Ahogy az angol összefoglalóban mondtam: ez csak úgy megtörtént, úgymond kimaradt jelenet az eredeti ficből.
Korhatáros. Nagyon.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: i found you at least. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: i found you at least. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. november 13., hétfő
2017. november 12., vasárnap
I found you at least 2.
Fluff, fluff és aztán korhatár. Meg korhatáros fluff.
A fic címe pedig egyébként innen: Abba - I Do, I Do, I Do, I Do, I Do
A fic címe pedig egyébként innen: Abba - I Do, I Do, I Do, I Do, I Do
2017. november 11., szombat
I found you at least
Nincs nagyon mivel frisselnem, legalábbis nem magyarul. A múltkori angolul írás kicsit megborította az írókámat, és most nyelvzavarban van az agyam (vagy nm tudom, fogjuk a sulira). Vagy szimplán nem tudok írni. Szóval felrakom ide is a múltkor írt omegaverse ficet, amiről itt fejtettem ki, hogy született. Meg majd lesz még fic a témában (már ha épp nem sírok, hogy mennyire bénábban írok angolul, mivel ugye nem vagyok belőle annyira jó). És fordítom az Ígéreteket angolra (majd az is felkerül), az első harmada már kész is, azért holnap szeretnék a másodikkal is haladni, mert egy csomóan feliratkoztak rá, ráadásul még anyanyelvi bétát is sikerült fognom. Mondjuk Celdria nélkül sehol se lennék, mert ő angolosítja a szöveget (komolyan, mi az a helyes szórend, finom??), amit én megerőszakoltam fordítás címén, szóval ezer hálám üldözi.
One time when Viktor invites Yuuri in his nest and he flees,
and one time when they are already in a relationship and they spend Viktor’s
heat together.
Or: Viktor likes nesting and stealing his boyfriend’s clothes.
Or: Viktor likes nesting and stealing his boyfriend’s clothes.
Címkék:
english/angol,
fluff,
i found you at least,
korhatáros,
omegaverse,
viktuuri,
yuri on ice
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)