2012. március 14., szerda

Konferencia

 Ez a kis egyperces abból a szempontból kivétel, hogy ebben szerepel Finnország is~ 

(Csütörtöktől tíz napig ne várjatok tőlem aktivitást, mert nem leszek itthon. Gondoltam szólok~)


Finnország tulajdonképpen a világtalálkozókon kétféle dolgot csinált: figyelt vagy rajzolt. Általában ezt egymás után, mert egy-két óra után már sok volt Amerika rizsálása a globális problémákról, és rajzolgatás nélkül ezt nem lehetett kibírni. Így tett ezen a konferencián is, ám amikor már ötödszörre remegett meg az asztal, és emiatt kifutott a vonalból, kezdett elege lenni.

Már megint Dánia és Norvégia.

Ennek a kettőnek a kapcsolata igen érdekes volt, amolyan hol utállak, hol szeretlek szerűség. Most úgy tűnt, az utálós korszakban járnak; épp hogy nem ugrottak egymás torkának, és kezdték el püfölni a másikat, csak az asztal alatt rugdosódtak, mint az óvodások.

Finnország sóhajtott egyet, majd miután ellenőrizte, hogy Amerika éppen nem vadászik beszélgetőkre, áthajolva Svédország és Izland előtt rájuk szólt, mire Dánia durcásan felelt:

– Norvégia kezdte. Megsértődött, mert megjegyeztem neki, milyen gyerekes, ha valaki egy bazi nagy rózsaszín plüssnyúllal alszik.

– Értelmesebb hálótárs, mint te – vetette oda Norvégia, miközben úgy belebökött Dánia oldalába, hogy az összegörnyedve, az oldalát markolászva hanyatlott az asztalra. Finnország lemondóan megcsóválta a fejét. Annyira megszokott jelenet volt ez…

Hirtelen megszólalt valaki a hátuk mögött, mire mindannyian bűntudatosan összerezzentek.

– Elhiszitek, hogy Magyarországon kívül senkit sem érdekel, kivel alszotok?

2 megjegyzés:

  1. Ezt nem vágom....... Ki szólalt meg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amerika, de bennem van a hiba, mert valahogy hülyén fogalmaztam meg a végét és más is volt, aki nem értette...

      Törlés