Kicsit sokáig tartott ennek a fejezetnek az érkezése, tudom, de ezen most sokkal több javítanivaló volt, mivel amikor fordítottam, nem volt netem, így csak papíralapú szótárat tudtam használni. Amiért nem ugrálok, koris szakkifejezések pedig véletlenül sincsenek benne. :D Meg ugye ott vannak a saját ficeim is. ^^ És akkor hadd ajánljam Celdria fordítását, amit én bétázok: Mint egy Tündérmese (Like a Fairytale)
3. fejezet
Who Are We (To Turn Each Other's
Heads)
A következő év edzéssel és tánccal, edzéssel és fitnesszel,
és még több edzéssel telve suhant el. Yuuri keményebben igyekezett, mint
valaha. Végre betöltötte a korhatárt, hogy kvalifikáljon a nemzetközi
korcsolyázásba, és több elhatározással, mint azelőtt valaha vetette magát a
kvalifikáló versenyekbe. Úgy korcsolyázott, mintha az élete múlna rajta. A
szülei és a nővére az összesre eljöttek, büszkén szurkoltak neki a pálya
széléről, és az edzője, egy szigorú férfi, aki a Hiroki Tanaka névre
hallgatott, és visszavonult Hasetsuba pár évvel ezelőtt korcsolyázást tanítani,
elégedetten nézte, amikor sikerült neki valamelyik ugrás, amin az utóbbi két
évben dolgoztak.
A munkája kifizetődött, Yuuri keresztülsuhant a kvalifikáló
versenyeken, és mielőtt ez tudatosult volna, már egy repülőn ült Franciaország
felé, élete első Junior Grand Prix versenyére.
Yuurinak azt mondták, hogy Franciaország az egyik
leggyönyörűbb ország a világon, de alig fogott fel valamit belőle attól a
pillanattól fogva, hogy a repülő landolt addig, hogy egy sípszó jelezte a
verseny kezdetét. Ez volt az első Junior Grand Prix-je, és rettegett. Pénzügyi
okok miatt a családja Japánban kényszerült maradni ahelyett, hogy vele
repüljenek, és habár megígérték neki, hogy nézik otthonról, az egyszerűen nem
ugyanolyan érzés volt, mintha ott lennének. Hiányoztak a szülei, hiányzott
Mari, hiányzott Yuuko, aki valószínűleg most is az Ice Castle-ban dekkolt.
Vicchan különösen hiányzott neki, és azt kívánta, bár megengedték volna, hogy
legalább megnyugtatásul elhozza a kutyát. Az
egyetlen ember, akit elhozhatott, az az edzője volt, és míg Tanaka mogorván
támogatást nyújtott neki, nem álltak annyira közel egymáshoz, és ez nem volt
ugyanaz.
Az egész olyan képtelennek tűnt Yuuri számára, és
valószínűleg ez a teljesen elhatárolódó érzés volt az, ami engedte neki
végigcsinálni az első eseményét. Az idegesség, ami általában elfogta, most nem
volt jelen – de csak azért, mert folyamatosan azt várta, hogy hirtelen
felébred, és rájön, hogy mindez csak egy álom volt. Isten tudja, eleget
álmodott arról az utóbbi két évben, hogy végre bejut a Junior Grand Prix-be. Hogy ez tényleg valóra vált, hihetetlenül
furcsa volt és eléggé nyugtalanító.
Yuuri meglepetésére és nagy örömére harmadik helyezést ért
el az első versenyén, ami tényleg eljuttatja a döntőbe, ha jól szerepel a
másodikon.
A következő versenye Oroszországban volt, és Yuuri
kényszerítette magát, hogy ne vonja el a figyelmét olyan gondolatokkal,
pontosan mit képvisel számára az az ország. Minden alkalommal, amikor az orosz
éles sorait hallotta mások szájából maga körül, csak Viktorra tudott gondolni, ahogy
svinyának hívja, és hogy ég a
mellkasa és a szemei. Viktor odavolt a Skate Canadán elnyerni a szíveket és az
érmeket, de Yuuri számára attól még ugyanúgy jelen volt Oroszországban.
Amikor Yuuri az első alkalommal lépett a jégre az orosz
pályán, Viktort látta a tömeg összes arcában, minden szóban, ami elhangzott.
Rémült volt, de furcsa módon ez a képzet segített. Mindenki, aki őt nézte,
Viktor volt abban a pillanatban, és Yuuri azért korcsolyázott, hogy
bebizonyítsa, nem volt igaza, hogy mindenki rosszul gondolta, aki szerint nem
tudja megcsinálni, aki kételkedett benne. Jobban összpontosítva ugrott és
forgott a jégen, mint valaha, és csak alkalmanként botlott meg kicsit az
érkezésnél.
Mindezek ellenére még mindig ő volt az egyik legfiatalabb
korcsolyázó ott, és egyesek az idősebbek közül már négyszereseket adtak elő,
olyasmit, amit Yuurinak még el kellett sajátítania. A zsűri szigorú volt, és
pontokat vesztett a technikai elemeknél, de nagy megkönnyebbülésére az előadói
pontok magasak voltak, és enyhén magasabbra emelték, mint ahol egy cseh
korcsolyázó volt az utolsó junioros versenyző évében, és a harmadik helyen
végzett.
A pillanat káoszában alig tudott gondolkozni, nem hogy
kitalálja, mit jelent ez igazából, de azután, hogy kicsit kábultan festve elfogadta
a medálját, Tanaka mosolyogva félrehúzta, és arrafelé mutatott, ahol a
ponttáblák mutatták a verseny összes korcsolyázójának kombinált eredményét, és
a top hat félkövéren ki volt világítva a tetején.
Yuuri neve ott volt. Megy a döntőbe.
*
Mielőtt az olaszországi döntőre repült volna, Yuuri először
hazament Hasetsuba meglátogatni a családját. Az anyukája rögtön megölte, ahogy
bejött az ajtón, az apukája büszkén mosolygott rá, és megveregette a hátát, a
nővére pedig szeretetteljesen összeborzolta a haját. Még mindig nem teljesen
értették a sportot, vagy hogy mit jelentett neki egy hely a Junior Grand Prix
döntőjében, de Yuuri ennek ellenére végtelenül hálás volt a támogatásukért. Nem
fogják elkísérni, és így addig sütkérezett a figyelemben, míg tudott, és
elhatározta magát, hogy büszkévé teszi őket.
Vicchan izgatottan köszöntötte, amint a szobájába lépett,
felugrált a gazdájához, és izgatott nyalásokkal borította el az arcát. Yuuri
nevetve engedte neki, ahogy a pudli meleg szőrbe temette a kezeit. Bizonyos
értelemben Vicchan hiányzott neki legjobban, és az utazás a Grand Prix-re volt
a leghosszabb idő, amit valaha egymástól elválasztva töltöttek.
Yuurinak hiányzott mindegyikük, és amennyire élvezett
korcsolyázni a Grand Prix-n, annyira szép volt otthon lenni, még ha ez csak
rövid időre is szólt.
*
Túlságosan is hamar lett vége a Japánban töltött idejének, és
ismét repülőn találta magát, amint Olaszországba, a Junior Grand Prix döntőjére
tartott. Ő és Tanaka egy héttel előbb utaztak el, hogy Yuurinak elég ideje
legyen gyakorolni és megszokni a várost. Szerencsétlenségükre ennek pont az ellentétes
hatása volt, és Yuuri állandóan ideges volt. A kvalifikáló versenyeken az
idegei gyanúsan távol voltak, de ahogy a döntő egyre jobban közeledett, teljes
erővel visszatértek, csavarodtak és tekeregtek a gyomrában, és majdhogynem
fizikálisan betegnek érezte magát tőlük.
Nyugtatásul próbált gyakorolni, hogy elvesszen a jégen úgy,
ahogy ez régen segített neki az Ice Castle-ban Hasetsuban, de nem tudott. A korcsolyázás,
ami mindig az a vigasz volt, amihez a külvilág kizárása érdekében fordult, most
a szorongása forrása volt, és ahogy a döntő napja még jobban közeledett, élve
felzabálta belülről.
Végül egy a rövidprogram előtti napon történt katasztrofális
edzés után, ahol Yuuri elrontotta az összes ugrását, és annyiszor a jégbe
ütközött, hogy a készenléti orvos újra és újra agyrázkódás gyanújával vizsgálta
meg, Tanaka elrendelte neki, hogy pakoljon össze arra a napra, és tartson
szünetet. Yuuri makacsul megtagadta, addig akart újra és újra gyakorolni, míg –
ha szükséges – véreznek a lábai, de Tanaka kitartott emellett, és Yuuri végül megadta
magát. Nem akarta, hogy egy gyerek módjára fizikálisan lerángassák a jégről,
ahogy az idősebb férfi megfenyegette.
Ehelyett Tanaka elvitte várost nézni abban reménykedve, hogy
egy kis idő távol a pályától lenyugtatja az idegeit. Azonban pont, hogy az
ellentétét tette.
A város fura volt Yuuri számára a régi, kanyargós építészetével
és a macskaköves utcáival. Az emberek fura nyelveken csevegtek körülötte, és
Yuuri teljesen elveszve tapadt Tanaka oldalához. Csak alapszinten értett
angolul, semmit olaszul, és vágyott az otthon vigaszára és a japán könnyen áradó
hangjaira maga körül. Még az étel is furcsa volt, és Yuurinak nem volt étvágya,
ahogy kiszedte ugyan a tányérjára, de alig evett belőle valamit. Gondolatban katsudon
után áhítozott, anyukája házi készítésű katsudonja után, és az egész
megnyugtató meghittség után, amit az magával hozott.
De semmit sem kaphatott meg ebből. Az anyukája több ezer
kilométer távolságra volt tőle Hasetsuban, és még ha itt is lett volna, Yuuri
megeskette magát, hogy a katsudon különleges. Csak akkor ehette, amikor nyert.
Ami azt jelentette, hogy ha most olyat akart enni, akkor először nyernie
kellett.
*
A rövidprogram napja naposan és derülten virradt, és Yuuri
úgy érezte, hányni fog. Előző este teljes erővel rászakadt annak a valósága,
hogy mit kell csinálnia, és rettegett. Rettegett a tömegektől, akik nézni és
ítélkezni fognak fölötte. Rettegett a többi korcsolyástól és attól, hogy
mindannyian milyen jók voltak. Rettegett, hogy hibázni fog, hogy minden kemény
munkája a semmiért lesz, hogy soha nem lesz jó korcsolyázó, hogy soha nem tud
Viktor riválisa lenni, hogy csak egy hülye kis malac, ahogy Viktor is mondta.
Tanakának aznap reggel a pályához kellett rángatnia,
tartania kellett neki egy erőltetett buzdító beszédet, és nyilvánvalóan nem
tudta, hogyan kezelje Yuuri szünet nélkül növekvő pánikját. Yuuri egy szót sem
fogott fel belőle, mert túlságosan el volt veszve a saját fejében.
A pályánál átöltözött a kosztümjébe, mielőtt befedte volna a
japán korcsolyázók szokásos sötét kék és fekete cipzáras dzsekijével. Hidegen
és metszően felcsendült a bemelegítést jelző csengő, és Tanaka a pályához
kísérte, ahogy Yuuri kétségbeesetten próbálta kizárni a tömeg tompított
kiabálását.
Amint kilépett a pályára, elvakították a minden oldalról
jövő fények, reflektorok és a fényképezőgépek vakui. A zaj süketítő volt, ahogy
több ezer ember csevegett, nevetett és szólongatta egymást. A többi korcsolyázó
már a jégen volt, páran könnyed bájjal kanyarogtak körben, a külső oldalon, míg
mások középen forogtak és ugráltak. Yuuri érezte remegni a lábait, ahogy levette
az élvédőket, amiket hordott, és kilépett csatlakozni hozzájuk.
*
A bemelegítés rosszul ment. Nem volt rá más szó. Pont, ahogy
az előző napon Yuuri elrontotta az ugrást, amit megpróbált, és ez az
idegességét csak újabb fokra emelte. Egy leszúrt rittberger volt, az egyik
kedvenc ugrása, de ahogy felgyorsult az elrugaszkodáshoz, elkapott egy
pillantást a hullámzó tömegről, a több ezer emberről, amint várakozva nézik, és
a figyelemelterelés elrontotta az érkezését, és fájdalmasan, egész hosszában
elvágódott a jégen.
A tömeg elengedett egy csalódott sóhajt a látványra, ami
csak arra szolgált, hogy még jobban fokozza Yuuri szorongását. Az arca vörösen
égett a szégyentől, ahogy feltápászkodott a hideg jégről, ahol kiterülve
landolt a hátán.
Amikor újra a talpán volt, korcsolyázott pár alapmozdulatot,
keresztülsuhant egy holdon, és próbálta visszaszerezni a lendületét, igyekezett
visszaidézni az izgalmat és a lelkesedést, amit akkor érzett, amikor
Franciaországban és Oroszországban korcsolyázott. De nem sikerült. A tét túl
magas volt itt, és az elméjét elkapta a lefelé spirálozó aggodalom, amiben
egyre mélyebbre és mélyebbre merült minden múló pillanattal.
Végül felhangzott a bemelegítés végét jelző csengő, és
hálásan hagyta el a jeget, és kerülte Tanaka pillantását.
Csendesen a várakozóterembe ment, ahol be volt kapcsolva a
televízió, hogy tudósítsa a többi korcsolyázó előadását. Először egy olasz
jött, aki hazai pályán korcsolyázott, és a tömeg megőrült. Yuuri ugyanúgy
hallotta a kántálásukat maga fölül, ahogy a tévéből, és a stadion remegni tűnt
a dobogó lábaktól. A korcsolyázó tett egy kényelmes kört a pályán, integetett a
rajongóinak és vigyorgott, mielőtt végül a helyére állt középen, és elkezdte a
rutinját.
Jó volt. Nagyon jó. Yuuri a képernyőhöz ragadt, nem akarta
nézni, de nem tudott elfordulni. Attól a tudattól, hogy hamarosan ő lesz ott a
jégen a tömeg és a zsűri előtt, úgy érezte, mintha valaki a hasába nyúlt volna,
és gonosz rántásokkal megcsavarta volna a belső szerveit.
Egy örökkévalóságként érződő idő után a másik korcsolyázó
egy meghajlással befejezte a rutinját, és a tömeg mennydörgő tapsban tört ki.
Yuuri érezte felgyorsulni a lélegzetét, a szíve zakatolt, és olyan érzést
keltett, mintha ki akarna lépni a mellkasából.
Kicsit levegőért kapkodva lesüllyedt az egyik székre, hogy
visszakapja az irányítást áruló teste fölött. A terem másik feléből Tanaka
jelzett neki, hogy kövesse, és a szemei aggodalmasan szűkültek össze látván
Yuuri szorongását. Yuuri másodikként korcsolyázott, és addig fel kellett mennie
a pályára, míg az olasz megkapta a pontjait a kiss and cryban.
A pálya felé visszafelé sétálva Yuuri próbálta lenyugtatni a
légzését azokkal a meditációs gyakorlatokkal dolgozva, amiket Minako tanított
neki. Ez segített neki ideiglenesen, de amint visszalépett az aréna vakító
fényeibe, az elért nyugalom minden látszata eltűnt.
Remegő kezekkel cipzárazta le a dzsekijét, odaadta
Tanakának, és felfedte alatta a ruháját. Egy laza, sápadt zöld felső volt alatta egy fekete nadrággal, aminek a
varrása mentén zöld hullám kanyargott lefelé. Tanaka minden eltűnőt
elutasított.
Kilépve a jégre Yuuri ökölbe szorította a kezét, és körmei
finom bőrébe vájtak, mielőtt ellökte magát és középre siklott, hogy felvegye a
kezdő pozícióját. A többi korcsolyázóval ellentétben előtte nem üdvözölte a
tömeget, túlságosan lefoglalta, hogy úgy tett, mintha nem léteznének. Így tenni
egy újabb gyakorlat volt az Ice Castle-ból, és amikor befejezte, nem látott
mást, csak Yuukót szurkolni a palánk mellől.
Felcsendültek a zene első hangjai, egy édes és lassú dallam,
amit Tanaka választott neki. Yuuri témája erre az évre az ártatlanság volt,
újra egy választás Tanakától. Elmagyarázta neki, hogy Yuuri erősségeire akart
játszani, hogy megadja a tömegnek, amit elvártak, és Yuuri nem vitatkozott
rajta ezen.
Yuuri ideiglenesen
elveszve a zenében korcsolyázott, és karjait kinyújtva keresztülsiklott a
jégen. Az első pár mozdulat jól sikerült, és majdnem megnyugodott. Meg
tudja csinálni. Sikerülni fog.
Felgyorsulva az első ugráshoz elkapta pillantásával az egyik
tévékamerát, amint az lassan panorámaképet készített a pálya fölött, hogy
elkapja, míg ugrik. Abban a
pillanatban minden, amire Yuuri gondolni tudott, a családja és Yuuko volt,
mindannyian elvárásokkal telve nézték őt otthonról. A
gondolat megrémítette, kizökkentette az összpontosító állapotából és emiatt
rosszul rugaszkodott el, és a bal lába majdnem kibicsaklott. Megpördülve
a levegőben éppen csak bepasszírozta az elvárt fordulatokat, de a rossz indulás
elferdítette az érkezését, és a jobb lába megbicsaklott, ahogy rossz szögből
érte a jeget, és kiterült.
A tömeg nyögést hallatott, és Yuuri a folytatásra
elhatározva magát újra felküzdötte magát. De a rossz ugrás kizökkentette, és ezt
érezni tudta a következő sor mesterkélt mozgásán, a forgásai ügyetlenek voltak,
a lépéssora gépies, és hiányzott belőle minden érzelem, ami általában megnyerte
neki a pontokat, amikre rettenetesen szüksége volt. Csak egy hajszálon múlt a második ugrás landolása, egy
tripla leszúrt rittbergeré, de még azt is rossznak érezte. Nem volt
benne az a kecsesség és az egyensúly, amihez szokott. A szíve zakatolása és a
kapkodó légzése elvonta a figyelmét, és alig tudott koncentrálni.
Az utolsó ugrása, egy tripla-dupla kombináció majdnem olyan
rosszul sikerült, amint az első. Habár nem esett el teljesen, Yuuri még mindig
ügyetlenül érkezett, rákényszerülve arra, hogy megérintse a jeget, hogy talpon
tartsa magát. Mire egy utolsó forgással befejezte a rutinját, nem akart mást,
mint lejönni a jégről, és otthagyni a tömeget, valahová a nyugalomba vonulni, ahol egymagában le tud törni.
De először arra kényszerült, hogy a kiss and cryba menjen,
hogy megkapja a pontjait. Csalódottság áradt szét Yuuri mellkasában, amikor
bejelentették őket. Elméletben tudta,
hogy nem lehet jó, de a valósággal attól még nehéz volt szembe nézni, a kínosan
alacsony pontszámok gúnyolódtak vele a képernyőn. Amint lehetett, elhagyta
az arénát, és visszaharcolta az el nem hullatott könnyek égését a szemeiből.
Tanaka követni akarta, de meghátrált Yuuri kifejezését látva.
Yuuri legalább ezért hálás volt. Csak egyedül akart lenni.
*
Végül egy elhagyatott, üres, a fő stadion felé vezető útból
kieső raktárhelyiségben találta magát. Yuuri csak akkor engedte meg magának,
hogy sírjon, amikor becsukta az ajtót, és lesüllyedt a földre.
Térdeit felhúzva a mellkasához nyugtatta rajtuk a fejét, és
engedte, hogy a zokogás rázza a testét, míg érezte a könnyek meleg nedvességét
lesiklani az arcán a földre.
Elrontotta. Olyan keményen dolgozott, hogy ide jusson, a
szívét, a lelkét és az életét tette a korcsolyázásba, és amikor ez valóban
számított, nem tudta mindezt egyben tartani. Túlságosan félt, túl ideges volt,
és ez elrontotta a rutinját. Most már nem volt arra mód, hogy aranyat nyerjen.
Yuuri dühösen megdörzsölte a szemét, ahogy próbálta
eltüntetni a könnyeket, de azok folyamatosan hullottak, és végül feladta.
Mindennél jobban szerette volna magánál tudni Vicchant. Vicchan volt az, aki
megnyugtatta az ilyen pillanatokban ezelőtt, aki mindig kedves és türelmes volt
vele, és nem ítélte el semmiért.
Yuuri a saját gondolataiba mélyedve, az ajtótól elfordulva nem
vette észre azt, amint az halkan nyikorogva kinyílik. Ahogy az alakot sem, aki
benézett. A valaki megtorpant, ahogy felfigyelt a földön egyedül síró fiúra, és
egy pillanatra úgy festett, mintha be akart volna lépni a szobába, hogy
megvigasztalja. De valami visszahúzta és habozott, mielőtt figyelmesen,
lábujjhegyen újra becsukta az ajtót, és gyengéden bezárta, hogy ne riassza meg
a fiút azzal, hogy látta, és eltűnt a folyosón egy ezüstös hajvillanással.
*
Amint Yuuri kisírta magát, felkelt, leporolta a ruháját, és
elment megkeresni Tanakát. A sírás segített egy kicsit, és kezdte valamivel
jobban érezni magát, habár semmi sem tudta kárpótolni a fájó csalódottságot, ami még jelen volt, akár egy ásító
lyuk a mellkasában.
Amikor elmagyarázta Tanakának, mit akar tenni, a másik
zavartan egyetértett, de nyilvánvalóan nem akarta tovább bosszantani Yuurit. Némi
alkudozás után használta az igazolványaikat, hogy visszaengedjék a pályához,
ahol éppen elkezdődött a felnőtt férfi rövidprogram. Yuuri minden egyes
korcsolyázó előadását végignézte, feszülten figyelte, hogyan mozogtak, hogyan
hozták helyre, amikor rosszul sikerült egy ugrást, hogyan mosolyogtak a valós
érzelmeiket mélyen temetve, végig mindenen keresztül.
Majd’ egy órának tűnő idő után az utolsó korcsolyázó siklott
ki a pályára. Sötét színekbe öltözött, a kék és a fekete kihangsúlyozta
testének minden vonalát, és ezüst haja mintha ragyogott volna a fények alatt.
Volt valamiféle enyhe smink a szeme körül, sötét vonalak emelték ki íriszeinek
kékeszöld ragyogását.
Viktor
komoran, majdnem veszélyesen festett ott kint a jégen. Az eltelt év kegyes volt
hozzá, a vállai kiszélesedtek, és az arca több férfias vonást vett magára, és
kiemelte vonásai éles szépségét. A zene, amire korcsolyázott, pont olyan
veszélyesen gyönyörű volt, mint ő, egy sötét keringő, ami körülfolyt a
helyiségen, ahogy forgott.
A gyakorlat gyönyörű volt, egy kétszemélyes tánc egy
láthatatlan partnerrel. Két ember, egy hús és vér, és a másik egy fantáziakép
volt, akivel egy örökös táncba zárva egymás körül keringtek, egymásba fonódtak
és tekeredtek.
A tömeg megőrült érte, eufórikusan ordított minden
alkalommal, amikor Viktor ugrott, és minden elrugaszkodása kecses, minden
érkezése tökéletes volt. Yuuri figyelte, és képtelen volt félrenézni. Ez egy
emlékeztető volt, mondta magának, ahogy transzba esve bámulta. Ez az, amiért
jónak kell lenned. Ez az, amiért jobbnak
kell lenned.
Amikor Viktor végül befejezte a rutinját, a tömeg a talpain
volt, toporzékolt, állva éljenzett és tapsolt. Viktor meghajolt, integetett és
mosolygott az embereknek, akik körbe vették őt, és kántálták a nevét.
Megfordult, hogy nyugtázza a mögötte álló embereket is, és egy pillanatra Yuuri
megesküdött volna, hogy Viktor észrevette őt, a kis japán fiút álldogálni az
edzőjével messze, a pálya túloldalán, félig elmerülve az árnyékokban. Majdnem
el tudta hinni, hogy látta az integető kezet enyhén habozni, Viktor szemei egy
kicsit kitágultak, ahogy elfordult, de természetesen mindez csak a képzelete
volt. Viktor arrogáns és gyönyörű, és Yuuri csak egy újabb felismerhetetlen arc
volt a tömegben.
Elfordult, mielőtt bármi mást látott volna, és eltűnt az
árnyékokban.
*
Azon az éjszakán Yuuri alig aludt, lelki szemei előtt újra
és újra lefuttatta a kűrjét. Minden mozdulatot, minden lépést, minden ugrást.
Mindennek tökéletesnek kell lennie.
Viktort látni aznap egy emlékeztető volt. Egy emlékeztető
arról, miért kell mindezt csinálnia, miért akart bármi másnál is jobban a
legjobb lenni a világon. Viktor korcsolyázása briliáns volt, már egy legenda
volt a műkorcsolya világában. Ha Yuuri le akarja győzni egy napon, meg kell
kerülnie a félelmét, bármi áron
meg kell tudnia tartani az összpontosítását.
Meg tudja csinálni, mondta magának a szobája sötétségében, a
messzi plafonra szegezve szemeit. Lehetséges, hogy ma elrontotta, de meg tudja
csinálni. Képes rá. Muszáj.
*
Yuuri ezzel a gondolattal kezdett bele a döntő második
napjába. Még mindig rettegett, az semmi módon nem múlt volna el, de a
koncentrációja és az elhatározottsága új forrást talált. Viktort korcsolyázni
látni tegnap pontosan az volt, amire szüksége volt, és újult magabiztossággal
lépett ki a pályára.
A bemelegítés alatt mellőzött minden ugrást. A tegnapi bemelegítés
alatt elrontott leszúrt rittberger volt az, ami igazán felrúgta a hitét a saját
képességeiben, és az rontotta el a kis esélyét arra, hogy hibátlanul végigcsinálja
a rutint. Nem fogja kétszer ugyanazt a hibát elkövetni.
Yuuri korcsolyázott először a kűrben, és míg a többiek
elhagyták a jeget bemelegítés után, ő ott maradt, gyorsan a palánkhoz csúszott
odaadni Tanakának a dzsekijét, mielőtt visszament volna a pálya közepére, hogy
felvegye a kezdő pozícióját.
Pisszegés futott át a stadionon, ahogy felcsendült a zenéje
első pár hangja, és engedte a gyengéd zongorás dallamnak, hogy átmossa pár
pillanatra, mielőtt megmozdult, és lassú, lendületes mozdulatokkal, csukott
szemmel korcsolyázott. Yuuri figyelmen kívül hagyta a tömeget és a kamerákat.
Az elméjében csak ő, a jég és a minden mozdulatát vezető zene volt jelen.
A dal puhán és édesen illeszkedett a témához, amit Tanaka
választott. Emlékek hosszú, csendes kocogásokról a parton, az ugrabugráló
Vicchannal az oldalán, és a napfény első sugarainak szépsége, melyek feltörtek
a horizonton a hullámok fölött. A családja, a mosolyaik és a nevetésük
körülötte, amint elárasztják a szeretetükben. Az onsen melegsége és Hasetsu
szépsége.
Yuuri messziről
hallani tudta a tömeg éljenzését, de ők nem voltak fontosak. Azzal a
kecsességgel, ami hiányzott belőle előző napon, Yuuri felkészült az első
ugrására, egy tripla salchowra. Egy pillanatra majdnem habozott, ez volt az
első ugrása a tegnapi katasztrófa után, és mindig is utált a salchowokat. De
ehelyett elhessegette a gondolatot, és helyette annak a salchownak az emlékére
koncentrált, amit az előtte lévő napon Viktor rutinjában látott. Elegáns és könnyed volt, és ha Yuuri egy napon Viktor
ellen akart versenyezni, az övé sem lehet kevesebb.
Viktorral a
gondolataiban vetette magát az ugrásba, forgott a levegőben, és tökéletesen
érkezett, a szemei meglepetten pattantak fel, ahogy a tömeg szurkoló kiabálása
elérte.
A hirtelen a büszkeségtől feltöltve Yuuri folytatta a
korcsolyázást, keresztültáncolt a jégen, és légkönnyűnek érezte magát.
Megcsinálta, meg tudta csinálni. A
lépéssorozatban az összes lépése precíz, minden forgása feszes és összeszedett
volt. A következő ugrása – egy kombináció – tökéletes volt.
A legjobb tudása szerint korcsolyázott, mindent jól csinált,
megvadította a tömeget, akár csak Viktor, és ez nagyszerű érzés volt.
Yuuri újabb forgásba perdült, nézte, amint a fények és a
tömeg elmosódott körülötte. Futó pillantásokra el tudta kapni a kamerák
feketéjét, amint ráfókuszálnak, és a fények éles fehérségét, a színes foltokat a
tömegből, fekete, barna, szőke haj, és az ezüst rövid villanását.
Kimerültség kezdett el felépülni a végtagjaiban, ahogy a
rutin befejezése felé közeledett, de nem engedte láttatni, amíg a dallam utolsó
hangja el nem halt, és egyedül hagyta a jégen. Előre hajolva, kimerülten
kapkodott levegőért, mielőtt visszafordította a fejét a tömeg felé, ami neki
éljenzett, míg kiáltásaik visszhangzottak a stadionban.
Melegség áradt szét a mellkasában, és Yuuri nem tudta
visszatartani az arcán szétterjedő vigyorgást, az ereiben száguldott az
adrenalin. A tömeg neki éljenzett, és Yuuri a világ csúcsán érezte magát.
*
Azután, hogy végül elhagyta a jeget, Yuuri összetalálkozott
Tanakával, aki elkísérte a kiss and cryba kivárni a pontjait. Yuuri kimerült
volt, mindent beletett a kűrjébe, és most minden, amit szeretett volna az volt,
hogy összeeshessen és aludhasson napokig, aztán ehessen egy extra nagy tál katsudont,
és újra aludhasson. De először ki kellett várni a pontjait, és az idő megnyúlt,
ahogy a zsűri tanakodott, mint döntsenek a sorsáról.
Amikor végül megérkeztek a pontok, Yuuri mégis megdöbbenten
pislogott. Elolvasta őket, aztán másodszorra és harmadszorra is el kellett
olvasnia őket. Magasak voltak. Nagyon magasak.
Tanaka hátba veregette, és a kamerák ráközelítettek
meglepett arcára, de mindez összemosódott Yuuri számára. Úgy érezte, a szíve
menten kitör a mellkasából, és ez többé nem csak a kimerültségtől volt.
Megcsinálta.
*
Amikor az utolsó korcsolyázó befejezte a rutinját, és a
végső pontokat kiszámolták, Yuuri negyedik helyen állt a ponttáblázaton, csak
egy törtszámmal a korcsolyázó mögött, aki bronzot nyert. A szörnyű rövidprogramja
meglehetősen lehúzta az összesített pontszámát, de az előadása a kűrben
felrepítette a rangsoroláson, és ezért büszke volt magára.
A bukása a rövidprogramban még mindig égetett, és
akárhányszor gondolt rá, még mindig érezte a megalázottság éles szúrását, de
ezt eltompította a befejezett kűrje után neki éljenző tömeg emléke, a zsűrik
arcán ülő apró mosolyok, amint a pontjait adták, egy magasabb pontszámot, amit
valaha ezelőtt elért.
Tanaka mellett állva nézte a három érmest, amint felléptek a
pódiumra, és az éljenző tömegnek mosolyogva és integetve átvették a medáljaikat.
A junior világbajnokság volt számára a szezon következő
versenye, és Yuuri megígérte magának, hogy következő alkalommal ő lesz az, aki
ott áll a pódiumon egy medállal a nyakában.
*
Három hónappal később, a junior világbajnokság vége után Yuuri
a dobogó legalacsonyabb fokáról találta magát bámulni a tömegre, és egy ragyogó
bronz medált szorított izzadt kezében.
Az érem meleg volt a tenyereiben, és minden erejével
kapaszkodott bele attól rettegve, hogy hirtelen eltűnik. Annyit dolgozott a
Prix és a világbajnokság közötti hónapokban, keményebben edzett, mint életében
valaha. Maga a verseny összefolyt a fényekben, színekben és éljenző tömegben,
és most végre, végre ott állt a dobogón,
elismerték az eredményét. Lehet, hogy nem első helyezés volt, de egy kezdet.
Még volt egy szezonja a juniorok között, mielőtt a szeniorok közé léphetett
volna, és Yuuri elhatározta, hogy minden pillanatát kiélvezi.
Idén megelégedett a bronzzal, de jövőre ez máshogy lesz.
Jövőre aranyat fog nyerni.
*
Az éremceremónia után, Tanakával az oldalán, az épületből
kifelé menet húzta maga után a bőröndjét, amikor egy ismerős orosz hangot
hallott átlebegni a maga mögötti zaj fölött. Gyorsan hátrapillantott a válla
fölött, és Viktort látta álldogálni a zsúfolt folyosón, amint csendesen beszélt
az edzőjével, és szokás szerint egy aranyérem függött a nyaka körül.
Az ezüsthajú férfi egy lendületes gesztikulációt tett a
levegőben, félig megfordult közben, és egy pillanatra a szeme elkapta Yuuriért.
A kék összekapcsolódott a barnával, és Viktor szünetet tartott a mondatban,
ahogy Yuuri bámulta.
Viktornak fogalma sem volt, hogy ki volt ő. Hogyan is
lehetne? Yuuri lehet, hogy egy korcsolyázó volt, de különböző korosztályban
voltak, és valószínűtlen volt, hogy a nagy és hatalmas Viktor Nikiforov tudomást
venne a junior bronzérmesről. És ezelőtt az egyetlen alkalommal, amikor valaha
találkoztak, Yuuri egy rajongó volt a több ezer között, akivel találkozott, és
akit rögtön elfelejtett.
Viktor enyhén kinyitotta a száját, mintha újra meg akart
volna szólalni, de Yuuri elfordult, mielőtt hallhatta volna a szavakat, és
eltűnt a tolongó tömegben a folyosón. Viktor valószínűleg úgy is mást nézett
végül is. És Yuuri nem akart Viktorral beszélni. Még nem. Addig nem, amíg nem
volt jobb, amíg valódi vetélytárs nem volt.
Addig nem, amíg nem nyert aranyat.
*
[Oldal: 1/ 27]
[
Oldal 1, 2, 3,
4, 5 … 27 Következő ]
{névtelen}
Nem hiszem el, hogy Viktor újra nyert! Két
világbajnokság zsinórban, és még csak 18. :D
{névtelen}
Tudom, ugye?! A fiunk olyan gyorsan felnő. ♥
{névtelen}
A négyszeres flipje olyan gyönyörű volt a kűrjében. :O Nagyon megérdemelte az
aranyat.
{névtelen}
Meg tudná mondani valaki a zenét, amit Viktor használt a
kűrjében? Olyan szép volt!
3 válasz [Mutasd]
{névtelen}
Viktor programja nagyon erős volt idén, látni lehet,
mennyit fejlődött a szenior debütálása óta.
{névtelen}
Teljesen egyetértek veled, anon.
{névtelen}
Hé, srácok, ez a hely arra van, hogy megvitassuk az
összes korcsolyázót a világbajnokságról! Tudom, hogy mindannyian imádjuk
Viktort, de mindenki visszafoghatná magát egy kicsit. XD
{névtelen}
De Viktor messze a legjobb
volt! Muller elrontotta a kűrt, Hernandez elesett az utolsó kombinált ugrásban,
Leenek idén egyáltalán nem volt erős programja, és a másik kettő jó volt, de
egyszerűen nem tudták felvenni a versenyt Nikiforovval.
{névtelen}
Nem tudom, nekem
eléggé tetszett Lee programja.
{névtelen}
Hülyéskedsz?
Egyáltalán nem illett hozzá!
{névtelen}
Nikiforovval a sorban senkinek sem volt esélye, unalmas
volt nézni a kűrt, mert már mindenki tudta, hogy ki fog nyerni. Legalább a
junioroknál volt egy jó kis verseny!
{névtelen}
Igen,
mindannyian olyan jók voltak! Különösen tetszett az a kis japán gyerek, ő
nagyon jó volt a korához képest.
{névtelen}
Aw, igen,
édes volt. ♥
♥
{névtelen}
Remélem, hogy jön jövőre is,
ígéretes korcsolyázónak fest!
Yuuri rövidprogramja: https://www.youtube.com/watch?v=6qqOI04uo_c
Yuuri kűrje: https://www.youtube.com/watch?v=7maJOI3QMu0
Viktor rövidprogramja: https://www.youtube.com/watch?v=OUuGMvce5Iw
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése