Csak az övé

*Susie két órája ül a szösz fölött, hogy publikája*

*kitalál egy szokásos, fantáziadús címet*

*közzététel*

Próbálta őket elképzelni együtt – nem ment. Sehogy sem fért a fejébe, hogyan kavarhatott egymással két testvér; történetnek persze kiváló, de a valóságban kissé bizarr. Látva kettejük egymás felé irányuló hűvösségét nehéz volt elképzelni, hogy ezek bármit is csináltak együtt.

Izland viszont elmondta neki. Elmondta, mert már lezártnak tekinti. Megbízik benne és ezt kölcsönösen is elvárja. Változtat ez azon, ami köztük van? Nem. Akkor mégis minek rágódik ezen?

Izlandnak nem ő az első, neki nem kell kihez mérnie magát, nincs rajta az a nyomás, hogy jobb legyen valakinél, akit nem is igazán ismer.

– Min gondolkozol? – érdeklődött Sigurður, ahogy lehuppant mellé a párnák közé és átölelte a derekát. Ma jó kedve volt, és azóta egyfolytában ölelgette, hogy mesélt a volt-nincs kapcsolatáról Norvégiával.

– Hogy miért vagy ilyen aranyos.

Izland gyanakodva megbökdöste. – Nem is igaz.

– Dehogynem.

Talán tovább tiltakozott volna, ám erre nem volt esélye; Hongkong egy hirtelen mozdulattal hátradöntötte és fölé mászott. Izland nem ellenkezett, csak tisztán, halkan nevetett.

Kit érdekel, hogy előtte másé volt, ha most csak az övé?