Mikor akartad elmondani?

Míg Yuuri és Phichit éjszakai baglyok, Viktor nem egészen az. 

- Yuuri, alszol már?

Bűntudatosan rezzent össze a halk kopogtatásra. Minden egyes este eljátszotta, hogy korábban lefekszik, és most fél tizenkettő volt. Holnap pedig nyolcra ott kellene lennie edzésen úgy, hogy előtte kocogott is.

- Még nem.

- Bejöhetek?

Yuuri sóhajtott, és ajtót nyitott neki – jobb most túllenni edzője fejmosásán, mint reggel, amikor felét fel se fogná. Éjszakai bagoly volt, míg Viktor általában korábban feküdt és kelt. A férfi viszont inkább álmosnak tűnt, mint bosszúsnak, mert a yukatát is olyan slamposan vette fel, hogy kilógott az egyik válla.

- Már készültem aludni – mondta gyorsan védekezésül, mire Viktor csak felemelte a mutatóujját.

- Feladtam, hogy elküldjelek korábban. Összebújunk?

Yuuri kicsit élesebben szívta be a levegőt, mint szerette volna, de a sötétben legalább nem látszott a pirulása. Amikor először kérte ilyesmire Viktor, teljesen bepánikolt azt gondolva, hogy párja esetleg egy újabb szintre akarja emelni a kapcsolatukat. Közben tényleg mindenféle hátsószándék nélkül akart vele összebújni, és jól viselkedett, csak csókolóztak és kicsit simogatták egymást, míg valamelyikük el nem aludt.

- Rendben.

Viktor nemes egyszerűséggel a karjaiba vetette magát, és Yuuri félig táncolva, félig bucskázva az ágyhoz irányította magukat. Elakadt a lélegzete, amikor Viktor röviden megcsókolta és a nyakába fúrta az arcát.

Nos, más tervei lettek volna az estére, de azért ez se rossz. Aztán megcsörrent a telefonja – Phichit nem feledkezett meg az estére megbeszélt videóhívásról. Viktor engedte felülni, és inkább az ölébe hajtotta a fejét.

- Vedd fel nyugodtan – mondta, miután bizonytalan pillantást vetett rá. Elhúzta a hívásfogadás gombját, és a képernyőn feltűnt Phichit mosolygós arca.

- Szia, Yuuri, mi a helyzet?

- Szia… egy pillanat, nem tudom, hova raktam a fülest.

Oda sem nézve tapogatózott a párnáján a fülhallgatóért, de Viktor gyorsabban észrevette, hol van. Felült és félig lelógva az ágyról elnyúlt érte az asztalra. Phichitnek pedig leesett az álla és elkerekedett a szeme, ahogy meglátta átsuhanni Viktor szőke üstökét a képernyőn. Az orosz barátságosan integetett neki.

Nem egészen így akarta elmondani.

Gyorsan bedugta a fülhallgatót, és Phichit kifakadt.

- Mégis mikor akartad elmondani?! – A hangszíne inkább izgatottnak, mint mérgesnek tűnt.

- Cup of China?

Phichit vigyorogva csóválta a fejét. – Mindent el kell mondanod, amint kettesben leszünk. Mióta?

- Nyár közepe.

Phichit elismerően füttyentett. – Váó. Nem apróztad el. Lefeküdtetek?

- Phichit!

- Bocsi, csak kíváncsi vagyok.

Yuuri összepréselte az ajkát, és inkább nem reagált a bocsánatkérésre. – Miről akartál beszélni?

Barátja az arckifejezéséből ítélve szeretett volna még többet megtudni, de tisztában volt vele, hol a határ, és legyűrte ezt a késztetést. Inkább mesélt arról, milyen újra a hazájában lenni, hogy tetszik neki a szomszéd lány, de nem nagyon van ideje és energiája kezdeményezni nála, és hogy milyen bonyolultabb ugráskombinációkat sikerült landolnia. Celestino amúgy elmondása szerint jól érzi magát Thaiföldön, habár a konyha túl fűszeres a gyomrának. És hiányolják Yuurit is.

Mosolyogva hallgatta, míg finoman játszott Viktor hajával. Hiányzott a jelenléte, a derű, ami önkéntelenül áradt belőle, no meg amikor öt percig kellett bökdösnie, mire leszakadt az internetről és végre rá figyelt. Közben Makkachin is a szobába surrant, és ahogy felugrott az ágyra, végignyalt Yuuri arcán. Nevetve próbálta arrébb hessegetni, mire a kutya majdnem letúrva gazdáját szintén odakucorodott mellé. A férfi mintha észre se vette volna, csak az arca rezdült meg egy kicsit a keze alatt.

- Boldog vagy? – kérdezte hirtelen. – Elég levert voltál, amikor hazamentél Detroitból.

- Igen, azt hiszem – felelte elgondolkozva, míg Makkachint dögönyözte. – Most… jó.

- Ennek örülök.

- És a korábbi kérdésedre válaszolva: nem.

- Mi nem?

Még nem feküdtünk le, pötyögte üzenetben. Nem tudom, hogy tényleg elaludt-e.

- Á, vagy úgy. – Hosszan elnyújtotta az utolsó szót, és Yuuri pirulva félrenézett. Nem akarta hangosan kimondani Viktor jelenlétében, de valahogy szüksége volt arra, hogy ezt elmondja Phichitnek. Egy darabig csak hallgatták egymás szuszogását a vonalon át. – Csak ne csinálj semmi meggondolatlanságot, mert ő az, jó? És bármikor hívhatsz, ha szükséged van rám, nem érdekel, hogy ő A Viktor Nikiforov, a legjobb barátom az első.

Yuurit mélyen meghatotta, hogy volt szobatársa ennyire aggódik érte.

- Meg, uhh, kérdezhetsz is, ha akarsz, nem akarom, hogy olyasmibe menj bele, amit nem ismersz.

- Köszi. – Valahol hihetetlen volt, hogy ezt a beszélgetést folytatják. Más részről viszont együtt guglizták le anno a szex mikéntjét, és Phichit jóval tapasztaltabb volt nála e téren. – Tényleg. Egyelőre nincs rá szükségen.

Phichit bátorítóan rámosolygott. – Szóval milyen érzés, hogy a legnagyobb példaképed az öledben fekszik? Lősz nekem róla egy képet, ahol kócos?

- Fura, de… kellemes. Nem kapsz képet, mindketten tudjuk, hogy az hol landolna.

Phichit úgy tett, mintha megsértődött volna – aztán egyszerre nevettek fel, és Viktor felriadt az ölében.

- Még nem alszol?

- Azt hittem, már nem érdekel.

Viktor motyogott valamit oroszul vagy halandzsául, mert Yuuri egy kukkot sem értett belőle. Fordultában a hasába fúrta az arcát, a lélegzete forró és csiklandós volt, megborzongott tőle.

- Már ennyi az idő? És ti két órával előrébb vagytok, nem akartalak ennyire feltartani!

Miután elbúcsúzkodtak, Viktor elégedetten döntötte hátra, hogy aztán teljes testével hozzábújhasson. Makkachin a lábukhoz kucorodott, meleg teste befedte a lábfejüket, így már nem is volt olyan zavaró, hogy rosszul húzta magukhoz a takarót.

Egészen addig lógott a telefonon, míg az lehetetlenül le nem merült. Gyengéd mozdulattal fúrta ujjait a világos fürtök közé – Viktor már nem akadt ki, ha hozzájuk ért.

Másnap reggel ki sem akart mászni az ágyból, de teljesen megérte.