2017. június 21., szerda

Fesztivál

Fiatal metál!Vitya akcióban. Mert csak nem hagyott nyugodni az a szösz, amiben utalt rá, hogy átszökött Finnországba koncertre. Viktor első egyéjszakás kalandja egy olyan saját szereplővel, akit valószínűleg nem fogok felhasználni többet, meg Sasha is megemlítésre kerül a Mesélő matrjoskából
Itt a másik, ahonnan indult: Tusvonal
Írtam egy posztot a nyári terveimről, itt olvasható


Elégedetten nézett végig a tükörből visszaköszönő sápadt tinédzseren. Haját fonott copfba fogta, mert a tapasztalatokból ítélve nem túl jó ötlet szabadon hagyni egy buliban, utána fél órán át rángathatná a csomókat. Sötét sminket vitt fel magára, olyan erőset, amire Lilia azt mondta volna, hogy nem való utcára. A körmeit már tegnap kilakkozta, legalább azzal nem kellett foglalkoznia. Felkapta magára a nightwishes pólót és a legszakadtabb fekete farmert tornacsukával, és elindult a szállásról.

Világos este volt, júliusban jártak, aznap kifejezetten hőség volt, amikor megérkezett Helsinkibe. Maga a város már nem izgatta, sokszor járt itt – a rock fesztivál viszont annál inkább.

A tér elkordonozott bejáratában kapott egy rikító karszalagot, és elvegyült a lüktető tömegben. A színpadon már játszott egy banda, és előre furakodott, hogy jobban lásson. Jól érezte magát az élő-lélegző embertömegben, és már előre tudta, hogy ma is fog valami őrültséget csinálni, amiért Yakov ordibálni fog vele – ha egyáltalán megtudja.

Többször is összeütközött valakivel a válla, majd az illető felé fordult, és magyarázott valamit finnül.

- Nem beszélek finnül – mondta gyorsan, mire a fiú (mert nem lehetett sokkal idősebb nála) angolra váltott.

- Bocs.

Ismerte ezt a pillantást, amivel végigmérte, és kihúzta magát; körülbelül ugyanolyan magasak voltak, a másiknak széltől kócolt gesztenyebarna haja volt, ami egészen a lapockájáig ért, a vállai szélesek, a testalkata zömök. Tetszett neki a látvány.

- Megiszol velem valamit? – kérdezte, ahogy találkozott a pillantásuk. Viktor somolygott, és félrebiccentette a fejét.

- Talán, ha elárulod a neved.

- Heino – nyújtott kezet neki; a szorítása határozott volt, a tenyere nyirkos.

- Viktor – mutatkozott be ő is. Heino nem engedte el a kezét, csak elkezdte húzni az italos standok felé, és ő hagyta magát vezetni, mert tetszett neki a másik. Rendeltek egy-egy nagy korsó sört, és az alkohol kellemesen ellazította Viktort. Heino rágyújtott, megkínálta Viktort, de ő csak egy szippantást lopott tőle. Még szüksége lesz a tüdejére.

- Hogy tetszik Helsinki, Viktor? – kérdezte Heino az egyik magas asztalnak támaszkodva, mire Viktor megvonta a vállát.

- Aranyosan kicsi.

Heino felvonta a szemöldökét. – Orosz vagy?

- Honnan tudod?

- Az akcentusod. – Heino kifújta a füstöt, amit a szél pont felé vitt; a koncert után, mielőtt hazamenne, muszáj lesz hajat mosnia, ha azt akarja, hogy esélye legyen eltitkolni Yakov elől a kis kiruccanását. – Szexi.

Viktor elvigyorodott, és az asztalra könyökölve, a kézfejére támasztva az állát közelebb hajolt. – Tetszem?

Heino nem válaszolt, csak összekapcsolva a pillantásukat végigsimított az alkarján, ahol már nem fedte ruha. Kellemes borzongás futott végig rajta az érintése nyomán.

Nem is volt nehéz találni valakit az éjszakára.

Együtt őrjöngtek a tömegben a jól ismert számokra, egymásba gabalyodtak, a csóknak pedig sör és füst íze volt; volt már rosszabb és jobb is, de pillanatnyilag csak az érdekelte, hogy legyen valakivel tölteni az estét.

Aznap éjjel Heinóval botorkált haza, és nem érdekelte, mennyire fogja érezni a tevékenységüket a következő edzésen, és hogy mennyit fog ezért kiabálni vele Yakov.

*

A koncert utáni reggel idegen ágyban ébredt egy idegen mellett, és homlokát ráncolva próbált visszaemlékezni, hol van, és hogy mi a másik neve. Helsinki, és a másik neve is h-val kezdődik… Henri, Harri? Nem, valami finnesebb hangzású volt…

Semmi gond, ha nem ébreszti fel, akkor megszólítani sem kell. Óvatosan mozdulva bújt ki a takaró alól, de ahogy felült, meg kellett kapaszkodnia az éjjeliszekrényben, mert megszédült a dehidratáltságtól.

- Mész? – kérdezte ágytársa.

Ennyit arról, hogy észrevétlenül távozik, mielőtt minden nagyon kínos lenne.

- Aha.

- Reggelizz előtte – mondta Henri vagy Harri (Heino?), ahogy a hasára fordult, a fejére húzva a takarót. Viktor gyorsan magára kapta a ruháit, a fürdőben ledörzsölte a karjáról a számot, és elemelt egy almát, mielőtt távozott volna.

*

És Yakov persze, hogy tudott mindent már akkor, amikor összefutottak a pálya mellett, hiába fújt magára egy flakon dezodort. Nem volt ideje és energiája hajat mosni.

- Mi a francot képzelsz magadról? – lengetett meg felé egy nyomtatványt; egy internetes cikk lehetett, és az egyik képen a háttérben mintha Viktor és a partnere támaszkodott volna az asztalnak összehajolva.

- Nem ütközött az edzéssel – mondta, ahogy ledobta magát a padra felvenni a korcsolyáját. Tudta, hogy edzője kiabálni fog vele, és már rég nem hatotta meg.

- Az nem jelenti azt, hogy átszökhetsz egy másik országba, hogy… akármi is volt ez.

- Azt csinálok, amit akarok – feleselt, és eleresztette a füle mellett, ahogy Yakov arról kiabált, mennyire nem kellene innia, cigiznie, és más férfiakkal nyilvánosan összegabalyodnia, mert ezzel akkor is megütheti a bokáját itthon, ha már nemzetközileg elismert nevet szerzett magának, mint sportoló.

Amikor megjegyezte, hogy nyilvánosan csak az első történt meg, Yakov öt kör futással jutalmazta a szemtelenségét.

Miért baj az, ha szórakozik, és jól érzi magát? Nem mintha valaki paparazzifotókat csinált volna róla. Senkit sem érdekel a műkorcsolya, azt csinál, amit akar, fel se ismerték, amikor ott járt.

Megelégedésére szolgált, amikor Sasha teljesen magán kívül felhívta, és úgy kiabált vele a telefonban, mintha pont neki joga lenne ítélkezni, mintha ő nem tette volna meg ezt vele, és Viktort nem tudták meghatni a szavai; gyakorlatilag nincsenek is együtt. Élvezte az első egyéjszakás kalandját; mindketten tudták, mit és mennyit akarnak a másiktól, a kötetlenség felszabadító tudat volt azután, ahogy Sasha játszott vele.

*


(És mindeközben Japánban a tizennégy éves Katsuki Yuuri azon merengett, hogyan hallgathat olyan ártatlanak festő teremtés, mint Viktor ilyen ördögi zenét, amiben kiabálnak, hörögnek, és olyan erőszakosan nyúzzák a gitárt, hogy még a dalszövegeket sem tudja kihallani.)

4 megjegyzés:

  1. Na jó, ez nagyon tetszett! Végre sok várakozás után elolvashattam! :D Imádtam, köszi ezt a kis szöszt! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett! ^^

      Törlés
  2. Te Isten! :"D Viktor már megint kitett magáért. Ha tudják, hogy korcsolyázó, ha nem, ha van rajta két kilónyi vakolat, ha nincs, Viktort mindig, mindenki i-mád-ja. Ez nem is kérdés.
    Az utolsó megjegyzésed eredménye pedig csak annyi lett, hogy már megint sikrült leesnem a székemről, és sírva a röhögéstől fetrengtem a szőnyegemen. Most mondjam, hogy nem szeretlek?
    Egyébként én se vagyok kifejezetten oda a semmi-szöveg, üvölt-mint-állat, zéró-értelem rockzenéért, és ha valaki ilyet hallgat, biztosan elfintorodok, de azért ilyen megfogalmazásban :D! Hallod, te aztán tehetséges vagy.
    Siess a következő ficcel, mert naagyon várom, és véleményem szerint nem vagyok vele egyedül <3
    U.I.: A 'Miraculous Ladybug'-gal mi lesz? Bekapcsoltam a tévét, és jobb híján megint néztem. Be kell valljam, még mindig bent vagyok a fandomban <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vityának van egy bizonyos ellenállhatatlan kisugárzása... ;)
      Rengeteg metál számnak zseniális a szövege, meg ugye rengeteg alfajtája van, szóval én szívesen hallgatom őket, ha éppen olyan hangulatom van (Vitya itt például Nightwish vagy Stratovarius koncertre ment). A hörgést én sem annyira szeretem, de volt már olyan szám is, ami bejött, tök jó ideglevezető. :D *Susie-t a tuctuccal meg a rappel kergeted ki a világból* Yuuriról viszont nem annyira tudom elképzelni, hogy bejönne neki. :D
      Köszönöm, igyekszem! <3

      Ladybugékat egyelőre jegeltem, addig is ott vannak a régebbi ficeim, de ha elindul a második évad, akkor lehet, hogy megint ihletet kapok hozzájuk. ^^

      Törlés