybug bátorságára van szüksége.

Egy vörös villanás, és már Tikkivel a vállán ült ott civilben. – Miért?

- Mert Ladybug már tudja, milyen csodálatos embernek tartja őt Chat Noir. – Megmozdította a gyűrűs ujját, és Plagg már ennyiből is tudta, mi a dolga. Marinette elkapta a pillantását az arcáról, és inkább egy válla fölötti pontot bámult. – Csodállak, és nem csak Ladybug miatt. Eszméletlenül tehetséges vagy, karizmatikus és kedves, és örülnék, ha többet tudnánk beszélni. Habár eddig azt hittem, Chatot jobban kedveled, bogárkám.

A gyengéd hangja, ahogy a becenevén szólította, a meleg, simogató pillantás, és az érintése a kezén mind egyszerre hozták zavarba és tették felszabadultan boldoggá a lányt. Mennyiszer álmodozott már ehhez hasonló szituációról, amikor Adrien ilyen szavakkal illeti, és most egyszerre ez a valóság volt. Ezen a napon már másodszorra kerülgették könnyek, de most az örömtől.

- Cha-Adrien… már nem is tudom, hogy hívjalak – nevetett halkan.

- Chadrien, ez tetszik – dorombolta közelebb hajolva. – Úgy hívsz, ahogy szeretnél, hercegnő.

- Szörnyű vagy. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire.

Adrien torka kiszáradt attól, amit mondani készült, és a biztonság kedvéért megnedvesítette az ajkát. 

– Remélem, annyira nem vagyok rossz, hogy ne kapjak jó éjt puszit.

Tikki és Plagg észrevétlenül egy távolabbi sarokba rebbentek. Az emberek mindig agyonkomplikálnak mindent.