Mistelin alla

Boldog karácsonyt, drágáim! <3

Remélem, sok szép dolgot hozott nektek a fa alá Tino~

– Köszönöm szépen a vacsorát, Sveri – mosolygott Finnország, ahogy lefektette a használt evőeszközöket a tányér mellé, hogy jelezze: akármit is gondol Svédország, ő már egy évre elegendőt evett, és ideje lenne indulnia szokásos körútjára a Föld körül

– Szívesen – motyogta a svéd, ám mire felpillantott, szerelme már az ajtóban járt. Berwald sóhajtott, rendezte gondolatait, és komótosan elmosogatott. Mire rendet rakott, lezuhanyozott, és oda jutott, hogy most akkor befekszik az ágyba egy jó könyvvel virrasztani, míg lakótársa haza nem ér – annak ellenére, hogy erről minden évben megpróbálta lebeszélni Tino –, már kilenc tájban járt az idő. Azonban amikor benyitott a hálószobába, az ágy szélén ücsörögve egy igencsak levert és szétcsúszott finnt talált. A fiú lassú ütemben ringatta magát, időnként előre lendült valamelyik lelógatott lába, és szabályos időközönként nagyot szívott az orrán.

– Tino? Mi a gond?

Finnország alig viselt valamit; az inge csak fölül volt begombolva, piros masni a nyakában, alul alsónadrág és egy szál árva, barna-zöld csíkos zokni. Mellette ott hevert vörös kabátja és drapp nadrágja, előbbi megtépázva, utóbbi a bal oldalán varrás mentén felszakadva.

– Elfelejtettem, hogy tavaly történt egy kis baleset – kezdett bele szomorkás, beletörődő hangon. – Az egyik landoláskor egy fenyőfa fogadott, amit nem vettem észre a magasból. Azt hittem, hogy a varázslat majd megjavítja, holott nem is hagytam ott a szánban. Próbáltam összefércelni, de nem sikerült, és nem akarok olcsó utánzatnak tűnni… Jaj, most mit csináljak, Sveri? Ha most nem indulok el, elmarad a karácsony.

– Nem marad el – ellenkezett rögtön Svédország, és magához vette az elnyűtt ruhákat. – Megvarrom.

– Igazán megtennéd? – Finnország arca felragyogott, és felpattant. – Egy angyal vagy, Ruotsi!

– Még kész sincs… – Kezet nyújtott Tinónak, s zavartan elengedte, amikor a fiú már talpon volt.

Csodálta a svédet, amiért van még türelme késő este nekifogni varrni; amikor ezt megjegyezte, ő csak hümmögött cérnával a szájában, és szorgosan dolgozott. Még a rég látott varrógépet is beüzemelte a szent cél érdekében, és Finnország ámulatára varázslatos gyorsasággal javította meg a ruháját.

– Hihetetlen vagy, Sveri – csóválta meg a fejét örömtől részegülten, ahogy öltözködni kezdett. Berwald fontoskodón megigazította a sálát, és lezuttyant a fotelbe – elégedett volt a munkájával, és hogy boldog, őszinte mosolyt csalhatott szerelme arcára. Finnország dudorászott, összekapta a holmiját, és már ott sem volt. Lehunyta a szemét és hátradőlt.

Már csak pár óra, és ismét túl lesznek a szokásos karácsonyi rohanáson, ami minden erőt kivett Tinóból, és amibe minden lelkesedését ölte. És eltelt még egy év anélkül, hogy elmondta volna, mit érez iránta.

Hiába a csalóka lámpafény, csak elnyomta az álom a nappaliban. A feje hátrabicsaklott, és halkan, békésen hortyogott, mígnem felriadt a hazaérő Finnország motozására. Félálomban lebegett, ki sem nyitotta rá a szemét, és visszafojtotta a lélegzetét, amikor odalépett hozzá, hogy leemelje róla a szemüvegét.

– God jul, min ängel – hallotta egyszerre a suttogást. A két tenyér, ami közrefogta az arcát még borzongatóan hűvös volt a kinti levegőtől; a csók a homlokán viszont annál melegebb. Mire kinyitotta a szemét Finnország már el is tűnt.

Egyikük sem vette észre, hogy valaki fagyöngyöt lógatott a csillárra.


Jegyzet:
God jul, min ängel (svéd) - Boldog karácsonyt, angyalom.