Gondoskodás

Lilynek, ha már nem talált tegnap a kedvére való betegeskedős ficet. ^^

A szentpétervári tavasz abban a pillanatban tett be neki, hogy csak egy pillanatra is megbízott benne.

Azt hitte, hogy neki is elég lesz egy pulóver és egy könnyebb kabát, de pont azon a napon esett vissza a hőmérséklet, és ahogy a plusz kölcsönpulcsiban hazament, már tudta, hogy megfázott. Nem segített rajta se a forró fürdő, se a forró tea, mert másnap reggel taknyosan ébredt, és Viktornak a megszokottnál jóval nehezebben sikerült kiforgatnia az ágyból.

- Ébresztő, gyönyörűm! – rikkantotta Viktor, aki valamilyen átoknál fogva reggeli pacsirta volt, és ha edzős nap volt, akkor a reggelük nagy része azzal ment el, hogy kiimádkozta az ágyból. Yuuri most a legkevésbé sem érezte magát gyönyörűnek, és úgy kapaszkodott a takaróba, mintha az élete múlna rajta. Ez meglepően gyorsan kivette az erejét, és Viktor hamarosan fölötte volt, és egy kis cirógatással próbált belé életet lehelni, míg Yuuri a párnába fúrta az arcát. Amikor végül felemelte a fejét, a szemét bántotta a fény, és el kellett fordulnia, nehogy Viktor arcába tüsszentsen.

- Solnyshko? Jól vagy?

- Zsebkendőt – nyögte Yuuri a kezei mögül, de azután se kapott jobban levegőt, hogy kifújta az orrát. Viktor megtapogatta a homlokát.

- Nagyon sápadt vagy, nem tetszik ez nekem. – Visszaengedte rá a takarót, és Yuuri az orráig húzta azt, majd befordult az ágy közepére. – Hé, addig ne aludj vissza, amíg nem ittál valamit, és nem mértem meg a lázad.

Yuuri pillanatnyilag visszaaludni se tudott, miután Viktor felkeltette, ráadásul még az orra is tele volt.

Tompán érzékelte, hogy Viktor sürög-forog körülötte, majd a hóna alá noszogatta a hőmérőt, amit még akkor vettek, amikor Viktor beteg volt, azonban a készülék alig mutatott hőemelkedést, amikor a pittyegés után kivette. Azután Viktor belediktált egy bögre teát, míg kedveskedve simogatta a hátát.

- Remélem, hogy ez tényleg csak egy megfázás… de így biztos nem engedlek jég közelébe. – Mondott volna még valamit, de megcsörrent a telefonja. Yuuri szinte semmit sem értett az orosz nyelvű hadarásból, de Viktornak nem volt olyan fényes hangulata, amikor letette. – Yakovnak máris hiányzok, és nem akarja, hogy itt maradjak veled, mert hogy múltkor is lefertőztük egymást. Csináltam neked melegszendvicset, ott van a mikróban, egyél, ha felkeltél. Amint tudok, jövök, rendben?

Yuuri még érezte, hogy Viktor megpuszilja a haját, ami éppen kilátszott a takaró alól, és nem sokkal később Makkachin ugrott fel mellé, hogy odafészkelje magát az oldalához. A puha meleg testtel maga mellett végül elnyomta az álom.

Olyan dél körül újra Viktor noszogatására ébredt.

- Kicsim, muszáj innod valamit.

Yuuri nyöszörögve kinyitotta a szemét. Nem is értette, hogyan aludhatott ennyi ideig, mert az orra még jobban tele volt, ráadásul Makkachin egy lehetetlen pózban feküdt rajta, amitől alig kapott levegőt. Viktor segített neki felülni és inni, aztán villán ételt nyújtott neki, mire Yuuri megrázta a fejét. Nem volt étvágya.

- Láttam, hogy nem reggeliztél. Addig nem hagylak, míg nem ettél valamit.

Yuuri vonakodva kinyitotta a száját, és elfogadta az ételt. Viktor mosolygott és dicsérte, mintha csak egy gyerek lenne.

- Csak még pár falatot, rendben? A kedvenc helyedről hoztam.

Yuuri csak azért evett, hogy örömet okozzon Viktornak, és ne aggódjon érte.

A következő nap hasonlóan zajlott azzal a különbséggel, hogy Viktor hozott neki valami forró vízben feloldandó port megfázás ellen, és délután kimászott a nappaliba tévézni. Minden adás oroszul volt, így hamar el is aludt rajtuk. Este Viktor csinált neki egy forró fürdőt illóolajokkal, ami majdnem olyan jó volt, mint az onsenbe merülni, és kicsit derülten hallgatta, amint Viktor nyafog, hogy nem engedi megcsókolni, holott ő már túl volt a szezon végi betegségén.

A harmadik napra Yuuri feje valamelyest kitisztult, de attól még ugyanúgy fújta az orrát, és Viktor továbbra is lakásfogságra ítélte azon a címen, hogy le van gyengülve.

- Csak holnapig bírd ki, oké? Akkor végre szabadnapom lesz.

Yuuri elfintorodott. – Én is felnőtt vagyok, tudod? Voltam már beteg, tudok magamról gondoskodni, nem kell csak miattam itthon ülnöd.

- Attól még szeretek rólad gondoskodni.

Yuuri végül is ráhagyta, még ha utálta is az érzést, hogy rá van utalva valaki másra, de vitát nem ért a dolog. Úgy volt vele, hogy leül sorozatot nézni, de aznap valahogy minden összejött: a viharnak köszönhetően elment az internet, és utána már a tévé sem működött rendesen. Viktornak alig volt angol nyelvű könyve, így még olvasni sem tudott. Makkachin szűkölt egy ponton, hogy menjenek sétálni, de abból végül csak az lett, hogy levitte elvégezni a dolgát, mielőtt Viktor hazajönne. Nem hitte volna, hogy valaha elege lehet az alvásból. Nyughatatlan volt, és végül felkelt, hogy szétnézzen a hűtőben – nem volt gusztusa maradékra, de két nap óta először éhes volt.

Végül is, ha vesz fel kesztyűt és maszkot, akkor nem lehet nagy gond abból, ha betegen főz, nem?

Arra jutott, hogy nem csinál semmi bonyolultat, csak mindent beledobál a fazékba, és megfőzi. Gyorsan felszeletelte a zöldségeket és a konzerves gombát, mielőtt még elcsöppent volna az orra, tésztát rakott mellé, és fűszeres vízben feltette főni. Nem lesz élete fogása, de legalább lesz valami friss, főtt étel itthon. Lehuppant a kanapéra, és Makkachin olyan jóízűen szuszogott mellette, hogy ő is lehunyta a szemét. Jó volt a mozgás, de pár nap fekvés és a folyamatos orrfújás után kivette az erejét. Amúgy is pihennie kellene, nem?

Enyhén odaégett szagra ébredt és Viktor érintésére a vállán. Fel akart pattanni, de párja visszanyomta a kanapéra.

- Miért nem szóltál, hogy éhes vagy? Akkor hamarabb jövök.

- Nem akartam a terhedre lenni. – Ügyesen manőverezve kibújt Viktor karja alatt, hogy megnézze a kárt. A másik már levette a sütőlapról az edényt, és bekapcsolta a szagelszívót, míg a konyhai ablakot bukóra nyitotta, hogy kiszellőzzön az elrontott étel szaga, és Yuuri megborzongott a beáradó friss levegőben. Leakasztott egy fakanalat, és megállapította, hogy az étel felső része még ehető, de sikeresen elsózta, és ezzel el is ment az étvágya. Szóval mégis ennyire életképtelen, hogy egy egytálételt sem tud megcsinálni betegen.

Viktor gyengéden arrébb tolta a csípőjénél fogva, és becsukta az ablakot.

- Nem vagy a terhemre – mondta duzzogós hangon, és a hátára terített egy pulóvert. – Ülj le, és hagyd, hogy gondoskodjak rólad.

Yuurinak nem volt annyira ínyére a dolog, hogy ugráltassa, de nem akart vitát. Viktornak valahogy sikerült kiszellőztetnie, majd lehuppant mellé egy barna papírzacskóval.

- Nem Yurié, de… pirog, hátha ettől jobb kedved lesz.

Yuuri kinyitotta a zacskót, és rögtön megcsapta a húsos pirog illata, amitől összefutott a nyál a szájában, és bűntudattal vegyes hála lepte el a szívét. Viktor csak gondoskodni akar róla, ő pedig megnehezíti a dolgát. A mellkasába fúrta a fejét, mielőtt még jobban elérzékenyült volna, és Viktort kicsit meglepetésszerűen érte az érzelemkitörése, mert halkan kuncogott. Visszaölelte, és még jobban a mellkasához húzta, míg a pirogos zacskó közéjük esett.

- Köszönöm – motyogta alig hallhatóan, míg Viktor egy puszit nyomott a feje búbjára.

A következő napot szinte végig azzal töltötték, hogy összebújtak a takaró alatt, és Yuuri hagyta Viktornak, hogy elkényeztesse, míg igyekezett kifőni magából a megfázás maradékát.