Isä

Elérkezett a nyár utolsó napja és én mindenképpen akartam ma frissíteni; eredetileg egy GerItát kaptatok volna, ám mivel azt lusta voltam begépelni, egy friss SuFint kaptok egy kis Sealanddel. Kivételes alkalom. A legtöbben tudjátok, hogyan állok a kissráchoz...
(a fluffot nem kell komolyan venni, de még mindig ahhoz áll a legközelebb)
Akarom mondani, jó olvasást. :D

– Anya!

Finnország megdermedt. Merte remélni, hogy ez a megszólítás nem neki szólt, vagy csak rosszul hallotta, de nem; Sealand megismételte, és ő rá nézett égszín szemeivel.

– Igen, Peter? – Tudta, hogy a mosolya most kissé erőltetettre sikeredett; Finnország nem így mosolyog, főleg nem Svédország nemrégiben örökbe fogadott fiára, de a gyerek talán nem vette észre.

– Van még abból a finom sütiből? – kérdezte reménykedve a kisfiú. A finn bólintott, aztán felállt, hogy utánanézzen. A konyhában kiadta a gőzt, és közben majdnem összetört egy edényt.

Tudta, hogy az már elég nagy fokú bizalomra utal, ha egy gyerek a szülőjének hívja; de mégis frusztrálta az, hogy Sealand anyaként tekintett rá.

Az este gyorsan eljött, s miután Svédország ágyba rimánkodta Sealandet, bebújt Finnország mellé, de amikor átölelte volna a férfi derekát, az elhúzódott tőle, és hátat fordított neki. Szokatlan viselkedés volt tőle, Berwald nem tudott rájönni, mivel érdemelte ki.

– Mi a gond? – kérdezte nyugodtan, mire Finnország először nem felelt, csak egy sértett szusszantást hallatott. Aztán rájött, hogy ebből senki sem értené a problémáját.

– Azt hittem, hogy már megbeszéltük: nem vagyok a feleséged – sziszegte halkan, vészjóslóan. Berwald nem értette, hogyan került fel ismét ez a téma, amiről azt hitte, hogy már rég megbeszélték.

– Igen – mondta halkan. Nem szándékosan, de kihallatszódott a hangjából az efelett érzett csalódottsága.

– Akkor mégis miért hívott engem Sea anyának?

Hallgatás telepedett rájuk. Svédország finoman megsimogatta Finnország haját, de Tino ellökte magától a kezét.

– A feleségedként emlegettél előtte engem, igaz? Nekem is van férfiúi büszkeségem, képzeld!

– Tino, én… – kezdett volna a felesleges magyarázkodásba Svédország, aztán elhallgatott. Nem tudott bánni a finnel, ha felhúzta valamivel; a tapasztalatok valahogy mindig azt mutatták, hogy jobb olyankor inkább hagyni, hogy kidühöngje magát, különben csak még jobban összevesznek.

– Hagyj békén.

– Utálsz, igaz?

Sealand kérdése mindkettőjüket meglepetésként érte. Finnország meghökkenten nézett rá, aztán idegesen felnevetett.

– Jaj, dehogy! Mégis honnan veszed ezt?

Peter idegesen toporgott, és a padló kövezetét fixírozta. Berwald inkább magukra hagyta őket, hadd beszéljék meg kettesben.

– Tegnap nagyon csúnyán néztél rám, amikor azt mondtam neked, hogy anya – bökte ki kis hallgatás után.

– Nézd… – Tino zavarában a hajába túrt, és nem igazán tudta, hogyan is kezdjen bele anélkül, hogy ne sértse meg a fiút. Nem akarta eljátszani a bizalmát ennek a szerencsétlen gyereknek, akinek a bátyja olyan könnyen eldobta őt. – Én nagyon is kedvellek téged, egyszerűen csak… maga a szó zavart. Én nem vagyok nő. Tudom, hogy Svédország hajlamos engem a feleségének hívni, de ez engem nagyon kellemetlenül érint.

– Értem. – Sealand beharapta az alsó ajkát és nagyon tanácstalannak látszott. – Akkor hogyan hívhatlak? Svédország…

– Esetleg isänak – mondta óvatosan Tino. – Finnül apát jelent.

– Megegyeztünk, isä – vigyorgott Peter. – Ugye már nem haragszol rám?

Finnország lágyan elmosolyodott, és összeborzolta Sealand szöszke haját.

– Ugyan már! Menjünk inkább ki, és fürdessük meg a másik apádat a hóban.