Kereszt

Igazából egyik sem valami hajj de nagy remekmű, de szeretem ezt a darabot (ez a második). :) És van benne egy kis enyhe történelmi utalás~ 

Csak egy átlagos nap volt, amikor is egy védett öbölben horgonyoztak le, valahol Észak-Skócia partjainál. A közeli, feldúlni való kolostort már felgyújtották, viszont a szerzetesek már vagy két hete elköltöztek onnan, mert egy viking támadás várható volt, így nem volt benne semmi érdekes.

Dánia unottan sétálgatott a romok között. Egy szétégett, már használhatatlan bútort félrerúgott, mert az útjában volt, a módszeres kifosztás után eddig észre nem vett értékek után kutatva. Egy összeomlott pódiumszerűség mellett talált valamit. Felvette a földről, és ledörzsölte róla a megszenesedett részt. Egy kis kereszt volt, valami furcsa, talán éghetetlen fából, mert a tisztogatás után ismét az eredeti, világos színével bírt. Valami csatszerűség lehetett, és Dánia már azon volt, hogy elhajítja, de aztán az jutott eszébe, hogy milyen poén lenne beletűznie a hajába. Többszöri próbálkozásra úgy ahogy sikerült is neki, de nem állt benne normálisan, mert túl durva szálú haja volt ahhoz, hogy akármi is megfogja.

Meg akarta mutatni Norvégiának, mit talált, így a keresésére indult; végigszáguldva a táboron viszont sehol sem találta. Megkérdezte hát egy harcostól, akivel összehozta az útján a sors, hogy nem-e látta-e. Ő a közeli folyó felé mutatott, és Dánia válaszra sem méltatva rohant arra.

Norvégia egy nagyobb szikla tetején ücsörgött egyes-egyedül. Dánia tudta, hogy valakivel beszélget, talán az egyik képzelt (vagy nem annyira képzelt) barátjával, akit csak ő láthat; nem nagyon érdekelte. Felmászott mellé, és mivel Norvégia kivételesen nem vette észre, jól oldalba bökte. A fiú szinte ijedten rezzent össze.

– Most elriasztottad a folyó szellemét – sziszegte.

Dánia csak nevetett.

– Áá, szóval vele beszélgettél!

– A saját érdekedben remélem, hogy nyomós okod volt erre… – Végigmérte, majd feltűnt neki valami. – Mi az ott a hajadban? Újabban te is átmentél kereszténybe?

Dánia a fejéhez kapott, és kitépte a hajából a csatszerűséget.

– Nem, neked hoztam – mondta vigyorogva. Kihúzkodta a benne ragadt hajszálakat, majd összeborzolta Norvégia haját és feltűzte neki a frufruját. A fiú arcán megjelent egy nehezen azonosítható érzelem, talán a meglepettség, és egy pillanatra hirtelen már nem volt olyan sápadt. Dánia nevetett, mert Norvégia nagyon szokatlanul nézett ki így, félretűzött hajjal. Norvégia megcsóválta a fejét, és kiszedte a keresztet a hajából. Dánia már-már azt hitte, hogy elhajítja, de nem; ujjaival kifésülte az összekócolt tincseket, és bal oldalra tűzte a csatot, még véletlenül sem a hajának azon részét félrefogva, ami a szemébe lógott volna.

Dánia megállapította, hogy van, ami jobban áll Norvégiának.