2017. szeptember 20., szerda

Until My Feet Bleed and My Heart Aches 3

Kicsit sokáig tartott ennek a fejezetnek az érkezése, tudom, de ezen most sokkal több javítanivaló volt, mivel amikor fordítottam, nem volt netem, így csak papíralapú szótárat tudtam használni. Amiért nem ugrálok, koris szakkifejezések pedig véletlenül sincsenek benne. :D Meg ugye ott vannak a saját ficeim is. ^^ És akkor hadd ajánljam Celdria fordítását, amit én bétázok: Mint egy Tündérmese (Like a Fairytale)


3. fejezet
Who Are We (To Turn Each Other's Heads)


A következő év edzéssel és tánccal, edzéssel és fitnesszel, és még több edzéssel telve suhant el. Yuuri keményebben igyekezett, mint valaha. Végre betöltötte a korhatárt, hogy kvalifikáljon a nemzetközi korcsolyázásba, és több elhatározással, mint azelőtt valaha vetette magát a kvalifikáló versenyekbe. Úgy korcsolyázott, mintha az élete múlna rajta. A szülei és a nővére az összesre eljöttek, büszkén szurkoltak neki a pálya széléről, és az edzője, egy szigorú férfi, aki a Hiroki Tanaka névre hallgatott, és visszavonult Hasetsuba pár évvel ezelőtt korcsolyázást tanítani, elégedetten nézte, amikor sikerült neki valamelyik ugrás, amin az utóbbi két évben dolgoztak.

A munkája kifizetődött, Yuuri keresztülsuhant a kvalifikáló versenyeken, és mielőtt ez tudatosult volna, már egy repülőn ült Franciaország felé, élete első Junior Grand Prix versenyére.

Yuurinak azt mondták, hogy Franciaország az egyik leggyönyörűbb ország a világon, de alig fogott fel valamit belőle attól a pillanattól fogva, hogy a repülő landolt addig, hogy egy sípszó jelezte a verseny kezdetét. Ez volt az első Junior Grand Prix-je, és rettegett. Pénzügyi okok miatt a családja Japánban kényszerült maradni ahelyett, hogy vele repüljenek, és habár megígérték neki, hogy nézik otthonról, az egyszerűen nem ugyanolyan érzés volt, mintha ott lennének. Hiányoztak a szülei, hiányzott Mari, hiányzott Yuuko, aki valószínűleg most is az Ice Castle-ban dekkolt. Vicchan különösen hiányzott neki, és azt kívánta, bár megengedték volna, hogy legalább megnyugtatásul elhozza a kutyát. Az egyetlen ember, akit elhozhatott, az az edzője volt, és míg Tanaka mogorván támogatást nyújtott neki, nem álltak annyira közel egymáshoz, és ez nem volt ugyanaz.

Az egész olyan képtelennek tűnt Yuuri számára, és valószínűleg ez a teljesen elhatárolódó érzés volt az, ami engedte neki végigcsinálni az első eseményét. Az idegesség, ami általában elfogta, most nem volt jelen – de csak azért, mert folyamatosan azt várta, hogy hirtelen felébred, és rájön, hogy mindez csak egy álom volt. Isten tudja, eleget álmodott arról az utóbbi két évben, hogy végre bejut a Junior Grand Prix-be. Hogy ez tényleg valóra vált, hihetetlenül furcsa volt és eléggé nyugtalanító.

Yuuri meglepetésére és nagy örömére harmadik helyezést ért el az első versenyén, ami tényleg eljuttatja a döntőbe, ha jól szerepel a másodikon.

A következő versenye Oroszországban volt, és Yuuri kényszerítette magát, hogy ne vonja el a figyelmét olyan gondolatokkal, pontosan mit képvisel számára az az ország. Minden alkalommal, amikor az orosz éles sorait hallotta mások szájából maga körül, csak Viktorra tudott gondolni, ahogy svinyának hívja, és hogy ég a mellkasa és a szemei. Viktor odavolt a Skate Canadán elnyerni a szíveket és az érmeket, de Yuuri számára attól még ugyanúgy jelen volt Oroszországban.

Amikor Yuuri az első alkalommal lépett a jégre az orosz pályán, Viktort látta a tömeg összes arcában, minden szóban, ami elhangzott. Rémült volt, de furcsa módon ez a képzet segített. Mindenki, aki őt nézte, Viktor volt abban a pillanatban, és Yuuri azért korcsolyázott, hogy bebizonyítsa, nem volt igaza, hogy mindenki rosszul gondolta, aki szerint nem tudja megcsinálni, aki kételkedett benne. Jobban összpontosítva ugrott és forgott a jégen, mint valaha, és csak alkalmanként botlott meg kicsit az érkezésnél.

Mindezek ellenére még mindig ő volt az egyik legfiatalabb korcsolyázó ott, és egyesek az idősebbek közül már négyszereseket adtak elő, olyasmit, amit Yuurinak még el kellett sajátítania. A zsűri szigorú volt, és pontokat vesztett a technikai elemeknél, de nagy megkönnyebbülésére az előadói pontok magasak voltak, és enyhén magasabbra emelték, mint ahol egy cseh korcsolyázó volt az utolsó junioros versenyző évében, és a harmadik helyen végzett.

A pillanat káoszában alig tudott gondolkozni, nem hogy kitalálja, mit jelent ez igazából, de azután, hogy kicsit kábultan festve elfogadta a medálját, Tanaka mosolyogva félrehúzta, és arrafelé mutatott, ahol a ponttáblák mutatták a verseny összes korcsolyázójának kombinált eredményét, és a top hat félkövéren ki volt világítva a tetején.

Yuuri neve ott volt. Megy a döntőbe.


*


Mielőtt az olaszországi döntőre repült volna, Yuuri először hazament Hasetsuba meglátogatni a családját. Az anyukája rögtön megölte, ahogy bejött az ajtón, az apukája büszkén mosolygott rá, és megveregette a hátát, a nővére pedig szeretetteljesen összeborzolta a haját. Még mindig nem teljesen értették a sportot, vagy hogy mit jelentett neki egy hely a Junior Grand Prix döntőjében, de Yuuri ennek ellenére végtelenül hálás volt a támogatásukért. Nem fogják elkísérni, és így addig sütkérezett a figyelemben, míg tudott, és elhatározta magát, hogy büszkévé teszi őket.

Vicchan izgatottan köszöntötte, amint a szobájába lépett, felugrált a gazdájához, és izgatott nyalásokkal borította el az arcát. Yuuri nevetve engedte neki, ahogy a pudli meleg szőrbe temette a kezeit. Bizonyos értelemben Vicchan hiányzott neki legjobban, és az utazás a Grand Prix-re volt a leghosszabb idő, amit valaha egymástól elválasztva töltöttek.

Yuurinak hiányzott mindegyikük, és amennyire élvezett korcsolyázni a Grand Prix-n, annyira szép volt otthon lenni, még ha ez csak rövid időre is szólt.


*


Túlságosan is hamar lett vége a Japánban töltött idejének, és ismét repülőn találta magát, amint Olaszországba, a Junior Grand Prix döntőjére tartott. Ő és Tanaka egy héttel előbb utaztak el, hogy Yuurinak elég ideje legyen gyakorolni és megszokni a várost. Szerencsétlenségükre ennek pont az ellentétes hatása volt, és Yuuri állandóan ideges volt. A kvalifikáló versenyeken az idegei gyanúsan távol voltak, de ahogy a döntő egyre jobban közeledett, teljes erővel visszatértek, csavarodtak és tekeregtek a gyomrában, és majdhogynem fizikálisan betegnek érezte magát tőlük.

Nyugtatásul próbált gyakorolni, hogy elvesszen a jégen úgy, ahogy ez régen segített neki az Ice Castle-ban Hasetsuban, de nem tudott. A korcsolyázás, ami mindig az a vigasz volt, amihez a külvilág kizárása érdekében fordult, most a szorongása forrása volt, és ahogy a döntő napja még jobban közeledett, élve felzabálta belülről.

Végül egy a rövidprogram előtti napon történt katasztrofális edzés után, ahol Yuuri elrontotta az összes ugrását, és annyiszor a jégbe ütközött, hogy a készenléti orvos újra és újra agyrázkódás gyanújával vizsgálta meg, Tanaka elrendelte neki, hogy pakoljon össze arra a napra, és tartson szünetet. Yuuri makacsul megtagadta, addig akart újra és újra gyakorolni, míg – ha szükséges – véreznek a lábai, de Tanaka kitartott emellett, és Yuuri végül megadta magát. Nem akarta, hogy egy gyerek módjára fizikálisan lerángassák a jégről, ahogy az idősebb férfi megfenyegette.

Ehelyett Tanaka elvitte várost nézni abban reménykedve, hogy egy kis idő távol a pályától lenyugtatja az idegeit. Azonban pont, hogy az ellentétét tette.

A város fura volt Yuuri számára a régi, kanyargós építészetével és a macskaköves utcáival. Az emberek fura nyelveken csevegtek körülötte, és Yuuri teljesen elveszve tapadt Tanaka oldalához. Csak alapszinten értett angolul, semmit olaszul, és vágyott az otthon vigaszára és a japán könnyen áradó hangjaira maga körül. Még az étel is furcsa volt, és Yuurinak nem volt étvágya, ahogy kiszedte ugyan a tányérjára, de alig evett belőle valamit. Gondolatban katsudon után áhítozott, anyukája házi készítésű katsudonja után, és az egész megnyugtató meghittség után, amit az magával hozott.

De semmit sem kaphatott meg ebből. Az anyukája több ezer kilométer távolságra volt tőle Hasetsuban, és még ha itt is lett volna, Yuuri megeskette magát, hogy a katsudon különleges. Csak akkor ehette, amikor nyert. Ami azt jelentette, hogy ha most olyat akart enni, akkor először nyernie kellett.


*


A rövidprogram napja naposan és derülten virradt, és Yuuri úgy érezte, hányni fog. Előző este teljes erővel rászakadt annak a valósága, hogy mit kell csinálnia, és rettegett. Rettegett a tömegektől, akik nézni és ítélkezni fognak fölötte. Rettegett a többi korcsolyástól és attól, hogy mindannyian milyen jók voltak. Rettegett, hogy hibázni fog, hogy minden kemény munkája a semmiért lesz, hogy soha nem lesz jó korcsolyázó, hogy soha nem tud Viktor riválisa lenni, hogy csak egy hülye kis malac, ahogy Viktor is mondta.

Tanakának aznap reggel a pályához kellett rángatnia, tartania kellett neki egy erőltetett buzdító beszédet, és nyilvánvalóan nem tudta, hogyan kezelje Yuuri szünet nélkül növekvő pánikját. Yuuri egy szót sem fogott fel belőle, mert túlságosan el volt veszve a saját fejében.

A pályánál átöltözött a kosztümjébe, mielőtt befedte volna a japán korcsolyázók szokásos sötét kék és fekete cipzáras dzsekijével. Hidegen és metszően felcsendült a bemelegítést jelző csengő, és Tanaka a pályához kísérte, ahogy Yuuri kétségbeesetten próbálta kizárni a tömeg tompított kiabálását.

Amint kilépett a pályára, elvakították a minden oldalról jövő fények, reflektorok és a fényképezőgépek vakui. A zaj süketítő volt, ahogy több ezer ember csevegett, nevetett és szólongatta egymást. A többi korcsolyázó már a jégen volt, páran könnyed bájjal kanyarogtak körben, a külső oldalon, míg mások középen forogtak és ugráltak. Yuuri érezte remegni a lábait, ahogy levette az élvédőket, amiket hordott, és kilépett csatlakozni hozzájuk.  


*


A bemelegítés rosszul ment. Nem volt rá más szó. Pont, ahogy az előző napon Yuuri elrontotta az ugrást, amit megpróbált, és ez az idegességét csak újabb fokra emelte. Egy leszúrt rittberger volt, az egyik kedvenc ugrása, de ahogy felgyorsult az elrugaszkodáshoz, elkapott egy pillantást a hullámzó tömegről, a több ezer emberről, amint várakozva nézik, és a figyelemelterelés elrontotta az érkezését, és fájdalmasan, egész hosszában elvágódott a jégen.

A tömeg elengedett egy csalódott sóhajt a látványra, ami csak arra szolgált, hogy még jobban fokozza Yuuri szorongását. Az arca vörösen égett a szégyentől, ahogy feltápászkodott a hideg jégről, ahol kiterülve landolt a hátán.

Amikor újra a talpán volt, korcsolyázott pár alapmozdulatot, keresztülsuhant egy holdon, és próbálta visszaszerezni a lendületét, igyekezett visszaidézni az izgalmat és a lelkesedést, amit akkor érzett, amikor Franciaországban és Oroszországban korcsolyázott. De nem sikerült. A tét túl magas volt itt, és az elméjét elkapta a lefelé spirálozó aggodalom, amiben egyre mélyebbre és mélyebbre merült minden múló pillanattal.

Végül felhangzott a bemelegítés végét jelző csengő, és hálásan hagyta el a jeget, és kerülte Tanaka pillantását.

Csendesen a várakozóterembe ment, ahol be volt kapcsolva a televízió, hogy tudósítsa a többi korcsolyázó előadását. Először egy olasz jött, aki hazai pályán korcsolyázott, és a tömeg megőrült. Yuuri ugyanúgy hallotta a kántálásukat maga fölül, ahogy a tévéből, és a stadion remegni tűnt a dobogó lábaktól. A korcsolyázó tett egy kényelmes kört a pályán, integetett a rajongóinak és vigyorgott, mielőtt végül a helyére állt középen, és elkezdte a rutinját.

Jó volt. Nagyon jó. Yuuri a képernyőhöz ragadt, nem akarta nézni, de nem tudott elfordulni. Attól a tudattól, hogy hamarosan ő lesz ott a jégen a tömeg és a zsűri előtt, úgy érezte, mintha valaki a hasába nyúlt volna, és gonosz rántásokkal megcsavarta volna a belső szerveit.

Egy örökkévalóságként érződő idő után a másik korcsolyázó egy meghajlással befejezte a rutinját, és a tömeg mennydörgő tapsban tört ki. Yuuri érezte felgyorsulni a lélegzetét, a szíve zakatolt, és olyan érzést keltett, mintha ki akarna lépni a mellkasából.

Kicsit levegőért kapkodva lesüllyedt az egyik székre, hogy visszakapja az irányítást áruló teste fölött. A terem másik feléből Tanaka jelzett neki, hogy kövesse, és a szemei aggodalmasan szűkültek össze látván Yuuri szorongását. Yuuri másodikként korcsolyázott, és addig fel kellett mennie a pályára, míg az olasz megkapta a pontjait a kiss and cryban.

A pálya felé visszafelé sétálva Yuuri próbálta lenyugtatni a légzését azokkal a meditációs gyakorlatokkal dolgozva, amiket Minako tanított neki. Ez segített neki ideiglenesen, de amint visszalépett az aréna vakító fényeibe, az elért nyugalom minden látszata eltűnt.

Remegő kezekkel cipzárazta le a dzsekijét, odaadta Tanakának, és felfedte alatta a ruháját. Egy laza, sápadt zöld felső volt alatta egy fekete nadrággal, aminek a varrása mentén zöld hullám kanyargott lefelé. Tanaka minden eltűnőt elutasított.

Kilépve a jégre Yuuri ökölbe szorította a kezét, és körmei finom bőrébe vájtak, mielőtt ellökte magát és középre siklott, hogy felvegye a kezdő pozícióját. A többi korcsolyázóval ellentétben előtte nem üdvözölte a tömeget, túlságosan lefoglalta, hogy úgy tett, mintha nem léteznének. Így tenni egy újabb gyakorlat volt az Ice Castle-ból, és amikor befejezte, nem látott mást, csak Yuukót szurkolni a palánk mellől.

Felcsendültek a zene első hangjai, egy édes és lassú dallam, amit Tanaka választott neki. Yuuri témája erre az évre az ártatlanság volt, újra egy választás Tanakától. Elmagyarázta neki, hogy Yuuri erősségeire akart játszani, hogy megadja a tömegnek, amit elvártak, és Yuuri nem vitatkozott rajta ezen.

Yuuri ideiglenesen elveszve a zenében korcsolyázott, és karjait kinyújtva keresztülsiklott a jégen. Az első pár mozdulat jól sikerült, és majdnem megnyugodott. Meg tudja csinálni. Sikerülni fog.

Felgyorsulva az első ugráshoz elkapta pillantásával az egyik tévékamerát, amint az lassan panorámaképet készített a pálya fölött, hogy elkapja, míg ugrik. Abban a pillanatban minden, amire Yuuri gondolni tudott, a családja és Yuuko volt, mindannyian elvárásokkal telve nézték őt otthonról. A gondolat megrémítette, kizökkentette az összpontosító állapotából és emiatt rosszul rugaszkodott el, és a bal lába majdnem kibicsaklott. Megpördülve a levegőben éppen csak bepasszírozta az elvárt fordulatokat, de a rossz indulás elferdítette az érkezését, és a jobb lába megbicsaklott, ahogy rossz szögből érte a jeget, és kiterült.

A tömeg nyögést hallatott, és Yuuri a folytatásra elhatározva magát újra felküzdötte magát. De a rossz ugrás kizökkentette, és ezt érezni tudta a következő sor mesterkélt mozgásán, a forgásai ügyetlenek voltak, a lépéssora gépies, és hiányzott belőle minden érzelem, ami általában megnyerte neki a pontokat, amikre rettenetesen szüksége volt. Csak egy hajszálon múlt a második ugrás landolása, egy tripla leszúrt rittbergeré, de még azt is rossznak érezte. Nem volt benne az a kecsesség és az egyensúly, amihez szokott. A szíve zakatolása és a kapkodó légzése elvonta a figyelmét, és alig tudott koncentrálni.

Az utolsó ugrása, egy tripla-dupla kombináció majdnem olyan rosszul sikerült, amint az első. Habár nem esett el teljesen, Yuuri még mindig ügyetlenül érkezett, rákényszerülve arra, hogy megérintse a jeget, hogy talpon tartsa magát. Mire egy utolsó forgással befejezte a rutinját, nem akart mást, mint lejönni a jégről, és otthagyni a tömeget, valahová a nyugalomba vonulni, ahol egymagában le tud törni.

De először arra kényszerült, hogy a kiss and cryba menjen, hogy megkapja a pontjait. Csalódottság áradt szét Yuuri mellkasában, amikor bejelentették őket. Elméletben tudta, hogy nem lehet jó, de a valósággal attól még nehéz volt szembe nézni, a kínosan alacsony pontszámok gúnyolódtak vele a képernyőn. Amint lehetett, elhagyta az arénát, és visszaharcolta az el nem hullatott könnyek égését a szemeiből. Tanaka követni akarta, de meghátrált Yuuri kifejezését látva.

Yuuri legalább ezért hálás volt. Csak egyedül akart lenni.


*


Végül egy elhagyatott, üres, a fő stadion felé vezető útból kieső raktárhelyiségben találta magát. Yuuri csak akkor engedte meg magának, hogy sírjon, amikor becsukta az ajtót, és lesüllyedt a földre.

Térdeit felhúzva a mellkasához nyugtatta rajtuk a fejét, és engedte, hogy a zokogás rázza a testét, míg érezte a könnyek meleg nedvességét lesiklani az arcán a földre.

Elrontotta. Olyan keményen dolgozott, hogy ide jusson, a szívét, a lelkét és az életét tette a korcsolyázásba, és amikor ez valóban számított, nem tudta mindezt egyben tartani. Túlságosan félt, túl ideges volt, és ez elrontotta a rutinját. Most már nem volt arra mód, hogy aranyat nyerjen.

Yuuri dühösen megdörzsölte a szemét, ahogy próbálta eltüntetni a könnyeket, de azok folyamatosan hullottak, és végül feladta. Mindennél jobban szerette volna magánál tudni Vicchant. Vicchan volt az, aki megnyugtatta az ilyen pillanatokban ezelőtt, aki mindig kedves és türelmes volt vele, és nem ítélte el semmiért.

Yuuri a saját gondolataiba mélyedve, az ajtótól elfordulva nem vette észre azt, amint az halkan nyikorogva kinyílik. Ahogy az alakot sem, aki benézett. A valaki megtorpant, ahogy felfigyelt a földön egyedül síró fiúra, és egy pillanatra úgy festett, mintha be akart volna lépni a szobába, hogy megvigasztalja. De valami visszahúzta és habozott, mielőtt figyelmesen, lábujjhegyen újra becsukta az ajtót, és gyengéden bezárta, hogy ne riassza meg a fiút azzal, hogy látta, és eltűnt a folyosón egy ezüstös hajvillanással.


*


Amint Yuuri kisírta magát, felkelt, leporolta a ruháját, és elment megkeresni Tanakát. A sírás segített egy kicsit, és kezdte valamivel jobban érezni magát, habár semmi sem tudta kárpótolni a fájó csalódottságot, ami még jelen volt, akár egy ásító lyuk a mellkasában.

Amikor elmagyarázta Tanakának, mit akar tenni, a másik zavartan egyetértett, de nyilvánvalóan nem akarta tovább bosszantani Yuurit. Némi alkudozás után használta az igazolványaikat, hogy visszaengedjék a pályához, ahol éppen elkezdődött a felnőtt férfi rövidprogram. Yuuri minden egyes korcsolyázó előadását végignézte, feszülten figyelte, hogyan mozogtak, hogyan hozták helyre, amikor rosszul sikerült egy ugrást, hogyan mosolyogtak a valós érzelmeiket mélyen temetve, végig mindenen keresztül.

Majd’ egy órának tűnő idő után az utolsó korcsolyázó siklott ki a pályára. Sötét színekbe öltözött, a kék és a fekete kihangsúlyozta testének minden vonalát, és ezüst haja mintha ragyogott volna a fények alatt. Volt valamiféle enyhe smink a szeme körül, sötét vonalak emelték ki íriszeinek kékeszöld ragyogását.

Viktor komoran, majdnem veszélyesen festett ott kint a jégen. Az eltelt év kegyes volt hozzá, a vállai kiszélesedtek, és az arca több férfias vonást vett magára, és kiemelte vonásai éles szépségét. A zene, amire korcsolyázott, pont olyan veszélyesen gyönyörű volt, mint ő, egy sötét keringő, ami körülfolyt a helyiségen, ahogy forgott.

A gyakorlat gyönyörű volt, egy kétszemélyes tánc egy láthatatlan partnerrel. Két ember, egy hús és vér, és a másik egy fantáziakép volt, akivel egy örökös táncba zárva egymás körül keringtek, egymásba fonódtak és tekeredtek.

A tömeg megőrült érte, eufórikusan ordított minden alkalommal, amikor Viktor ugrott, és minden elrugaszkodása kecses, minden érkezése tökéletes volt. Yuuri figyelte, és képtelen volt félrenézni. Ez egy emlékeztető volt, mondta magának, ahogy transzba esve bámulta. Ez az, amiért jónak kell lenned. Ez az, amiért jobbnak kell lenned.

Amikor Viktor végül befejezte a rutinját, a tömeg a talpain volt, toporzékolt, állva éljenzett és tapsolt. Viktor meghajolt, integetett és mosolygott az embereknek, akik körbe vették őt, és kántálták a nevét. Megfordult, hogy nyugtázza a mögötte álló embereket is, és egy pillanatra Yuuri megesküdött volna, hogy Viktor észrevette őt, a kis japán fiút álldogálni az edzőjével messze, a pálya túloldalán, félig elmerülve az árnyékokban. Majdnem el tudta hinni, hogy látta az integető kezet enyhén habozni, Viktor szemei egy kicsit kitágultak, ahogy elfordult, de természetesen mindez csak a képzelete volt. Viktor arrogáns és gyönyörű, és Yuuri csak egy újabb felismerhetetlen arc volt a tömegben.

Elfordult, mielőtt bármi mást látott volna, és eltűnt az árnyékokban.


*


Azon az éjszakán Yuuri alig aludt, lelki szemei előtt újra és újra lefuttatta a kűrjét. Minden mozdulatot, minden lépést, minden ugrást. Mindennek tökéletesnek kell lennie.

Viktort látni aznap egy emlékeztető volt. Egy emlékeztető arról, miért kell mindezt csinálnia, miért akart bármi másnál is jobban a legjobb lenni a világon. Viktor korcsolyázása briliáns volt, már egy legenda volt a műkorcsolya világában. Ha Yuuri le akarja győzni egy napon, meg kell kerülnie a félelmét, bármi áron meg kell tudnia tartani az összpontosítását.

Meg tudja csinálni, mondta magának a szobája sötétségében, a messzi plafonra szegezve szemeit. Lehetséges, hogy ma elrontotta, de meg tudja csinálni. Képes rá. Muszáj.


*


Yuuri ezzel a gondolattal kezdett bele a döntő második napjába. Még mindig rettegett, az semmi módon nem múlt volna el, de a koncentrációja és az elhatározottsága új forrást talált. Viktort korcsolyázni látni tegnap pontosan az volt, amire szüksége volt, és újult magabiztossággal lépett ki a pályára.

A bemelegítés alatt mellőzött minden ugrást. A tegnapi bemelegítés alatt elrontott leszúrt rittberger volt az, ami igazán felrúgta a hitét a saját képességeiben, és az rontotta el a kis esélyét arra, hogy hibátlanul végigcsinálja a rutint. Nem fogja kétszer ugyanazt a hibát elkövetni.

Yuuri korcsolyázott először a kűrben, és míg a többiek elhagyták a jeget bemelegítés után, ő ott maradt, gyorsan a palánkhoz csúszott odaadni Tanakának a dzsekijét, mielőtt visszament volna a pálya közepére, hogy felvegye a kezdő pozícióját.

Pisszegés futott át a stadionon, ahogy felcsendült a zenéje első pár hangja, és engedte a gyengéd zongorás dallamnak, hogy átmossa pár pillanatra, mielőtt megmozdult, és lassú, lendületes mozdulatokkal, csukott szemmel korcsolyázott. Yuuri figyelmen kívül hagyta a tömeget és a kamerákat. Az elméjében csak ő, a jég és a minden mozdulatát vezető zene volt jelen.  

A dal puhán és édesen illeszkedett a témához, amit Tanaka választott. Emlékek hosszú, csendes kocogásokról a parton, az ugrabugráló Vicchannal az oldalán, és a napfény első sugarainak szépsége, melyek feltörtek a horizonton a hullámok fölött. A családja, a mosolyaik és a nevetésük körülötte, amint elárasztják a szeretetükben. Az onsen melegsége és Hasetsu szépsége.

Yuuri messziről hallani tudta a tömeg éljenzését, de ők nem voltak fontosak. Azzal a kecsességgel, ami hiányzott belőle előző napon, Yuuri felkészült az első ugrására, egy tripla salchowra. Egy pillanatra majdnem habozott, ez volt az első ugrása a tegnapi katasztrófa után, és mindig is utált a salchowokat. De ehelyett elhessegette a gondolatot, és helyette annak a salchownak az emlékére koncentrált, amit az előtte lévő napon Viktor rutinjában látott. Elegáns és könnyed volt, és ha Yuuri egy napon Viktor ellen akart versenyezni, az övé sem lehet kevesebb.

Viktorral a gondolataiban vetette magát az ugrásba, forgott a levegőben, és tökéletesen érkezett, a szemei meglepetten pattantak fel, ahogy a tömeg szurkoló kiabálása elérte.

A hirtelen a büszkeségtől feltöltve Yuuri folytatta a korcsolyázást, keresztültáncolt a jégen, és légkönnyűnek érezte magát. Megcsinálta, meg tudta csinálni. A lépéssorozatban az összes lépése precíz, minden forgása feszes és összeszedett volt. A következő ugrása – egy kombináció – tökéletes volt.

A legjobb tudása szerint korcsolyázott, mindent jól csinált, megvadította a tömeget, akár csak Viktor, és ez nagyszerű érzés volt.

Yuuri újabb forgásba perdült, nézte, amint a fények és a tömeg elmosódott körülötte. Futó pillantásokra el tudta kapni a kamerák feketéjét, amint ráfókuszálnak, és a fények éles fehérségét, a színes foltokat a tömegből, fekete, barna, szőke haj, és az ezüst rövid villanását.

Kimerültség kezdett el felépülni a végtagjaiban, ahogy a rutin befejezése felé közeledett, de nem engedte láttatni, amíg a dallam utolsó hangja el nem halt, és egyedül hagyta a jégen. Előre hajolva, kimerülten kapkodott levegőért, mielőtt visszafordította a fejét a tömeg felé, ami neki éljenzett, míg kiáltásaik visszhangzottak a stadionban.

Melegség áradt szét a mellkasában, és Yuuri nem tudta visszatartani az arcán szétterjedő vigyorgást, az ereiben száguldott az adrenalin. A tömeg neki éljenzett, és Yuuri a világ csúcsán érezte magát.


*


Azután, hogy végül elhagyta a jeget, Yuuri összetalálkozott Tanakával, aki elkísérte a kiss and cryba kivárni a pontjait. Yuuri kimerült volt, mindent beletett a kűrjébe, és most minden, amit szeretett volna az volt, hogy összeeshessen és aludhasson napokig, aztán ehessen egy extra nagy tál katsudont, és újra aludhasson. De először ki kellett várni a pontjait, és az idő megnyúlt, ahogy a zsűri tanakodott, mint döntsenek a sorsáról.

Amikor végül megérkeztek a pontok, Yuuri mégis megdöbbenten pislogott. Elolvasta őket, aztán másodszorra és harmadszorra is el kellett olvasnia őket. Magasak voltak. Nagyon magasak.

Tanaka hátba veregette, és a kamerák ráközelítettek meglepett arcára, de mindez összemosódott Yuuri számára. Úgy érezte, a szíve menten kitör a mellkasából, és ez többé nem csak a kimerültségtől volt.

Megcsinálta.


*


Amikor az utolsó korcsolyázó befejezte a rutinját, és a végső pontokat kiszámolták, Yuuri negyedik helyen állt a ponttáblázaton, csak egy törtszámmal a korcsolyázó mögött, aki bronzot nyert. A szörnyű rövidprogramja meglehetősen lehúzta az összesített pontszámát, de az előadása a kűrben felrepítette a rangsoroláson, és ezért büszke volt magára.

A bukása a rövidprogramban még mindig égetett, és akárhányszor gondolt rá, még mindig érezte a megalázottság éles szúrását, de ezt eltompította a befejezett kűrje után neki éljenző tömeg emléke, a zsűrik arcán ülő apró mosolyok, amint a pontjait adták, egy magasabb pontszámot, amit valaha ezelőtt elért.

Tanaka mellett állva nézte a három érmest, amint felléptek a pódiumra, és az éljenző tömegnek mosolyogva és integetve átvették a medáljaikat.

A junior világbajnokság volt számára a szezon következő versenye, és Yuuri megígérte magának, hogy következő alkalommal ő lesz az, aki ott áll a pódiumon egy medállal a nyakában.


*


Három hónappal később, a junior világbajnokság vége után Yuuri a dobogó legalacsonyabb fokáról találta magát bámulni a tömegre, és egy ragyogó bronz medált szorított izzadt kezében.

Az érem meleg volt a tenyereiben, és minden erejével kapaszkodott bele attól rettegve, hogy hirtelen eltűnik. Annyit dolgozott a Prix és a világbajnokság közötti hónapokban, keményebben edzett, mint életében valaha. Maga a verseny összefolyt a fényekben, színekben és éljenző tömegben, és most végre, végre ott állt a dobogón, elismerték az eredményét. Lehet, hogy nem első helyezés volt, de egy kezdet. Még volt egy szezonja a juniorok között, mielőtt a szeniorok közé léphetett volna, és Yuuri elhatározta, hogy minden pillanatát kiélvezi.

Idén megelégedett a bronzzal, de jövőre ez máshogy lesz. Jövőre aranyat fog nyerni.


*


Az éremceremónia után, Tanakával az oldalán, az épületből kifelé menet húzta maga után a bőröndjét, amikor egy ismerős orosz hangot hallott átlebegni a maga mögötti zaj fölött. Gyorsan hátrapillantott a válla fölött, és Viktort látta álldogálni a zsúfolt folyosón, amint csendesen beszélt az edzőjével, és szokás szerint egy aranyérem függött a nyaka körül.

Az ezüsthajú férfi egy lendületes gesztikulációt tett a levegőben, félig megfordult közben, és egy pillanatra a szeme elkapta Yuuriért. A kék összekapcsolódott a barnával, és Viktor szünetet tartott a mondatban, ahogy Yuuri bámulta.

Viktornak fogalma sem volt, hogy ki volt ő. Hogyan is lehetne? Yuuri lehet, hogy egy korcsolyázó volt, de különböző korosztályban voltak, és valószínűtlen volt, hogy a nagy és hatalmas Viktor Nikiforov tudomást venne a junior bronzérmesről. És ezelőtt az egyetlen alkalommal, amikor valaha találkoztak, Yuuri egy rajongó volt a több ezer között, akivel találkozott, és akit rögtön elfelejtett.

Viktor enyhén kinyitotta a száját, mintha újra meg akart volna szólalni, de Yuuri elfordult, mielőtt hallhatta volna a szavakat, és eltűnt a tolongó tömegben a folyosón. Viktor valószínűleg úgy is mást nézett végül is. És Yuuri nem akart Viktorral beszélni. Még nem. Addig nem, amíg nem volt jobb, amíg valódi vetélytárs nem volt.

Addig nem, amíg nem nyert aranyat.


*


[Oldal: 1/ 27]
[ Oldal 1, 2, 3, 4, 5 … 27 Következő ]

{névtelen}
Nem hiszem el, hogy Viktor újra nyert! Két világbajnokság zsinórban, és még csak 18. :D
            {névtelen}
             Tudom, ugye?! A fiunk olyan gyorsan felnő. ♥
             {névtelen}
             A négyszeres flipje olyan gyönyörű volt a kűrjében. :O Nagyon megérdemelte az aranyat. 

{névtelen}
Meg tudná mondani valaki a zenét, amit Viktor használt a kűrjében? Olyan szép volt!
            3 válasz [Mutasd]


{névtelen}
Viktor programja nagyon erős volt idén, látni lehet, mennyit fejlődött a szenior debütálása óta.
          {névtelen}
           Teljesen egyetértek veled, anon.

{névtelen}
Hé, srácok, ez a hely arra van, hogy megvitassuk az összes korcsolyázót a világbajnokságról! Tudom, hogy mindannyian imádjuk Viktort, de mindenki visszafoghatná magát egy kicsit. XD
        {névtelen}
        De Viktor messze a legjobb volt! Muller elrontotta a kűrt, Hernandez elesett az utolsó kombinált ugrásban, Leenek idén egyáltalán nem volt erős programja, és a másik kettő jó volt, de egyszerűen nem tudták felvenni a versenyt Nikiforovval.
         {névtelen}
         Nem tudom, nekem eléggé tetszett Lee programja.
         {névtelen}
         Hülyéskedsz? Egyáltalán nem illett hozzá!

{névtelen}
Nikiforovval a sorban senkinek sem volt esélye, unalmas volt nézni a kűrt, mert már mindenki tudta, hogy ki fog nyerni. Legalább a junioroknál volt egy jó kis verseny!
        {névtelen}
        Igen, mindannyian olyan jók voltak! Különösen tetszett az a kis japán gyerek, ő nagyon jó volt a korához képest.
        {névtelen}
        Aw, igen, édes volt. ♥ ♥
        {névtelen}
        Remélem, hogy jön jövőre is, ígéretes korcsolyázónak fest!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése