Made of Sunshine VI.

A novella utolsó fele - Yuuriék útja elválik, de valami új veszi a kezdetét. :)
(Igen, a Viktuuri.)
((Phichitnek meg adjon valaki papírt arról, hogy párkapcsolati tanácsadó.))

2016.

- Még mindig hihetetlen, hogy hazamész – motyogta elszorult torokkal, ahogy hosszan átölelte a reptéren a biztonsági ellenőrzés előtt. – Olyan, mintha csak tegnap ismerkedtünk volna meg.

Yuuri halkan felnevetett, de érezte a testén, hogy megfeszül. A kabátja anyaga gyűrődött a vállán, ahogy a másik fiú rászorított a vállába kapaszkodva, mintha nem akarta volna elengedni.

Márciusban végzett az egyetemen, és az emlékeken kívül már csak Phichit kötötte Detroithoz. Néha eljárt még korcsolyázni; Celestino nem volt haragtartó típus, és örült, hogy legalább hobbiként nem adta fel. Phichit párszor ott volt vele, és időnként felismerni vélte Viktor egy-egy programjának részletét, de Yuuri nem ment bele, hogy felvegye videóra.

Phichit igyekezett visszafogni a lelkesedését, amikor arról mesélt, hogy végre zöld utat kapott a Shall we skate és a Terra Incognita zenék felhasználására; bronzot nyert a négy kontinensen, és a thaiföldi sportszövetség nagyon szerette volna, ha hazamegy edzeni.

- Üzenj, ha megérkeztél. És bármikor jöhetsz hozzám, mindig lesz neked egy szabad kanapém.

Phichit hazafelé egész végig a felhőtlen, kék eget bámulta, és ha repülőt látott, elképzelte, hogy ott ül rajta Yuuri, hazafelé Japánba. Érezte, hogy egy korszak visszavonhatatlanul lezárult az életükben, és ez valahogy megijesztette.

Detroit unalmas és szürke volt Yuuri nélkül; nem volt kivel éjszakába nyúlóan filmet nézni, és fura kérdésekről filozofálni, és Phichit utált az üres ágyra nézni a szoba másik felében. Minden azt sikoltotta, hogy már nincs jó helyen.

Bangkokban tárt karokkal fogadták vissza, és ez pótolta egy kicsit a Yuuri hagyta űrt a szívében.

*

Phichitet a piacon, bevásárlás közepén érte a telefonhívás.

- Viktor itt van – vinnyogta a mikrofonon át Yuuri köszönés helyett.

- Szóval igaz a pletyka? – ujjongott fel Phichit, és a húga vetett rá egy furcsa pillantást. – Ez nagyszerű, nagyon örülök neked, Yuuri! Ez olyan, mintha egy álmod vált volna valóra, nem?

- Szinte túlságosan is olyan.

- Akkor visszajössz versenyezni, igaz?

- Úgy néz ki.

- Biztos, hogy mindent elmondtál Szocsiról? – kérdezte gyanakodva. – Azért elég bátor lépés volt, hogy eldobta az egész karrierjét, mármint ne értsd félre, nagyszerű vagy, csak… pár nap alatt egy kontinensnyit költözött. Mennyi idő, amíg valaki vízumot kap Japánba?

- Nem két nap. De végül is egy élő legenda, ki tudna neki ellenállni? – ironizált.

- Történt valami? – kérdezett rá megérezve a hangjában a feszültséget.

- Csak elég… fura személyesen. – Elhallgatott, kereste a megfelelő szavakat. – Kicsit tapadós, nagyon személyes dolgokra kérdez rá arra hivatkozva, hogy az edzőm. És folyamatosan meztelenül járkál, de azt hiszem, ezt nem róhatom fel neki, mert végül is egy onsenben lakom.

Phichit hümmögött. – Arra még nem gondoltál, hogy bejössz neki?

Yuuri felháborodottan szívta be a levegőt. – Malackának hív.

- Lehet, hogy az valami kedveskedés oroszul. Tudod, kulturális különbségek meg minden. És csak azt mondom, hogy nem mutogatnám a falat seggemet egy vadidegennek, hacsak nem szeretném, hogy összedugjuk, amint van. Amúgy igazak a pletykák a…

- Phichit!

- Mi az? – kuncogott fel. – Úgy is tudom, hogy az első adandó alkalommal lecsekkoltad. Öt évig voltunk szobatársak, pontosan tudom, mennyire bejön neked. Vagy emlékeztesselek arra az alkalomra, amikor…

- Oké – szakította félbe Yuuri –, tegyük fel, hogy így van. És mi van, ha csak egy éjszakára kellenék neki?

Phichit majdnem felnevetett. – Te repülnél annyit egy éjszakáért?

- Végül is van pénze.

- Ne hülyéskedj már. Még a kutyáját is vitte, nem? – Phichitnek rémlett Viktor egy szelfije a reptérről, miután végre összeszedte kedvencét a csomagok közül.

- Az egy dolog.

Phichit színpadiasan felsóhajtott; mindig is meglepte a tehetség, amivel Yuuri egyes dolgokat képes volt bemagyarázni magának. Miért olyan nehéz elhinnie Yuurinak, hogy a logika amellett szól, hogy Viktor ezt az utat már régóta tervezte? – Mi lenne, ha erről vele is beszélnél?

- Milyen könnyed csevegés lenne. Szia, Viktor, a legjobb barátom szerint azért jöttél Japánba, mert szexelni akarsz velem. Te mit gondolsz erről?

Phichit ráharapott a nyelvére, nehogy kicsússzon a száján, hogy ki van hangosítva, máskülönben nem hallaná a piaci forgatagban. – Nem azt mondtam, hogy ezért ment Japánba, csak azt, hogy lehet, hogy nem lenne ellenére. De légyszi vedd fel, ha megejtitek ezt a beszélgetést, hallani szeretném.

- Néha komolyan nem értem, minek mesélek el ilyeneket.

- Mert imádsz és tudod, hogy nagyszerű tanácsokat adok – dalolta.

- És ezt mégis kitől hallottad? – prüszkölte Yuuri, majd egy pillanatnyi csönd után mindketten nevetésben törtek ki.

- Örülök, hogy újra vidám vagy – mondta őszinte örömmel Phichit.

- Annyira… szokatlan. Szinte azt várom, hogy bármelyik pillanatban véget érhet, és nem merem beleélni magam a helyzetbe. Mi van, ha egy hónap múlva rám un?

- Azért választott, mert ihletet adsz neki, nem? Akkor nem fog csak úgy faképnél hagyni.

- Oroszországgal megtette – szúrta közbe Yuuri.

- Ha veled is megcsinálja, akkor személyesen fogom visszacibálni hozzád, ismerek pár harcmozdulatot. Vagy majd főzünk neki szerelmi bájitalt, és beadjuk szakéval, azt szereti, ugye?

- Persze. Uh, le kell tennem, lehet, hogy pont ő jön erre. Remélem, nem akar megint együtt aludni…

- Már le akart feküdni veled, és ezt csak most mondod?!

- Majd jelentkezem – hadarta Yuuri. – Szia!

Phichit elképedve meredt a telefonjára, aztán elnevette magát, és átvett pár zörgő bevásárló zacskót a húgától, aki rettenetesen kíváncsi volt, kivel beszélt annyit és olyan lelkesen.

*

Phichit kritikusan szemlélte a pattanásokat az állán és a homlokán. Miért most jönnek, amikor már rég átesett a pubertáson?

Bár egy plusz tíz centit még elfogadott volna. Csak székkel érte fel rendesen a konyhaszekrény felső polcát, de a családban valahogy mindenki ilyen alacsony növésű volt.

Talán van rá krémje. Ha nincs, elemeli a húgától, és majd utólag kiengeszteli – biztos megérti, hogy vészhelyzet, ha pár órán belül randija lesz a szomszéd lánnyal, akivel két hete kerülgetik egymást.

Megcsörrent a telefonja, és a japán hívószámot látva automatikusan felvette.

- Mondjad, Yuuri – szólt bele, ahogy visszaemelte a tust a szeméhez.

- Itt Viktor.

Phichit öt év óta először bökte magát szemen sminkelés közben, és azonnal ömleni kezdett a könnye. Viktor megvárta, míg kijajongja magát, aztán elmagyarázta, hogy Yuuri telefonjából nézte ki a számát, mert szüksége lenne tanácsra vele kapcsolatban. Mindenki csak ugyanazt mondja, hogy legyen vele türelmes, majd megnyílik magától, de már két hónapja itt van, és Yuuri még mindig úgy kezeli, mint egy földönkívülit, és így nehéz neki segíteni.

- Én se nagyon tudok többet mondani – forgatta a szemét, majd megszemlélte a kárt. A jobb szeménél kicsúszott a vonalból, az amúgy is mindig kicsit nehezebb volt balkezes lévén, de most az egészet le kell mosnia. – Próbáltál már vele beszélni?

- Elég nehéz, ha egyfolytában kerül.

- Oh. – Valahogy úgy képzelte, hogy ha Yuurinak egyszer alkalma nyílik a nap huszonnégy órájában Viktorral lenni, le se kattan róla. De az is lehet, hogy túlságosan magából indult ki. – Néha pedig muszáj kirángatni a komfortzónájából. Kényszerítsd beszélgetésre.

- Eddig nem voltam vele elég egyenes?

Phichitből majdnem kitört a nevetés a szóhasználatot hallva. – Yuuri nem ért az utalásokból. Ha csak az edzője akarsz lenni, akkor mondd azt. Ha a pasija, akkor meg azt.

- Ez eszembe se jutott.

- Akkor hajrá. Az eredményt úgy is visszahallom első kézből – csicseregte, mielőtt elbúcsúztak volna.

Arra jutott, hogy ha végre nem lesz szingli, biztosan fog indítani egy párkapcsolati tanácsadó blogot is.

*

- Látom, beszéltetek – vigyorgott a duóra az asztal túlsó feléről; túlságosan is közel ültek egymáshoz, Yuurit az sem igazán zavarta, hogy Viktor nyilvánosan próbálta etetni az evőpálcikájáról.

- Phichit, most szólok, hogy tedd el azt a telefont.

Nyelvet öltött rá. – Pedig tegnap óta kész rajongótáborotok van Twitteren. De ezt talán elengedem, a hivatalos fotósok tegnap már elvégezték a munkám…

Yuuri elvörösödött, Viktor pedig szerelmetesen mosolyogva karolta a vállát, és Phichit egészen kicsit irigyelte a boldogságukat. Nem tudta, mit ront el, hogy mindig szingli marad.

A kompromittáló képek készítése elfelejtődött, ahogy Leo és Guanghong maguk közé húzták egy szelfire az ünnepi vacsora fölött. Jó volt látni, hogy Yuurit egyáltalán nem zavarta, hogy maga mögé utasította a dobogón.

*

Az erkélyen talált rá, a korlátnak támaszkodva, Barcelona fényeit bámulva.

- Minden rendben? – érintette meg a vállát, ahogy odalépett hozzá. Phichit rámosolygott.

- Persze, miért ne lenne? Csak szükségem volt egy kis levegőre.

Yuuri jól ismerte ezt az érzést, de furcsa volt ezt legjobb barátjától hallani. Végül is ő sem pöröghet a nap huszonnégy órájában, valamikor neki is kicsit le kell kapcsolni. És az utóbbi időben az ő vállára is hatalmas súly nehezedett, mint Délkelet-Ázsia első képviselője a versenyen.

- Ugye nem mondott neked semmi csúnyát Yurio? – kérdezte aggodalmasan. – Nagyon nyers tud lenni, bár alapvetően nem rossz szándékú.

- Nem, miért?

- Eléggé nekem jött tavaly – mondta, és nosztalgikusan elmosolyodott; akkoriban még félt azt apró orosztól, de ez elég hamar elmúlt, amint megjelent Hasetsuban, és meglátta az igazi arcát a harag maszkja mögött.

- Váó, nem is mesélted.

- Mert úgy tettem, mintha elfelejtettem volna. Kár, hogy arra nem emlékszem, amikor letáncoltam a parkettről.

Mindketten elhallgattak, és lazán összefűzték az ujjaikat. Tudta, hogy barátjának nincs szüksége vigasztaló szavakra; pontosan tudja, hol áll a karrierjében, és hogy mennyire tehetséges. Tavaly ezzel az eredménnyel a dobogón végezte volna.

Egyszerűen csak neki is szüksége van néha egy kis nyugalomra, hogy lélegezhessen.

A csendes pillanat addig tartott, míg Viktor be nem cserkészte hátulról. A férfi testsúlya nagy részével ránehezedett, ahogy átkarolta a vállát, és a zavaros koordinációból ítélve már túl volt a becsiccsentésen.

- Yurochka, táncolj velem – kezdte nyafogós hangon, álltában dülöngélve. Az akcentusa még erősebb volt ilyen állapotban. – Mindenki olyan gonosz velem, mintha nem is örülnének, hogy visszajövök, Yakov pedig nem akar minket összeadni.

Phichit megállíthatatlanul kuncogni kezdett, ahogy figyelte a párost.

- Nem is tudtam, ki mondta, hogy csak akkor házasodunk, ha aranyat nyerek…

- Visszaszívom! – vinnyogta Viktort. – Azt akarom, hogy most azonnal a férjem legyél, és aztán felvinnélek a hotelszobába, és olyat szexelnénk, hogy…

- Viktor – veregette meg figyelmeztetően a kezét. Phichit gyanúsan szélesen vigyorgott, habár még nem vette elő a telefonját. Sejtette, hogy a sztori valamilyen formában elő fog kerülni a blogján. – Esetleg táncolok veled. Ha jól viselkedsz.

- Én mindig jól viselkedem – trillázta Viktor, holott mindannyian tudták, hogy ez szemenszedett hazugság.

- Phichit, akarod folytatni a videódat?

- Naná! – vágta rá rögtön, mire Viktor őt is megragadta, és magukkal húzta vissza a tömegbe.

A thai korcsolyázó az utóbbi napokban szorgalmasan gyűjtögette az anyagot a Barcelonában töltött hetükről, hogy később, amint ideje engedi, összevágja egy videóba a csatornájára. Városnézés közben, az edzéseken, a versenyek között és a gálán is… még a legantiszociálisabb versenyzők sem tudtak ellenállni a bájának, és Yuuri meg mert volna rá esküdni, hogy a győzelme után ijesztően kedves Yurit is látta vele szelfizni.

- Szereztünk neked egy meglepetést Chrisszel – duruzsolta Viktor, ahogy megálltak. – Hátha idén emlékezni fogsz rá.

A terem közepére valaki egy rudat szerelt, míg kint voltak, és Yuuri paradicsomvörös lett.

- Felejtsd el, soha többé nem megyek fel arra!

- Yuuri, összetöröd a szívem! – kapta a mellkasához a kezét. – Látnom kell, hogyan mozogsz rajta józanul. Phichit, vedd rá helyettem!

 - Mit ajánlasz cserébe? – vigyorgott rá a fiú, mire Yuuri felháborodottan kapkodott levegőért; nem hitte volna, hogy megéli, amint a legjobb barátja és a vőlegénye összefognak ellene. Főleg azért, mert tavaly ilyenkor még azt sem gondolta volna, hogy valaha lesz vőlegénye, nem hogy az a valaki pont Viktor Nikiforov lesz.

Valaki szenvedélyes flamenco zenét kapcsolt, és végül ez mentette meg Yuurit; elfogadta Viktor felkérést, hogy táncoljanak, míg Phichit szorgalmasan dokumentálta az eseményeket, és beszélgetést kezdeményezett mindenkivel, aki elhaladt mellette. Aztán egy ponton valahogy ő is a parkettre került, és megtáncoltatta Christ, akivel a Cup of China óta szinte napi szinten beszélgettek, már amennyire az időeltolódás engedte. Hallani vélte, amint az aranyérmes panaszkodik arra, hogy Viktor és Yuuri mennyire nevetségesen nyálasak, de senkit se tudott becsapni; nyilvánvaló volt, hogy ha valaki más nyíltan sértegetné őket, ő lenne az első, aki a torkának ugrana.

Phichit fontolgatta egy ponton, hogy megkörnyékezi a rudat; végül is együtt vettek órákat Yuurival, kíváncsi lett volna, mennyire emlékszik még. Azonban végig magán érezte Celestino figyelmeztető tekintetét; az edző nem akarta, hogy esetleg megismétlődjön a tavalyi fiaskó, és már előtte óva intette attól, hogy sokat igyon.

Phichit köszönte szépen, nem volt szüksége alkoholra ahhoz, hogy jól tudja magát érezni.

Nemsokára egy kipirult, kócos Yuuri perdült mellé; a felső gombokat kipattintotta az ingjén, a szemüvegét az ingzsebébe tűzte, a nyakkendőjét pedig valahol elhagyta.

- Na, mi lesz azzal a videóval? – biccentett a telefonja felé. Phichit átkarolta a vállát, és automatikusan váltott az előlapi kamerára; ki kell használni, ha Yuuri önként jelentkezik, hogy benne legyen.

- Üdv mindenkinek, Phichit Chulanont jelentkezik Barcelonából… oh my God, az ott Yuri Plisetsky a rúdon?! – fordította hirtelen a kamerát a terem közepe felé, és Yuuri a tenyere mögé rejtette a vihogását. Yuri ugyan nem vetkőzött le, de ahogy a fémbe kapaszkodva pörögni próbált, nyilvánvaló volt, hogy valamire készül – ahogy az is, hogy semmi érzéke nincs hozzá.

- Én mondtam, hogy sok lesz neki az a két pohár pezsgő… ne haragudj, de muszáj megkeresnem Christ, hogy leszedjük, mielőtt leesik, vagy valami marhaságot csinál.

- Te már csak tudod, igaz? – nevetett rá Phichit; remélte, hogy nem találja meg egy darabig a svájcit, mert vicces volt nézni Yuri szerencsétlenkedését.

Élete estéje volt.

Van egy olyan headkánonom, miszerint Phichit rángatta el Yuurit rúdtáncolni tanulni, írtam is róla korábban egy szöszt: https://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=130277&i=1

Az ötlet Phichit videózásához tőlük jött: https://www.youtube.com/playlist?list=PL0mfrBgLYq35n6yArioAozf-0A9lc2vKJ Szerintem Phichit nagyon szívesen csinálna ilyesmit, hisz ismerjük, mennyire szeret mindent megosztani a rajongóival és barátaival. :)

Köszönöm, hogy olvastátok, eszméletlenül élveztem írni~ Phichit nagyon kedves a szívemnek az első pillanattól fogva, ahogy feltűnt, és remélem, hogy a második évadban még sokat látjuk. Ez volt az én verzióm, hogy miért is volt olyan unalmas Detroit Yuuri nélkül. :3 Bátran megoszthatjátok velem kommentben, mit gondoltok a ficről. :)