Kiéghetetlenül

Viktor Nikiforov karrierje mindig is abból állt, hogy példaképe, Yuuri Katsuki nyomában megnyerte az ezüstöt vagy éppen a bronzot, és huszonhárom évesen lassan beletörődik abba, hogy sosem fogja túlszárnyalni. Aztán egy bankett mindent megváltoztat, és Viktor nemsokára egy Japánba tartó gépen találja magát, új edzője felé tartva.

Katsuki Yuuri huszonhét éves, a sport csúcsán van, kiégett, és küzd önmagával és a szorongásával. Fogalma sincs, meddig tudja tartani a lépést a fiatalokkal, és úgy dönt, jobb megelőzni a bukást: visszavonul a japán nemzeti után rajongói legnagyobb bánatára, de van valaki, aki ezt nem hagyja csak úgy annyiban.

Az au, ahol Yuuri a sikeresebb, idősebb műkorcsolyázó, és egy mámoros este után – amire nem is emlékszik – Viktor edzője lesz.

Találkoztam már nem egy ilyen koncepciójú ficcel angolul, de valahogy egyik sem volt az igazi, így meg kell írnom a sajátomat, amiben sokszor teljesen felrúgom a kánont, mert jól esik. 

Viktorban lassan, kegyetlen beletörődéssel tudatosult az évek során, hogy sosem fogja túlszárnyalni példaképét, Katsuki Yuurit. Néha úgy gondolta, hogy ez rendben van; elvégre a Nap mellett ragyognia kell a Holdnak is, és Yuuri egyértelműen a sport fényes csillaga volt, aki kiéghetetlenül ragyogott, s senki más nem tudta elhomályosítani a fényét.

A rajongói persze szerették okolni a zsűriket, hogy kivételeznek Katsuki Yuurival, ha már négyszer nyert, akkor ötödszörre is oda kell adni azt az aranyérmet, de a szakmabeliek jobban tudták, mennyire keményen megdolgozott érte, hogy vért izzadva edzett és edzett, és ez csak húszon túl hozta meg a gyümölcsét, mert későn érő típus volt.

Viktornak is azt mondták, hogy későn érő; erre ott volt mindjárt huszonhárom évesen a döntőben, az ezüsttel a nyakában, amiért más ölni tudott volna, és elégedetlen volt, mert azt hitte, végre ez lesz az az év, amikor sikerül meglépnie a lehetetlent, és maga alá utasítja a dobogón Yuurit.

A férfi fölötte édesen és szerényen mosolygott, mint mindig, és annyival alacsonyabb volt Viktornál, amikor átkarolta egy közös fotóra; jobbról ő, balról pedig Leroy, aki egy feltörekvő tehetség volt, és az egyre erősebb jelenléte mindig emlékeztette Viktort arra, hogy nemsokára az ő ideje is lejár. Christophe szerint zöldségeket beszélt, de ő nem érthette, mert annyival fiatalabb volt nála, és rövidebb ideje akart felkapaszkodni Yuuri szintjére.

Mindebben az volt a legfrusztrálóbb, hogy juniorként annyival szebb reményei voltak. Aztán ahogy a felnőtt korosztályba lépett, elkezdett megnyúlni kicsi, androgün alakja, elhagyta az egyensúlyérzéke, és egymás után törte a csontjait. A stressznek kárát látta a haja, és egyszerűen fogta, és maga vágta le a derékig érő copfot, mert úgy érezte, nem érdemli meg, és ahogy a haja a földre hullott, rájött, mit tett, és elsírta magát, mert ezt a fodrász sem ragasztja vissza. Felnyíratta, ami megmaradt, a frufruja elől a szemébe lógott, Yakov pedig csak csóválta a fejét, amikor látta, hogy a fülét is végiglövettette.

Nem mintha bármi köze vagy beleszólása lett volna.

Azóta újra megnövesztette a haját, a lyukak a fülén pedig beforrtak, de Viktornak még megvoltak egy dobozban a fém ékszerek. Havonta legalább egyszer, stresszlevezetésül metált bömböltetett a szomszédok nagy örömére, akik aztán egy hétig levegőnek nézték cserébe.

Tudta, hogy Oroszország is többet vár el tőle, és előbb-utóbb mindenki az agresszívan ambiciózus Yuri Plisetskyt támogatja inkább. Ő hiába ígérte meg, hogy a következő Grand Prix-n majd az orosz himnusz fog szólni, Katsuki Yuuri valahogy mindig egy lépéssel előtte járt. Persze mint rajongója örült a sikerének. Mint riválisa, néha fogta a fejét, miért nem neki jutott eszébe előbb az a programötlet vagy lépéssor, amivel a japán éppen előrukkolt. Hiszen annyi ideje követte a munkásságát, akkor ki kellene már ismernie a gondolkozásmódját, nem?

Chris néha azt mondta, hogy megszállott Katsukival kapcsolatban, és inkább a saját fejlődésére kellene koncentrálnia, minthogy felkapaszkodjon hozzá. Viktor ilyenkor rendszerint a fejéhez vágta, hogy csak azért mondja, mert neki nincs meg a magabiztossága arról, hogy ő képes lenne legyőzni, és Chris ezen rettenetesen megsértődött, aki pedig ezt hallotta, mind azt mondta, hogy nagyon érzéketlen volt.

Másnak elég volt, hogy a családja büszke rá, de Viktor többet akart ennél. Azt akarta, hogy ezentúl ne csak az Európa Bajnokságon szóljon az orosz himnusz, hanem akkor is, amikor Yuuri mellett áll a dobogón, aki mindig olyan aranyosan zavarba jött, valahányszor Viktor aláírást kért tőle. Márpedig ezt mindig megtette, ha találkoztak. Nem rejtette véka alá a rajongását, de Yuuri mégis mindannyiszor kedvesen beszélgetett vele, még ha látszott rajta, hogy a népszerűsége ellenére nem tudja kezelni a helyzetet. És mindig azt nyilatkozta, hogy őt tartja az egyik legnagyobb riválisának, aki játszi könnyedséggel szakíthatja meg a győzelme sorozatát, de Viktor tudta, hogy ez csak udvariasság.

Megint újabb bizonyítékot nyert arról, mennyire naiv is valójában. Hiszen nem fog azon a dobogós állni, amíg Yuuri vissza nem vonul, és Yuuri már huszonnégy éves kora óta folyamatosan mondogatta, hogy ez lesz az utolsó szezonja. Viktor lassan, de biztosan kifutott az időből, amikor még vele a mezőnyben bizonyíthat.

- Gratulálok az ezüsthöz – nyújtott neki kezet Yuuri, mire Viktor önkéntelenül meghajolt felé, és az idősebb korcsolyázót megmosolyogtatta a gesztus. – Nagyon tetszett a kűröd.

Viktor nyakában nehéz volt az ezüstérem, ahogy lepattanva a pódiumról körbekorcsolyáztak. – Köszönöm. Én is gratulálok a győzelmedhez. Az ötödik sorozatban, soha nem foglak lekörözni.

Yuuri elvörösödött. – Ó, dehogynem. Egyszer mindenkit túlszárnyalnak.

Viktor nem akarta, hogy szánalomból mondja azt, hogy képes rá, most nem. Pár nappal később majd kész lesz arra, hogy ezt hallgassa, de most még friss volt az élmény, és közben tépelődött, mert mint rajongója szerette győzni látni Yuurit.

Talán ez lenne a baj?

A maga gálaműsora után figyelte, ahogy Yuuri zenét ír a testével, a dal hegedűje együtt sikoltott vele, amint a jeget hasította. Túl szomorú volt ez a zene egy győztesnek, és Yuuri ismét szomorú-kékbe öltözött, egy olyan színbe, amit az évek során már elszakíthatatlanul összekötött vele. Most nem zselézte hátra a haját, és túlságosan fiatalnak tűnt a szemébe lógó frufruval.

El akarta hívni vacsorázni magukkal – ha nem is kettesben lennének, de legalább egy légtérben –, de Yuurit a műsor után körülvették a riporterek és a rajongók, és Viktornak esélye sem volt közel kerülni hozzá. Így is akárhányszor megpróbált vele összebarátkozni, udvarias elutasításba ütközött, mert Yuuri inkább Phichit Chulanont-nal és Leo de la Iglesiával töltötte a szabadidejét. Reménykedett benne előtte, hogy most nem ez lesz a helyzet, lévén egyikük sem vett most részt az idei Grand Prix-n egy-egy baleset miatt, de végül is miért most állt volna mellé a szerencse?

Yuuri még csak azt sem vette észre, hogy flörtöl vele!

Szinte gépiesen készült a bankettre, a haját befonta, és elegáns kontyba csavarta a tarkóján. Még egyszer gondosan lekefélte az öltönyét, mielőtt felvette volna. Bátorítóan magára mosolygott a tükörben.

Azért az ezüst sem rossz.

A világ hat legjobb műkorcsolyája között van, és igenis Oroszország és a családja is büszke lehet rá.

Ha mosolyog, talán senki sem veszi észre, hogy már ilyen fiatalon kiégett.

*

Könnyed popzene dallamai szűrődtek ki a bejáraton, mielőtt belépett volna a terembe, és rögtön kiszúrta a csapattársait az egyik fal mellé tolt kerek asztalnál. Mila integetett neki, Yakov pedig a fejét csóválta.

- Késtél – mondta köszönés helyett. – Meg fogsz még ebben az életben tanulni pontosan érkezni?

- Talán – felelte, ahogy elvett egy pohár pezsgőt az egyik arra járó pincér tálcájáról.

- Változtass a hozzáállásodon, Vitya, mert a szponzorok nem várnak rád.

Viktor szeretett volna egyszerűen vállat vonni, de már így sem volt súrlódástól mentes a kapcsolata az edzőjével; néha azon merengett, hogy vajon egymást okolják-e, amiért még nem vált világbajnokká. Aztán eszébe jutott, hogy Yakov apja helyett apja, és amúgy is mindenkivel kivétel nélkül kiabál a pályán, míg ő a belét is kidolgozza a jégen. Inkább körbenézett az emlegetett szponzorok után, és letudván az udvariassági köröket, csatlakozott Chrishez és a többi svájcihoz beszélgetni és fényképeket készíteni. Leroy is hívta, de Viktornak nem volt arra szüksége, hogy hallgassa az ömlengését önnön nagyszerűségéről.

A bankett egészen addig a szokásos, unalmas mederben folyt, míg végre megérkezett Katsuki Yuuri kialvatlanul, és abban a rettenetes konfekcióöltönyben, ami annyira bántotta a szemét. Viktor nem tudta elképzelni, hogy ne lenne pénze elmenni egy normális szabóhoz, aki ráillő öltönyt készítene neki. Az edzője úgy tartotta a vállánál fogva, mintha attól tartana, elszalad. Viktor korábban is sejtette, hogy nem nagyon szereti az ilyen tömött programokat, mindig viszonylag korán elment az ünnepségekről, de most kifejezetten nyúzottnak tűnt.

Yuri Plisetsky felhorkant, amikor észrevette, hogy őt bámulja.

- Komolyan elhúzhatna már a jégről – morogta a fiú. – Vén, mint az országút.

- Yuri… - szólt rá figyelmeztetően, és arrébb mozdult, hátha egy másik szögből újra megpillantja Yuurit, aki gyorsan eltűnt a tömegben edzőjével együtt. – Nem illik ilyet mondani valaki háta mögött. 

- Baszki, ki bőg a vécében a győzelme után? Tök gusztustalan volt, ahogy a taknya nyála összefolyt, ha láttad volna, biztosan te sem lennél úgy oda érte. Olyan volt, mint egy nagy, bömbölő óvodás.

- Nem tudhatod, hogy min mehet keresztül. Szellemileg megterhelő folyamatosan nyerni.

- Mondja az, aki folyamatosan mögötte marad.

Viktor felhorkant, és keresztbe fonta a karjait. – Remélem, hogy akkor is ilyen nagy szád lesz, amikor a felnőtt korosztályba lépsz, Yurochka.

- Ki mondta, hogy hívhatsz így? – vicsorgott rá; végre egy érzékeny pontot ért, Yuri nem szerette, ha a csapattársai használják azt a becéző formát, amit a nagyapja is. – Igenis nyerni fogok. Nem leszek olyan csalódás, mint te.

- Hé, te! – Viktor automatikusan fordult meg az olyan jól ismert hangra és a rémes kyushui akcentusra, de Katsuki Yuuri egyszerűen átnézett rajta, és Yurira mutogatott. – Nem te, a kicsi. Az orosz Yuri.

- Mi a fasz – véleményezte Yuri –, beszélj már valami emberi nyelven, nem értek animéül.

Yuuri összevonta a szemöldökét, mintha maga sem vette volna észre, hogy japánul szólította meg őket, és Viktor úgy tett, minta nem értette volna.

- Ne sértegesd Viktort, igenis ő a legnagyobb riválisom. – Yuuri egy pillanatra átkarolta a vállát, ami elég szerencsétlenül nézhetett ki a magasságkülönbségüket figyelembe véve. Viktor az arcán érezte az alkoholos leheletét; mégis mit ihatott, hogy csak így idejött hozzájuk, megszólította őket, és önszántából Viktor nyakában csüngött? Ráadásul ilyen rövid idő alatt hatott az ital… biztosan alapozott a szobájában.

- Majd mondd ezt jövőre, lekörözlek a picsába, amint szenior leszek.

- Valóban? – Yuuri elengedte a vállát, de csak azért, hogy mellkason bökje Yurit. – Akár most is megmutathatod. – Yuri csak egy orosz nyelvű káromkodással felelt, mire a japán elmosolyodott. – Vagy netán nem mersz ellenem kiállni a táncparketten?

A férfi tudhatta, hogy mit csinál, mert Yuri rögtön levegő után kapott a feltételezéstől, és lecsapta a gyümölcslevet az asztalra. – Lealázlak, vénember.

- Alig várom.

- Nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet lenne – próbálta csitítani a kedélyeket, mire Katsuki rávillantotta a szemét, a pillantása szinte metsző volt a szemüvege mögött.

- Csitt, Nikiforov, te is sorra kerülsz – azzal a kezébe nyomta a szemüvegét, Yuri pedig odalökte neki a telefonját, hogy dokumentálja, amint a sárga földig tiporja a szenior aranyérmest, és Viktor végül vállat vonva elfogadta a helyzetet; talán még lesz valami izgalmas ebből az éjszakából. Félretoltak pár asztalt, hogy helyet adjanak nekik, miután Yuuri jó hangosan elkiáltotta magát, hogy idén végre táncolni is fognak.

Katsuki embertelen állóképessége a táncparketten is meglátszott, mert úgy break dance-elt, mint az istencsapás, és Viktor gondolatban gyorsan ezt is feljegyezte példaképe tehetségeinek végtelennek tetsző listájára. Yuri hamarosan lihegett, míg Yuuri még mindig fáradhatatlanul pörgött-forgott a különböző testrészein, de az orosz fiú valószínűleg nem akarta könnyen adni magát. Végül tizenöt perc múlva Yuri egyszerűen a fenekére huppant a parketta közepén, megtapsolták, és Yuuri kijelentette, hogy ő győzött. Addigra már ő is levegőért kapkodott, és Viktor szemtanúja volt, amint egymás után lehajt legalább két pohár pezsgőt.

Viktor azt is feljegyezte a listájára, hogy ezek szerint a pezsgő oldja a félénkségét.

Chris táncolt oda mellé, és áthajolt a vállán, hogy lássa az új képeket. – Váó, ezt megnézném azon a rúdon is.

A helyiséget korábban talán táncteremnek használták, mert az egyik falon tükör nyúlt el, előtte pedig valóban ott volt egy rúd, szinte teljesen eltakarva a díszítéstől.

- Megejthetjük – emelte fel a hangját újra Katsuki Yuuri, és valószínűleg itt dőlt el, hogy szét fogják szedni az egész terem díszítését.

Még Viktor avatatlan szemei is látták, hogy mindkét fél nagyon tehetséges azon a vékony fémrúdon. Chris rengeteget fejlődött azóta az elviccelt rövid óra óta, amire igazából poénból mentek el még régebben. Yuuri pedig úgy tartotta meg mindkettejük testét, mintha pehelysúlyúak lettek volna, és kiegyeztek végül egy döntetlenben.

- Ki gondolta volna, hogy ennyi szexualitás szorult belé? – dorombolta Chris elégedetten, amint az alkoholért elsuhanó, hiányos öltözetű aranyérmest figyelték, és Viktor nyelt egyet. Katsuki Yuuri csípőmozgását figyelve így is nem egyszer kapott már merevedést, és olyankor mindig megfordult a fejében, hogy talán mániákus egy kicsit. Yuuri ráadásul tánc közben pezsgőt locsolt magára, és most ott fénylettek a drága, száradó cseppek a bőrén.

És Katsuki Yuuri teljesen váratlanul a karjaiba vetette magát, szorosan átölelte, ahogy a csípője az ő combjának mozgott szuggesztíven, és abban a kyushui dialektusban hadart, amiből Viktor még jó pár év japántanulás után is alig értett valamit. Képtelen volt mozdulni, mintha megbabonázta volna a férfi jégen kívül is.

- Légy a tanítványom, Viktor – búgta akcentusos angolra váltva. – Gyere Hasetsuba, amint visszavonulok, majd lakhatsz nálunk.

- Azért a pofátlanságnak is van határa – jegyezte meg mellette valaki, de Viktor abban a pillanatban csak Yuurira tudott figyelni.

- Komolyan? – nyögte ki lélegzethez alig jutva.

- Már ha úgy gondolod, hogy tempót tudsz velem tartani – jegyezte meg gonoszkásan. – Ez a tánc lesz a felvételid.

Viktor nem egészen emlékezett rá, hogyan sikerült visszaimádkozni rá a ruháit, de örült neki, hogy legalább ennyivel több lesz közöttük, mert egyszerűen nem bízott magában. Katsuki latin zenét kapcsoltatott, és úgy táncolta körbe, akár a bika a torreádort. Flamenco. Viktor nem gondolta volna, hogy pont egy hivatalos banketten eshet meg az első táncuk, de nem voltak ellenére a fejlemények.

Meg fogja mutatni Yuurinak, hogy méltó a figyelmére.

Először csak egymást méregetve táncoltak, és Yuuri mindig elslisszant előle, valahányszor megpróbált kinyúlni érte. Viktor ráhagyta a próbálkozást; nyilvánvalóan Yuuri akart vezetni. A férfi egy fordulat után kibújtatta az öltönyéből, és egyszerűen a tömegbe dobta a szürke ruhadarabot, Chris szerencsére ott volt elkapni. A svájci elismerően feltartotta neki a hüvelykujját, de Viktornak nem volt ideje reagálni, mert Yuuri ezt a pillanatot választotta arra, hogy a mellkasához rántsa, és összesimultak.

Még sosem voltak ilyen közel egymáshoz. Csak két vékony ing feszült közöttük, és az anyagon át is érezte, mennyire forró a másik bőre. Viktor nem is tudta eldönteni, melyik része az erotikusabb az egésznek: ahogy egymásnak simulva táncolnak, érzik a másik minden egyes kis rezdülését, vagy hogy mindezt Katsuki Yuurival teszi, aki korábban annyira visszahúzódó volt mindenkivel szemben.

Yuuri ujjai végigtáncoltak a combján, ahogy hátradöntve őt ránevetett, Viktor pedig úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta. Talán így is volt. A vére szinte forrt az ereiben, a szíve úgy zakatolt, mintha ki akart volna szabadulni, hogy maga ölelje át a másik férfit.

Viktorban új ihlet lobbant lángra, s mindezt a példaképének köszönhette.

*

Úgy tűnt, Yuuri részeg énje a szöges ellentéte a józannak; mindenkivel nevetgélt és flörtölt, és amikor lehuppant Viktor mellé egy üveg pezsgővel a kezében, egyszerűen kérdezés nélkül az ölébe rakta a lábait.

Viktor először mozdulatlanná dermedt – valóban hozzáérhet a csupa izom lábakhoz, melyek azokat a gyönyörű lépéssorokat táncolják, és amelyek olyan megbízhatóan ugranak meg bármit még a program legeslegvégén is? Viktor gyengéden a vádlijára engedte a kezét, és Yuuri a széke háttámlájára könyökölve közelebb hajolt hozzá.

- Élvezed a partit? – kérdezte, és részegen erősebb volt a japán akcentusa, mint bármikor. Viktor nyelt egyet, és próbált nem rámarkolni a lábaira.

- Igen, mert feldobtad.

Yuuri felnevetett, és Viktor még sosem hallotta ilyen könnyednek.

- Ugyan, Viktor, mi lesz, ha én már nem leszek itt?

Nem akart erre az eshetőségre gondolni, hiába közeledett. – Te mindig itt leszel.

Yuuri mosolya megremegett, ahogy kisimított egy elszabadult tincset Viktor arcából. – Aranyos vagy, de legfeljebb még egy évig tudom veletek tartani a tempót. Kiégtem, de így legalább átadom nektek a porondot. Lehet, hogy nem is olyan sokára.

Viktor torkát elszorította ez a gondolat. – Miért mondod el ezt pont nekem?

- Gondoltam szeretnéd tudni – vont vállat. – Mindig is te voltál az, akit a legkomolyabb vetélytársamnak tartottam.

Viktor tudta, hogy Yuuri részeg, és ezért beszél összevissza, de mégis fájt hallani, amint csak úgy feladja, mintha nem is számítanának a megvédendő címei, vagy hogy ő még van olyan ambiciózus, hogy fel akar érni hozzá, mielőtt visszavonulna.

Yuuri keze ott maradt a nyakánál, és a tarkóját simogatta, ahol összefogta a haját.

- Nem akarsz visszakísérni a szobámba? – kérdezte olyan halkan, hogy csak ő hallhatta. Viktor nyelt egyet. – Nem tudom, egyedül megtalálnám-e.

Viktornak volt egy olyan megérzése, hogy nem a legjobb ötlet ebbe belemenni, de elnyomta. Végül is mikor máskor fogja Yuuri meghívni magához? Az elfogyasztott alkohol mértékéből ítélve valószínűleg félúton kiterülne valahol. Felkarolta hát, Chris kacsintva integetett nekik, és már előre hallani vélte, milyen fejmosást fog kapni Yakovtól másnap.

Egyszerűen elviszi a szobájába, és megbizonyosodik arról, hogy tényleg ott is marad. Megadja neki a számát, hogy Yuuri felhívhassa, ha kijózanodott.

Yuuri koordinálatlan mozgásával mindent megtett, hogy megnehezítse az útjukat. Végig kuncogott, és a derekát cirógatta, és amikor Viktor kinyitotta az ajtót a nadrágzsebéből előhalászott kártyával, egyszerűen berántotta magával, és majdnem a gardróbszekrénybe lökte, ahogy hevesen összepréselte az ajkukat.

Rendben, ez új. Először vissza sem csókolt, annyira megdöbbentették a hirtelen fejlemények. Ez az egész szituáció olyan volt, mint egy erotikus álom, de most nem ébredt fel attól, hogy megszorította a másikat. Aztán Yuuri csalódottan pislogva vált el tőle, amikor nem viszonozta.

- Azt hittem, kívánsz.

- Yuuri, én…

- De akkor tévedtem, végül is miért is akarna engem bárki? – A hangja sírós volt, ahogy az ágyra huppant, és lerángatta magáról az ünnepi cipőt. 

- Kívánlak, csak megleptél. Korábban még csak nem is kerested a társaságom.

Azt hittem utálsz, amiért folyton idegesítelek a rajongásommal, függött ott kimondatlanul közöttük.

Yuuri szusszantott. – Mert csalódtál volna bennem.

- Akkor ez most miért más?

Yuuri megrántotta a vállát. – Jössz vagy sem?

Viktor végigmérte; a másik egyértelműen nem volt teljesen magánál, nem létezik, hogy józanon is ennyire invitálná. Nem élhet vissza a bizalmával csak mert tetszik neki.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.

- Még a kutyámat sem akarod megnézni?

Viktor elmerengett, hogy ez vajon egy fura metafora-e a szexre, mert Yuuri már a nadrágját is sikeresen lerángatta, és zokni-alsó kombinációban ücsörgött az ágyon a fejére kötött nyakkendővel. Úgy festett, mint aki frissen szabadult egy fiúbúcsúztatóról, ahol ő maga volt a fellépő. Aztán felmutatta a telefonját, aminek a hátterén egy barna pudli lógatta rózsaszín nyelvét.

- Dehogynem – vágta rá rögtön, és Yuuri megpaskolta maga mellett az ágyat. Viktor lehuppant mellé, mire a férfi az oldalának dőlt, és megnyitotta a galériát; legalább tíz különböző album, egy külön a kedvencének.

- Sora-chan – mondta, és Viktornak most nem jutott eszébe ez a japán szó; majd megnézi. – Törpeuszkár, tíz éves… volt.

- Miért múlt időben mondod?

- Elütötték tegnap – szipogta Yuuri a vállán. – A barátom elvitte sétálni, kiszaladt az útra, és…

Viktor magához karolta, és a feje búbjának szorította az állát, ahogy megsimogatta a hátát.

- Nagyon sajnálom, ez rettenetes.

- Legalább nem szenvedett sokat – suttogta Yuuri megtörten, és Viktor engedte, hogy a könnyei átáztassák a vállán az inget; ő is biztosan teljesen összeomlott volna, ha az ő kedves Makkachinjával történik ilyesmi, főleg ha közben távol is van tőle. Így már nem volt annyira meglepő, hogy Yuuri ennyire eleresztette magát a banketten.

Szívesen mutatott volna ő is képeket Makkachinról, de nem akarta még jobban elmélyíteni a sebeket.

Addig simogatta a hátát, míg csitult a másik sírása és remegése, és Yuuri átölelte a vállát, míg a nyakába fúrta az arcát.

- Annyira szégyellem magam – motyogta kiszáradt torokkal, rekedten. – Most mit gondolhatsz rólam?

- Azt, hogy te is egy érző emberi lény vagy.

Yuuri sírós-nevetősen felhorkant. – Nem akarom visszahallani.

- Lakat a számon – ígérte Viktor. Ezelőtt nem hitte volna, hogy egyszer lesz egy közös titka Katsuki Yuurival, és hogy az ilyen jellegű lesz.

Yuuri nemsokára megnyugodott, és amint felhagyott a remegéssel, elkezdte csókolgatni és szívogatni Viktor nyakát. Nagyon kellemes érzés volt, libabőrös lett tőle, de Yuuri túl részeg és szomorú volt a folytatáshoz. Mielőtt még elhagyta volna az esze, a vállánál fogva gyengéden eltolta magától, és a tenyere közé fogta az arcát, hogy a szemébe nézhessen.

- Komolyan mondtad, hogy lehetnék a tanítványod?

Yuuri pillantása ködös volt, de azért szaporán bólogatott. – Tehetséges vagy, bárki szívesen tanítana. Úgy is amint visszavonulok, edző leszek.

- Visszavonulsz? – suttogta hitetlenkedve Viktor, mintha attól, hogy halkan mondja csak, nem lenne valóságos ez az egész.

- Egyszer igen. Plisetskynek igaza van, egy őskövület vagyok. Várni fogsz rám addig? Ne vonulj vissza, amíg az edződ nem leszek.

Viktor nyelt egyet, mielőtt újra meg tudott volna szólalni. – Nem vagy öreg. Yurinak is csak a szája jár, biztos forrásból tudom, hogy neki is van plakátja rólad.

- Valószínűleg azon dartsozik – vélte Yuuri.

Viktor felkuncogott. – Dehogyis, az ágya fölé van függesztve, de ezt nem tőlem tudod, ha azt akarod, hogy még ebben az életben a tanítványod legyek.

És Yuuri végre elnevette magát.

*

Viktor nem sokkal később elhagyta a szobáját. Sikerült meggyőznie Yuurit, aki ekkor már többnyire csak japánul hablatyolt, hogy ideje aludni menni, és egy cetlit dugott a telefonszámával az ingzsebébe. Betakargatta, és jó éjt puszit adott neki, s a szívében új remények eresztettek gyökeret.

Hiszen van olyan tehetséges, hogy Katsuki Yuuri személyesen ajánlja fel, hogy az edzője lesz.

Talán pont egy környezetváltozásra lenne szüksége.

Yakov még anélkül is rettenetesen morcos volt másnap reggel, hogy Viktor egyáltalán hozzászólt volna.

- Remélem, nem fontolgatod azt az őrültséget – jegyezte meg. – Az a fiú lehet, hogy többszörös világbajnok, de ilyen fiatalon fogalma sincs, hogy legyen edző. Nem ér annyit pár jó éjszaka, hogy eldobd a karrieredet.

Viktor füle botját sem mozdította, inkább a telefonját böködte, hátha így Yuuri előbb hívja.

De még hetek, hónapok elteltével sem hívta – mintha csak álmodta volna az egész lényét, mert Katsuki Yuuri a japán nemzeti után nem vett részt több versenyen, és egyszerűen teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.

Viktor rettenetesen mérges és csalódott volt. 

Azt hiszem előre le kell szögeznem, hogy fogalmam sincs, hogy fogok haladni ezzel a ficcel - még közel sincs teljes tervem arról, mi minden lesz benne, hány fejezet lesz, ez nekem is egy gyakorlat most, szeretném kipróbálni, mire tudok menni anélkül, hogy agyontervezném az egészet. Pont emiatt nem tudom, milyen gyakran fogom frissíteni. 

A további fejezetek a kiéghetetlenül címke alatt lesznek.