Bicikli

Elérkeztünk a tizedik egyperceshez, ami egyelőre ennek a gyűjteménynek a lezárását jelenti. Ez a darab is Kija szavaira íródott, ha emlékeim nem csalnak. 

Köszönöm, hogy olvastátok és remélem, hogy azért valamennyire mosolyt tudtam csalni az arcotokra ezekkel a rövid kis valamikkel. ^^ 

Még találkozunk. :3

Az, hogy Dánia nem teljesen komplett, nem volt újdonság Norvégia számára. Ugyan ki más lehet – Hollandián kívül persze – olyan elvetemült, hogy a legnagyobb hóban-fagyban, jegesen utakon biciklivel induljon el? A norvég igazából azt sem értette, hogyan élte egyáltalán túl ezt a sok-sok évszázadot a dán földek képviselője, ha még ennyi esze sincsen. Az ilyeneket nem kellene kiengedni a szabadba vagy akárhova, mert teljesen önveszélyesek.

Mint ahogy most is. Olyan nyilvánvaló volt, hogy balesetet fog szenvedni…! Hiába a több száz éves tapasztalat, a még részegen is kiváló egyensúlyérzék, mégis elcsúszott az úton biciklistül, sörösdobozostul, és amilyen pechje volt, még a lábát is eltörte. De ő azért peace-jelet mutatott a mentősöknek, amikor azok elvitték helyrerakni a lábát, majd Norvégiának is, aki jött felügyelni rá. Sosem árt, ha egy ország pihenteti a törött lábát, és aznap ágyban marad, de Dánia túl izgága és türelmetlen volt ahhoz, hogy akár egy pillanatra is nyugton maradjon.

Norvégia beletörődően sóhajtott; akármit is hoz a jövő, úgy tűnik, hogy mindig neki kell összekaparnia Dániát és vigyáznia rá. Azért megvolt az ilyen napoknak a maguk varázsa. Sosem vallotta volna be magának, de valahol élvezte őket, még ha ezredszerre is kellett visszatuszkolnia Dániát az ágyba, amikor az holmi több fény beeresztésének ürügyén fel akart kelni és elhúzni a függönyt.