Viktor eltitkolja Yuuri elől, hogy el van tiltva a jégtől, mert túlságosan meghajtotta magát, és a régi sérülései kiújultak azzal
fenyegetve, hogy a teljes egészsége rámegy. Ez feszültségekhez vezet
közöttük, és Yuuri annyira megharagszik Viktorra, hogy pár napra Yurihoz és Otabekhez költözik, míg mindketten lenyugszanak. Egyikük sem viseli jól a távolságot.
Játszódik az anime után három évvel.
Novella három részletben, mert megint megszaladt a kezem... ez mostanság elég gyakran megtörténik, nem? Köszönöm a biztatást Lilynek! ^^
- Látom, végre sikerült rábeszélned, hogy otthon maradjon.
Ez volt az a megjegyzés, amivel minden elkezdődött. Yuuri
értetlenül meredt Yakovra, mire az idős edző elmesélte, hogy Viktornak
elméletileg már két hete nem szabadna jégre lépnie, és Yuuri hátán végigfutott
a hideg.
Szóval ez volt az oka, hogy Viktor újabban a késő esti
edzéseket részesítette előnyben annak ellenére, hogy koránfekvő volt, és hogy
mostanában szinte meg sem szabadult a fáslitól a térdein és a bokáján. Yuuri
nem akart dolgokat feltételezni, és ha ebbe komolyabban belegondolt volna,
akkor az lett volna belőle, s az rendszerint nem vezetett túl sok jóra. Most
viszont hibásnak és dühösnek érezte magát, amiért elnyomta a megérzéseit, hogy
valami nincs rendben Viktor mosolyaival, hogy szokatlanul dühös, ha nem sikerül
egy ugrás, vagy hogy egyre gyakrabban szisszen fel a fájdalomtól. Ha
rákérdezett, akkor mindig legyintett, hogy nincs semmi probléma, minden rendben
van.
Szóval ezért telefonált mostanában ennyit. Yakovval, az
orvossal… mindenkivel, és Yuuri olyankor aggodalmasan hallgatta az orosz nyelvű
beszélgetést, ami még mindig túl gyors volt ahhoz, hogy rendesen követni tudja.
És Viktor valószínűleg direkt beszélt úgy, hogy ne értse.
Yuuri hirtelenjében nem is tudta, hogy dühös legyen, vagy
elárultan érezze-e magát, amikor Yakov lefénymásolta neki Viktor orvosi
papírjait, amiből ugyan egy kukkot sem értett, de legalább lesz mit
meglebegtetnie az orra előtt, amikor szembesíti azzal, hogy lebukott. Hogy
gyakorlatilag még futni sem lenne szabad elmennie, ha az élete további részében
nem bicegni, hanem rendeltetésszerűen szeretné használni a lábait.
Yuuri keserű ízzel a szájában ment haza, az ajkát rágva
nyitotta ki az ajtót, de Viktor nem volt otthon – ahogy Makkachin sem üdvözölte
már a küszöbön, mióta egy évvel ezelőtt elaltatták, mert már gyógyíthatatlan
volt a betegsége. Mindkettőjüket nagyon megviselte az elvesztése, és habár
Yuuri óvatosan felvetette, hogy örökbe fogadhatnának egy kutyát a menhelyről,
Viktor elzárkózott egyelőre a gondolattól. Yuuri nem erőltette a témát, hiszen
Vicchan után neki is nehéz volt hozzászoknia Makkachin jelenlétéhez. Viszont
jót tett volna Viktornak is, ha ismét lett volna kiről gondoskodniuk egymáson
kívül, nem beszélve arról, hogy képtelen volt továbbadni Makkachin régi
játékain és fekhelyein. Yuuri az egyik takarítás alkalmával még lejárt
konzerves kutyakaját is talált, amit aztán kidobott lévén lejárt már, és inkább
nem is említette Viktornak.
Viktor elméletileg az edzőterembe ment aznap, de Yuuri már
sejtette, hogy ez egy füllentés volt. Múlthéten is egy egész napot ott töltött
elvileg, hogy aztán nyűgösen beessen a pályára, és így könnyen lehet, hogy
edzés helyett inkább vizsgálatról vizsgálatra rohangált.
Yuuri nem értette. Nem azt esküdték, hogy egészségben-betegségben?
Miért titkol el ilyesmit előle Viktor, és miért akarja ezt a súlyt egyedül
hordozni a vállán? Hiszen mennyiszer történt meg, hogy Viktor ápolta a
kibicsaklott vagy meghúzott bokáját. Miért nem engedi, hogy ugyanezt megtegye
érte?
Jobb belátása ellenére leguglizta a nyomtatott latin
szavakat a leletben, és nem aggódott miattuk kevésbé. Igaz, hogy az ő
sportjukban mindenkire az várt, hogy tönkremenjenek az ízületeik, a porcok a
megerőltetéstől, de nem értette, miért hallgatja el előle ezt Viktor. Hiszen
már Yuuri térde sem volt régi, és igenis becsületesen kezelte, ha fájt.
Nem állt szokásukban egymás holmijában turkálni – kivéve, ha
a másik kérte –, de Yuuri most megszegte ezt a ki nem mondott egyezséget, ahogy
belépve a hálószobába Viktor felére ment.
Ahogy sejtette: a kapott gyógyszerek, fáslik és kötszerek
ott voltak Viktor éjjeliszekrényében, és Yuuri olyan erővel rántotta ki a
fiókot, hogy az kijött a helyéről, és az idegességtől remegő kézzel nem tudta
hirtelen visszarakni.
Kulcs zördült a zárban. Yuuri megdermedt, majd vett egy mély
levegőt.
Nincs semmi baj, nem csinált semmi rosszat, csak meg kellett
bizonyosodnia valamiről…
Hallotta, amint Viktor zacskókkal zörög a konyhában, és a
füle mögé simította a copfból kicsúszott tincseket, mielőtt felkelt volna.
- Yuuri, kicsim, merre vagy? – hallotta Viktor hangját.
Amikor belépett a helyiségbe, Viktor éppen a hűtőbe pakolta
be; legalább bevásárolni elment. Közben halkan dudorászott, amiben Yuuri
felismerni vélte a zenét, amit az előző szezonra választottak a duettjükhöz, és
még jobban elszorult a szíve. Ahogy Viktor meglátta, felderült az egész lénye,
és ölelésre tárta a karjait a nyitott hűtő előtt, de Yuuri feltartotta az egyik
gyógyszeres dobozt, és Viktor arcáról azonnal lefagyott a mosoly, és a szemei
elkerekednek.
- Erről mikor akartál mesélni? – kérdezte a tervezettnél
élesebb hangon.
Viktor szólásra nyitotta a száját, majd a szeme hirtelen a
konyhapultra meredt, és észrevette a lelet fénymásolt lapját, amit Yuuri
otthagyott a sálja mellett, amikor hazaért és sietve ledobálta a holmijait. –
Az honnan van? – suttogta rekedten válasz helyett.
- Yakov igen érdekes dolgot mesélt ma nekem – folytatta
Yuuri éledő dühvel. – Azt mondta, örül, hogy sikerült végre rávennem téged,
hogy otthon maradj. Mit gondolsz, miért?
- Yuuri, ez semmiség. Évek óta van ez a problémám, nem kell…
- Lehet, hogy nem értem, mi van ide írva, de Yakov és az
orvos is meghatározatlan időre eltiltottak a sportolástól.
Viktor makacsul összepréselte az ajkát, és az arca egészen
hideg lett ettől a gesztustól. Yuuri sosem hitte volna, hogy egyszer majd
ridegnek tűnik neki ez a szeretett alak, és a torkát szorította valami. Ha
tudta volna, hogy ezzel jár, ha visszakívánja Viktor a jégre, inkább tartotta
volna a száját. És habár már nem nyert olyan sokszor – főleg azért, mert Yuuri
komolyan vette, hogy ötszörös világbajnok lesz, és már csak egy cím hiányzott
hozzá –, az utóbbi időben úgy tűnt, őszintén élvezi a versenyzést.
- Viktor – kezdte, és látta, amint a másik férfi
összerezzent, mert már rég nem hívta a teljes keresztnevén –, ez nem játék.
Addig akarod ezt folytatni, míg fizikailag képtelen leszel korcsolyázni?
- Te akartad, hogy visszajöjjek.
- De nem azt akartam, hogy lebénítsd magad! – Észrevétlenül
emelte a fel a hangját, hogy ne uralkodjon el rajta annyira az aggodalom. –
Sosem tudod, hol a határ.
- Azt hittem, szeretsz ellenem versenyezni!
- De nem az egészséged árán! Nem hiszem el, hogy ilyen
felelőtlen edzőm van.
- Ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy az edződ vagyok. –
Viktor hangja szokatlanul élesen csendült, amit általában csak akkor hallott,
ha Yakovval vagy valaki mással az orosz csapatból veszekedett, de ezt a
hangszínt még sosem használta, ha hozzá beszélt. – Ez a magánügyem.
Yuuri ajka megremegett, és felmutatta az aranygyűrűs kezét.
– A férjed vagyok, és az egészséged nem a magánügyed. Nem fogom végignézni,
ahogy a makacsságoddal tönkreteszed magad.
- Miért, te is eltiltasz a jégtől? – kérdezte, és Yuuri hirtelen
látta a hasonlóságot egy szemtelen, éretlen tinédzserrel, akihez Yakov gyakran
hasonlította a férfit, főleg amikor Viktor összegyűrte a lelet másolatát, és
egy pontos célzással bedobta a kukába.
- Nem hiszem, hogy engem sokkal komolyabban vennél, mint
Yakovot vagy az orvost, ha elmondani is basztad.
Viktor élesen szívta be a levegőt; egyikük sem volt ahhoz
szokva, hogy így beszéljenek egymással. – Elmondtam volna…!
- Mikor? Amikor nem bírsz menni segítség nélkül?
- Yuuri, fejezzük ezt be. Most.
- Rendben! – A hangja és az ajka is remegett, ahogy szinte
félrelökte az útból, és felkapta az előszobában elejtett táskáját, találomra
lerántott a fogasról egy könnyű dzsekit, és beleugrott a cipőjébe letaposva a
sarkát. – Nem lehet veled beszélni.
A fülében doboló vértől alig hallotta, mit mond Viktor, és
rávágta a bejárati ajtót, amikor utána akart fordulni. Lerobogott a lépcsőn, és
becsületére legyen, egészen a bejárati kapun túlig kibírta, hogy ne sírjon. A
szabad, hűvösebb levegőn viszont elkezdtek peregni a könnyek az arcán, és futni
kezdett, hogy minél távolabb legyen az egész veszekedéstől és attól, ahogy
Viktorral egymással beszéltek.
Végül a Néva egyik csatornájának partján lyukadt ki, amikor
kifulladt attól, hogy egyszerre bőgött és futott. Annyira a fejében rekedt az
egész veszekedéstől, és szinte észre sem vette a járókelők megrökönyödött
pillantásait. Lerogyott egy padra, míg azon kattogott az agya, hova menjen
éjszakára. Pillanatnyilag látni sem bírta a férjét, és biztos volt benne, hogy
a másik is hasonlóan van vele. Ha veszekedtek, akkor rendszerint pár óra
elteltével elcsitult az egész, de Yuuri nem akarta, hogy kínosan kerülgessék
egymást a lakásban, míg lenyugszanak.
Végigvette a lehetőségeit; mehetne persze hotelbe, de nem
volt benne biztos, hogy jól viselné most a szoba hideg magányát, és így is
annyira felmérgesítette magát, hogy még mindig szinte úgy kapkodta a levegőt,
mint amikor pánikrohama volt. Ahogy jobban megnézte a környéket, észrevett egy
aluljárót, és eszébe jutott, hogy Yurio lakása olyan öt metrómegállóra van innen.
Akármilyen mogorva is a fiú, Yuuri tudta, hogy meg fogja szánni, hiszen ő is
sokszor éjszakázott náluk, amikor még Yakovéknál lakott, és az agyára ment a
két felnőtt veszekedése. Igen, morogni fog, amiért nem szólt előre, de
befogadja. Talán ha felhívná…
Beletúrt a táskájába, és ahogy előhúzta a telefonját, rögtön
eszébe is jutott, hogy az aku meghalt nap közepén. Nem baj, legalább Viktor nem
fogja tudni hívogatni, ha lenyugodott. Tudja meg csak ő is, milyen aggódni
azért, akit szeretsz.
Összeszedte magát annyira, hogy ne sírva metrózzon. Be tudta
engedni magát Yurióék emeletes házába a kóddal, amit megjegyzett, amikor
segítettek neki költözni. Ahogy azonban megmászta a három emeletet, és
becsengetett, nem felelt senki, és Yuurinak hirtelen kedve lett volna
dörömbölni a fán, belerúgni valamibe, és újabb jelenetet rendezni.
Yurinak és Otabeknek holnap szabadnapja lesz, ami általában
azt jelentette, hogy elmentek valahová kikapcsolódni. Mennyi az esélye, hogy
hajnal előtt hazaérnek, és józanok is lesznek?
A lépcsőházban nyár ellenére hűvös volt, és Yuuri magára
húzta a még otthon felkapott dzsekit – mint kiderült, Viktorét, amit legfeljebb
csak ősszel kezdett el hordani. Még egy vékony sál is volt az ujjába, amit
belegyűrt a hátizsákjába, mert elég volt, hogy kabáton érzi Viktor illatát. Letelepedett
a lépcsőre, és várt, míg újabb gondolatok kezdték el rágni a belsőjét.
Viktor azt mondta, hogy fejezzék be ezt. Azt nem érthette
úgy, hogy fejezzék be a házasságukat, ugye? Igen, durván beszéltek egymással,
de várható volt, hogy egyszer el fognak múlni a mézeshetek, amikor egymás
makacssága idegesítő lesz. Kaptak már össze, akkor is minden rendbe jött. És
amúgy is, igaza volt, ezt pont nem lett volna szabad eltitkolnia előle. Aztán
hozzávágta a fejéhez, hogy nem lehet vele beszélni, és egyszerűen az arcába
vágta az ajtót. Mi van, ha közben megütötte Viktort? Yuuri nem bírta
visszatartani az újból feltörő könnyeket.
A nagy önutálatban elbóbiskolhatott, mert arra riadt, hogy
visszhangzik a lépcsőház a hangos nevetéstől. Felismerni vélte Yuri harsány hangját,
és amint Otabek basszusa csitítja, hogy legyen szíves nem felverni a
szomszédokat, mert egyikük sem akarja, hogy újabb panasz legyen rájuk
csendháborításért.
Yuuri épp akkor emelte fel a fejét a térdéről, amikor a
páros az utolsó lépcsőfordulóba ért. Yuri a nála már több mint egy fejjel
alacsonyabb Otabek vállába kapaszkodott, aki a derekánál fogva tartotta a kajlán
megnyúlt testet. A jelenetből ítélve volt bennük pár sör, főleg Yuriban. És
Yuri csak akkor hagyta abba a röhögést, amikor észrevette a lépcsőn kuporogni.
- Katsudon, mi a faszt keresel itt?
Yuuri nyelt egyet. Várható volt. – Aludhatok nálatok? –
Lassan négy éves ismeretség után már könnyebb volt kérni, és nem mintha olyan
sok választása lett volna. Milához és a szüleihez biztos nem fog menni.
- Dugni akartunk – bukott ki Yuriból a megszokott
őszinteség. Otabek a falnak támasztva elengedte, amint úgy ítélte meg, hogy nem
fog legurulni, és előrement ajtót nyitni.
- Mióta vársz?
Yuuri próbált emlékezni, de a sötétben nem látta az óráját.
Otabek elkezdett ugrálni, hogy bekapcsolódjon az automatikus világítás.
- Fogalmam sincs.
Yuuri tagjai meglehetősen elgémberedtek az órák hosszat való
ücsörgéstől, míg a feje fájdalmasan lüktetni kezdett a hirtelen mozdulattól.
Otabek előreengedte, míg a biztonság kedvéért összeszedte Yurit, aki rácsapott
a kezére, és inkább maga imbolygott be a lakásba.
- Mi történt? – kérdezte Otabek, amikor bezárta az ajtót, és
töltött mindenkinek vizet. Yuri kapásból lehúzott egy pohárral, míg benézett a
hűtőbe valami ehetőért. Yuuri nem merte meginni a vizet, mert attól tartott,
akkor a könnyeinek újabb utánpótlása lesz.
- Szarul nézel ki – állapította meg Yuri azt, amit már
ezelőtt is tudott. Talán még magát is megijeszti, ha eljut a tükörig.
- Veszekedtünk Viktorral.
Yuri felprüszkölt. – Ti tudtok olyat?
Yuuri sötét pillantást vetett a fiúra.
- Ne legyél köcsög, Yura.
- Eltiltották a jégtől meghatározatlan időre, és erről egy
szót sem szólt nekem, hanem két hete velem jár este edzeni, amikor Yakov már
nincs ott.
- Jellemző.
- Ti tudtatok róla? – pillantott fel hirtelen Yuuri a
pohárról, mire a fiúk szinkronban rázták meg a fejüket.
- Nem, de nem mintha nem csinált volna már korábban
ilyesmit.
- Nagyszerű – morogta, és az ölébe húzta a táskáját.
- Van váltás ruhád? – kérdezte Otabek.
- Csak az van nálam, amiben ma edzettem – rázta meg a fejét.
- Faszomat, hogy még mosnunk is kell miattad!
- Yura – szólt rá finoman Otabek, mire a fiú szusszantva
eltűnt a fürdőben, és a kihallatszódó további káromkodásból ítélve bepakolta a
mosógépet. Otabek közben hozott neki egy szürke felsőt és alsót, hogy legyen
miben aludnia. Yuuri hálát adott a sorsnak, hogy már rég nem hordtak egy
méretet Yurival, aki még tizenkilenc évesen sem nőtte ki a párducmintát és a
macskafüleket.
A kanapé mögül elősomfordált Potya, és megnyávogta Yuurit,
mielőtt felugrott volna az ölébe. Yuuri gépiesen simított végig a macska puha,
világos szőrén, mire az állat hangos dorombolásban tört ki. Yuri szerint Potya
indokolatlanul szimpatizált a japán korcsolyázóval, és nem átallott elárulni őt
abban a pillanatban, amint Yuuri megjelent a lakásban.
Szóval, ha mázlija lesz, akkor ma Potya lesz a hálótársa.
Yuurinak már is hiányozni kezdett Viktor meleg ölelése, és egy pillanatig meg
akarta ütni magát, amiért nem fújta ki a dühét a szembesítés előtt, hogy
normálisan tudja tálalni a témát.
Yuri nemsokára rikkantott, hogy kész van, jöhet berakni a
ruháit és zuhanyozni, és Yuuri örült, hogy végre elszabadul Otabek kutató
tekintetétől. Kedvelte a fiút, de a legkevésbé sem volt kedve a problémáikról
beszélni, és amilyen szúrósan tudott nézni, nehezen lehetett hazudni neki.
A forró víz kicsit felfrissítette, és megtiltotta magának, hogy
Viktorra gondoljon közben, mert a tükörből egy olyan kisírt szemű Yuuri
Nikiforov-Katsuki nézett vissza rá korábban, akit már nagyon régen látott. Nem
szabad újra felidegesítenie magát, az kell még, hogy a józanodó Yuri kiabáljon
vele, milyen szánalmasak.
Éppen a haját törölte, amikor hallotta a nappaliban
felkiáltani Yurit.
- Baszki, Katsudon, Viktor vagy tízszer hívott! Miért ülsz
mindig a telefonodon?
Yuuri élesen szívta be a levegőt. - Nem akarok vele beszélni
még.
- Nem leszek a postásotok!
Yuuri ajka megremegett, mielőtt válaszolt volna. – Lemerült
a telefonom.
Yurinak erre különös módon nem volt semmi undok válasza –
talán Otabek szólt rá, hogy ne piszkálja. Amikor az ideiglenes pizsamába
öltözve kilépett a fürdőszobából, a két fiú már megágyazott neki, és a mosogatónak
dőlve chipset ettek, amiből őt megkínálták. Yuurinak nem volt étvágya. A zuhany
után ráadásul különösen érezte a nap fáradtságát, hogy az edzés és a veszekedés
után még a hideg lépcsőn is ücsörgött.
Szó nélkül befeküdt a takaró alá, hogy kevésbé legyen
észrevehető, és a fiúk nemsokára jó éjszakát kívántak. Otabek bátorította, hogy
főzzön magának nyugodtan egy teát vagy egyen, ha talál valami kedvére valót a
hűtőben.
Yuuri szorosan lehunyta a szemét, de képtelen volt rögtön
elaludni; az éjszaka csöndjében hallotta, amint vendéglátói a csukott ajtó
mögött beszélgetnek róluk. Hogy Viktor most megkapta, amit érdemelt, és hogy
mekkora szerencséje van, hogy Yuuri elviseli és nem hányja folyton a szemére a
hibáit. Fájtak ezek a szavak, mert ő nem elviseli Viktort, hanem szereti, akkor
is, ha egy nagyra nőtt gyerekként viselkedik néha. Otabek úgy vélte, egy
bizonyos szemszögből Viktort is meg lehet érteni, még ha nem is volt korrekt,
amit csinált, de nem kételkedett abban, hogy ki tudnak békülni. Yuuri a fejére
húzott egy párnát, és szorosan a fülére szorította, hogy ne halljon semmit a
saját lélegzésén és a szívének kalapálásán túl. Potya, akit a gazdája kizárt a
hálószobából, odatelepedett mellé, megbökdöste rózsaszín orrocskájával a
könyökét, majd ráfeküdt a karjára és dorombolni kezdett. Yuurit ez a hang
ringatta el végül.
~*~
Viktorba csak akkor vágott bele igazán, mit is mondott
Yuurinak, amikor férje kiviharzott a lakásból.
Ugyanazok a szavak, amik egyszer Barcelonában hangzottak el
Yuuri szájából, amik őt is megríkatták, és majdnem tönkretették a
kapcsolatukat.
Yuurit ismerve a sírás határán volt, amikor kirohant, és
Viktor akármennyire is szeretett volna utána menni, hogy béküljenek ki, nem
tette. Tudta, hogy még időre van szüksége mindkettőjüknek, hogy megnyugodjanak,
és normális felnőttek módjára tudjanak beszélni. Ha most utána menne, akkor
csak még rosszabb lenne a veszekedés.
Viktor lerogyott a kanapéra, és a kezeibe temette az arcát.
Lehet, hogy voltak nézeteltéréseik, de ez azért nem vallott rájuk. Egyszerűen
nem ütöttek meg ilyen hangnemet egymással szemben. Yuuri kiabált, ha mérges
volt, de a merev szigorúság, amivel kérdőre vonta, teljesen új volt. Ahogyan az
is, hogy szemtelenségen kapta magát.
Yuurinak igaza volt, de nem akarta, hogy aggódjon miatta. A
férje hajlamos volt mindent túlgondolni, és nem akarta még a saját problémáit
is a vállára helyezni.
Kétségtelen volt viszont, hogy az egész titkolózással többet
ártott, mint használt. Yuuri lelkébe gázolt azzal, hogy nem mondta el, hanem
inkább mosolyogva tagadta, ha fájt a lába, és most talán magát okolja, amiért
rosszabbodott az állapota, mert tudta nélkül engedte korcsolyázni.
Viktor tudta, hogy árt magának, de nem akarta megtagadni
magától a jeget, ami összehozta őt élete szerelmével. Yuuri a pálya közelébe se
engedte volna, ha kezdettől fogva látta volna a letetet, mert pontosan ismerte
- nem tudná megállni, hogy ne korcsolyázzon. Akkor is, amikor csak az edzője
volt, sokkal többet volt vele a jégen, mint egy átlagos edző, akkor is
többnyire együtt futottak végig az elemeken, amíg Viktor bírta szuflával.
És ez is volt a baj egyik része. Viktornak el kellett
ismernie, akármilyen rettenetes is volt ez, hogy többé már nem húsz éves, és
közel sem olyan jó erőnléte, mint mondjuk Yurinak vagy más fiatalabb
korcsolyázóknak, nem beszélve a feltörekvő, friss szeniorokról, akik tele
vannak kibontakozási lehetőségekkel, álmokkal és friss porcokkal és ízültekkel,
melyek nem koptak még el a négyszeres fliptől és társaitól. Yuri rendszeresen a
fejéhez vágta, hogy vénember, vissza kellene vonulnia, és Viktornak volt egy
olyan érzése, hogy többé már nem csak gúnyból mondja. Yakov már nem nyaggatta,
hogy van benne még egy szezon, hanem mostanában elkezdte alternatív
karrierlehetőségekkel bombázni. Miután Yuuri annyi sikert ért el, hajlandó lett
volna segédedzőnek is felvenni maga mellé, hiába hiányzott a végzettsége.
Persze hatalmas haladás lett volna Yakov ajánlásával edzőnek
állni, de Viktor félt, hogy ha egyszer kiszáll a versenyzésből, már sosem lesz
ugyanolyan. Lassan el fogják felejteni vetélytársként, hiszen már a két éve
visszavonult Christ nem hívják az aktív korcsolyázók annyi helyre…
Félt, hogy Yuuri lassan kiábrándul belőle, ha ráébred, hogy
a teste lassan cserbenhagyja, és már képtelen jégbevésett csodákat és
történeteket mesélni neki. Hiszen Yuuri elsősorban a művészbe szeretett bele.
Valami elveszne a kapcsolatukból, ha elvesztené a jeget és a
versenyzést.
Hagyott körülbelül két órát Yuurinak, hogy kifújja a dühét,
majd megpróbálta felhívni, de ki volt kapcsolva a telefonja. Ez olyasmi volt,
ami normális esetben nem aggasztotta volna, de lassan már este tíz volt, és
hiába volt nyári világosság, nem akarta, hogy Yuuri ilyen későn Szentpétervár
utcáit járja.
A következő tippje Yuri volt, de hiába csengett ki, a fiú
nem vette fel, akárhányszor tárcsázta. Következőnek felhívta Yakovot, aki
kioktatta, amiért ilyen kései órán felzavarta, majd a fejéhez vágta, hogy
megérdemelte, amit kapott. Georgitól, Milától és pár fiatalabb jégtáncostól,
akikkel még elég jóban voltak, már csak üzenetben kérdezte meg, tudják-e, merre
jár Yuuri, de senki sem tudott segíteni neki.
Éppen a kétségbeesés legmélyebb bugyrába csúszott volna,
amikor végül éjfél körül pittyegett a telefonja.
Itt van, lúzer,
írta Yuri, majd: egy seggfej vagy.
Viktor kivételesen egyetértett vele.
A novella további részei az ígéretek címke alatt lesz~
Na jó, ez eddig baromira szomorú. Makkachint elaltatták, és még össze is vesznek? Kegyetlen vaagy \(;-;)/
VálaszTörlésBízok benned, hogy azért aranyos vége lesz ^^
/ne higgy nekem, nagyon jó, ha nem így lenne, nem olvasnám c:/
Igen, szegény Makkachin öreg volt. :( (Kiddentől már megkaptam, hogy hogy merészeltem, Makkachin halhatatlan.) És elnézést, elfelejtettem írni, hogy természetesen happy end lesz. ^^
TörlésKöszönöm, hogy írtál! <3
Yuri olyan szépen fogalmaz már alapjáraton is, hát még ha a véralkohol-százaléka magasabb, mint a normális. Azon a ponton már a falba vertem a fejem, a többit meg képzeld el.
TörlésAzta hiszem, erre az egészre csak egyet mondhatok; folytatást, vagy nézz szembe a fandommal.
U.I.: Viktor egy naagy seggfej~
Pontosan, és ebben az a legszebb, hogy ezt nem terveztem, csak megtörtént... Yuri kinyitotta a száját, és ez jött ki belőle.
TörlésFolytatás lesz nemsokára~
Köszönöm, hogy írtál! <3
Hej!
VálaszTörlésLelépett a főnököm, szóval adtam magamnak egy szünetet és gondoltam, mi sem jobb ilyenkor, mint olvasni egy kicsit. (Legyen áldott a mobilinternet.)
De aztán. Te Susie. Most ezen fogok pörögni és tuti csak este lesz időm elolvasni a másik kettőt D': Bele se merek gondolni, hogy azokmit éreztek, akiknek ki kellett várni a frisset ><
(De Potya cuki, és most megidealizáltam, hogy Vityáék a történet végére normálisak lesznek és inkább macskát szereznek.)
Jut eszembe, az előttem szólók elmondtak mindent, és nem akartam ismételni őket. De akkor is :'(
Törlés