Érdekesebb, mint a hír

Korhatáros Viktuuri Roro szavaira és Kija ötletére, szóval ezt így a kettőjüknek ajánlom~

Egészen ártatlanul indult; a hétvégi házban voltak egy hosszú, kirándulással töltött nap után, Makkachin a helyére kucorodott aludni, míg ők a kályha előtti szőnyegen bújtak össze egy bolyhos takarón. Yuuri a híreket olvasta, míg Viktor az ölében feküdve leste, mit csinál. Néha-néha felkönyökölt egy-egy csókért, de kedvesét most jobban lekötötte a média, mint ő.

Talán direkt csinálta.

Persze nem tudhatta biztosra, de Viktor elhatározta, hogy ezen változtatni fog. Reggel alig bírta kiimádkozni az ágyból, az erdő és a vízpart pedig nem voltak a megfelelő helyek arra, hogy egymásba gabalyodjanak, főleg hogy a szép időre tekintettel mások is kirándulni mentek, és sosem lehetett tudni, tényleg egyedül vannak-e. Tábortűzön sütötték meg az ebédjüket, aztán mályvacukorral etették egymást, és Viktor arra gondolt, mennyire szívesebben használnál valami másra a száját, mint az evés vagy a beszéd.

Pont azért jöttek egy kicsit vidékre, hogy egymásra tudjanak hangolódni az embertelen edzések közepette.

Érezte, hogy Yuuri mosolyog a csókjai alatt, de egyelőre csak nyugtatónak szánt mozdulatokkal simogatta a hátára. Még nem ért a cikk végére, amit imént kezdett el. Viktor egyre türelmetlenebbül csókolgatta a nyakát, és hamarosan rátalált arra a pontra, ahol olyan lehetetlenül csikis volt. Yuuri felnevetett, és végre félrerakta azt a fránya telefont. Az orosz boldogan döntötte hátra a szőnyegen, szorosan préselte össze magukat, és elégedetten hümmögött megérezvén, hogy igenis hatással volt Yuurira a tevékenysége. Yuuri megszorította a combjával a csípőjét, és kéjesen felnyögött, amikor Viktor kiszívott egy pontot a kulcscsontja fölött.

- Tudod, hogy nem akarok garbót venni holnap… - sóhajtotta mosolygós hangon, mire párja ártatlan pillantást vetett rá.

- Majd azt mondjuk, szúnyog volt.

- De ekkora?! – nevetett Yuuri; a bőre valahogy érzékenyebb volt az itteni rovarok csípéseire, de azért nem ennyire.

Viktor nem vesztegette tovább az időt, a lényegre tért – lehámozta róla az összes ruhát, Yuuri lelkesen viszonozta a gesztust, kifulladásig csókolóztak, a keze végigsimított a combján egészen az ágyékáig, és Yuuri újra és újra előrelökte csípőjét szorosan kapaszkodva a vállába. Viktor elhúzódott egy kicsit, hogy a szemeibe nézhessen, és megtámaszkodott a tenyerein a feje mellett.

- Türelmetlenek vagyunk?

Yuuri nem felelt; rácsimpaszkodva próbált fordítani a helyzetükön, amit Viktor most nem hagyott. Kérdőn pillantott fel rá, mire rámosolygott, és rászorított azokra az erős combokra.

- Fordulj hasra.

Yuuri meglepett pillantást vetett rá, majd teljesítette a kérést. Általában olyan pózokban szeretkeztek, amiben láthatták egymás arcát, de Yuuri nem tagadta, hogy izgatja a fantáziáját, ha nincs annyi befolyása arra, mit csinál Viktor, csak rábízza magát a kegyeire. Egy picit ideges volt; legutóbb, amikor próbálták ezt a pózt, és túlságosan belemerültek, Makkachin rájuk vetette magát, mert azt hitte, játszanak. Mindkettőjüknek fájdalmas élmény volt. Viktor megérezve a feszültségét gyengéden masszírozni kezdte a vállát és a hátát, hogy ellazuljon.

- Nem lesz semmi baj – suttogta a bőrébe csókolva, és Yuuri kinyújtózott alatta. Igen, a kutya mélyen alszik, csak vissza kell fognia a hangját, nehogy véletlen felriassza… Viktor megemelte a csípőjét, síkosítótól hűvös ujjai türelmesek voltak, mint mindig. – Jól vagy?

Yuuri hümmögött, és feltámaszkodott a könyökére. Több mint jól volt. Viktor mindig annyira vigyázott rá, mintha porcelánból lenne, néha még rá is kellett szólnia, hogy ne legyen annyira óvatoskodó. Most viszont nem vágyott másra, mint egy lassú, kényeztető szeretkezésre, amikor Viktor csak rá figyel. Meztelen oldalán érezte a kályhából áradó hőt, ahogy Viktor végre beléhatolt, elégedetten nyögött fel, és párja biztos kézzel tartotta a csípőjét. Ma ő diktál.

Az elején csendesen, szerelmesen ringatóztak. Az orgazmushoz közeledve hevesebbé vált a mozgásuk, Yuuri hangosan könyörgött, hogy csinálja erősebben, és Viktor majd’ megőrült a tudattól, hogy ő hozhatja el neki ezt a gyönyört.

Yuuri remegő tagokkal rogyott a takaróra, amikor vége volt; az utolsó pillanatokban alig tudta tartani magát Viktor heves lökései alatt, a térde pedig biztosan gyűlölni fogja holnap, de ez abban a pillanatban nem érdekelte.

(És ki kell mosniuk a takarót, mielőtt hazamennek.)

Viktor egyelőre képtelen volt felkelni, és egy kukát keresni a használt óvszernek; nem mintha Yuuri engedte volna, mert amint megfordult, rácsimpaszkodott a nyakába fúrva az arcát.

Ez határozottan érdekesebb volt, mint bármelyik hír.