Esés

(Annyira szégyellem magam.)
((Elnyelt az AO3. Meg egy YOI Discord csoport, és a angolul való ficírás. Nem így terveztem.))
(((Tippeljetek, ki fogja ma feltölteni az első befejezett angol nyelvű regényének az utolsó fejezetét???)))

Izé, ezt a szöszt Merengőn már olvashattátok. Ha jártok arra. De most felkerül ide is. Mert Tonhal rádöbbentett, hogy kellene valami életjelet adnom magamról. 

Yuuri végignézi, amint Viktor elhibáz egy ugrást. 

Először esni látni Viktort élőben ijesztő.

Yuuri mindig is imádta nézni, ahogy az orosz műkorcsolyázó ugrott – az összes négyszeres úgy nézett ki az előadásában, mintha gyerekjáték lenne, erre elbukik egy tripla axelt, aminek már rég a kisujjában kellene lennie.

Yuuri alig tíz méterről nézi, ahogy Viktor feljajdul, amikor a landolása nem úgy sikerül, ahogy tervezi, még az sem elég, hogy a kezével megérinti a jeget, mert valahogy bukfencet vet, és a palánk fogja fel a testét egy tompa csattanással. Mindez rettentő gyorsan történik, alig egy pislogásnyi idő alatt, és Yuuri nem is egészen biztos benne, hogy jól látta, mert nincs rajta a szemüvege.

A férfi nyöszörögve ott marad a palánk tövében, és nem kel fel.

- Viktor! – kiáltja Yuuri, amikor végül felocsúdik a döbbenettől, és mivel edzője nem felel, rohamtempóban odacsúszik. – Egyben vagy? Mid fáj? Hívjak orvost? – hadarja rémülten, mert Viktor teste hirtelen megremeg, és a hang csak lassan jut el Yuuri tudatáig.

Viktor rázkódik a nevetéstől, míg kesztyűs keze a jeget kaparja. Yuurit egy egészen picit elfutja a méreg.

- A frászt hoztad rám, ez nem vicces!

- Bocsi, csak… – Ahogy levegőt vesz, újabb kuncogás tör ki belőle. – Nagyon rég estem ekkorát.

Yuuri hitetlenkedve néz le a világ legjobb műkorcsolyázójára, aki előtte fetreng a jégporban, és nem tudja abbahagyni a nevetést. Leguggol mellé, és óvatosan megbökdösi a vállát, hátha attól észreveszi magát; az ujja kemény izmokat ér, de most nincs ideje merengni azon, hogy már nem ijed meg annyira, ha Viktorhoz kell érnie, mert a sok testi kontaktus valahogy teljesen normálissá vált közöttük.

- Jó, hogy neked ilyen nevetséges az, ami velem naponta megtörténik – dohogja, habár a mérge már elszállt. Igazából megkönnyebbültnek érzi magát, hogy Viktornak nincs semmi baja, mert még belegondolni is rossz, hogy az egész világnak kell felelnie érte, ha lesérül, míg őt edzi.

- Azért, mert túlságosan rágörcsölsz – mondja Viktor, és felkönyököl a jégen. – Yuuri, hónapok óta figyellek, és a technikai tudásod megvan, de bebeszéled magadnak, hogy nem tudod megcsinálni az ugrásokat. Ezen kellene változtatnod.

- Nem beszélhetnénk meg ezt úgy, hogy nem a jégen feküdsz?

- De, persze – biccent Viktor, és felnyújtja a kezét. – Húzz fel!

Yuuri nevetősen felhorkan – Viktor megint arra játszik, hogy hozzáérjen, de már nem bánja. Azonban Viktor ahelyett, hogy feltápászkodna a segítségével, lerántja maga mellé, és közben hangosan nevet Yuuri nyikkanásán.

- Ez most mire volt jó? – méltatlankodik.

- Félsz esni – mondja kicsit elkomolyodva Viktor.

- Szerintem meg csak bevágtad a fejed, mert zöldeket beszélsz – motyogja Yuuri, de közben félrenéz.

- Mármint nem a fizikai részétől, hanem lelkileg.

- Hát, tudod nem mindenki ötszörös világbajnok és tökéletes ugró.

- Yuuri. – Viktor megragadja a felsője ujját, hogy magának követelje a figyelmét. – Én is esek. Mindenki esik. De tudod, mi a különbség? Felállok, és nem gondolkozom rajta, hanem folytatom.

Yuuri azt akarja mondani, hogy neki könnyű, mert ő Viktor Nikiforov, a két lábon járó korcsolyaistenség, de aztán eszébe jut, hogy habár Viktor ritkán esett versenyeken, de akkor nagyot, és egy tartós sérülését is akkor szerezte, amikor éppen csak a felnőtt korosztályba lépett, és a növekvő testével újra kellett tanulnia az ugrásokat.

Viktor a vállára simítja kezét, és Yuuri most nem rázza le magáról az érintését; talán igaz a pletyka, miszerint attól jobb ugró leszel, egy próbát megér. Viktor ujjai gyengéden cirógatják a felső alól kilógó bőrt és a nyakát, és Yuuri kétségbeesetten próbál nem többet belelátni ebbe, mint egy barát vigaszát.

- Yuuri, ha félsz tőle, akkor hatalma lesz feletted annak a négyszeres salchownak.

- Olyan nevetségesnek érzem magam – motyogja Yuuri. – Hány műkorcsolyásról hallottál már olyat, hogy fél ugrani?

- Meglepően sokról – mosolyodik el Viktor puhán. – Én például nem jövök ki jól a tripla axellel.

- De legalább nem látszik, amikor korcsolyázol – akadékoskodik Yuuri, mire Viktor csak megcsóválja a fejét.

- Tudod, mennyi összevágás kavarog a neten arról, hogy mennyivel jobb a tripla axeled, mint az enyém? Kérdezd csak meg Yuukót vagy az ikreket.

- De téged figyelve tanultam meg!

- És tökéletesítetted. Sokkal jobban indítod és érkezed az ugrást, mint én – mondja Viktor egy gyengéd mosollyal. – Yurio valószínűleg megölne ezért, hogy ezt elmondom, de… ő rólad nézett lassított felvételeket, amikor tanulta.

- Ezt majd elhiszem, ha ő maga mondja – kuncog Yuuri.

- Hát az szomorú, mert sosem fogja bevallani…

Yuuri hirtelen nem bírja abbahagyni a nevetést, mert olyan képtelenségnek hangzik, hogy valaki róla tanuljon meg egy ugrást. Viktor vele nevet, majd elkezdi bökdösni, hogy fázik a dereka, és igazán felkelhetne, hogy őt is felhúzza a jégről, mert ő eleget esett mára a maga részéről.

Yuuri úgy érzi, hogy valami titkosat látott Viktorból; valami emberit, és már nem is tűnik annyira megérinthetetlen istenségnek, mint az esés előtt, és ez egészen felszabadító.